Szerdánkéntiság

Ez a legújabb találmányom, a laptopkönyv, csak a ragasztóval kell vigyázni. A könyvet tetszés szerint forgatva lehet elhelyezni. Amig megszárad, addig egy másik gépen válogathatok a mai nap rengeteg online eseményéből, ami nem könnyebb dolog, mint a feltalálás, annyi a minden! Azt hiszem lehetek még okosabb is, olyan is van, meg hogy táncoljak utána, az is. Igen, én a Filharmonikusokra is tudok!

Legyetek jók, ha tudtok

Online, március 3.,  8:00

Az 1500-as évek Rómájában játszódó színdarab Néri Szent Fülöp életét dolgozza fel, aki nem szabályok szerint éli meg a hitét, hanem puszta jósággal, és ezt tanítja a koldus gyerekeknek is. Ez azonban felingerli a sátánt, aki hatalmát látja veszélyben. Megindul a jó és a rossz küzdelme, melynek központjában Cirifischio, az éles eszű, melegszívű római utcagyerek áll.

Karc - szabad ötletek színészekre és táncosokra

Online, március 3.,  9:00

A darabnak 2005-ben Veszprémben A Tánc Fesztiválján a Jancsó Miklós vezette zsűri a "Legjobb produkció" díját, a Szegedi Alternatív Színházi Szemlén a fiatal színikritikusok a "Legjobb táncprodukció" díját ítélte oda, 2006-ban pedig a Budapest Fringe Fesztiválon szakmai különdíjat nyert el.

AGROmashExpo 2021 Online

Online, március 3.,  10:00

Várja a kiállítókat és a látogatókat a 39. AGROmashEXPO, mely idén először virtuálisan kerül megrendezésre! Ezúton tájékoztatják a kiállítókat és látogatókat, hogy az AGROmashEXPO kiállítás a fizikai térben, a hagyományos keretek között nem kerül megrendezésre, kizárólag az online térben, virtuális kiállítás formájában valósul meg.

Online Bábos Mesekuckó Brigivel

Online, március 3.,  10:00

Védjegyes baba-mama komplex fejlesztő foglalkozás 1,5 - 4 éveseknek online formában.

AZ IGAZSÁG MŰVÉSZETE - 7. Budapest International Documentary Festival - BIDF

Online, március 3.,  13:00 

Miután várhatóan a mozik nem nyitják meg kapuikat a fesztivál kezdetéig, így a szervezők amellett döntöttek, hogy online tartják meg az idei, hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Budapest International Documentary  Festival-t. 

Kötődések gyermekkorban és felnőttkorban

Online, március 3.,  14:00 

Az ELTE Harmadik Kor Egyeteme 2020-2021-es tanév tavaszi szemeszterének második előadására hívja Önöket nagy szeretettel. Előadó: Zsolnai Anikó egyetemi tanár, ELTE PPK.

SLOW mese: Ezütmancs és a madáretetőkalap - Mentasárkány rajzmesék 1. rész

Online, március 3.,  17:00 

Ezüstmancs története a Mentasárkány mesék sorozat részekét. Téli mese lesz madarakkal, madáretetővel és Ezüstmanccsal. A mese címe: Ezüstmancs és a madáretetőkalap. A mesélést színes rajzok fogják kísérni.

TudásTrambulin #12 - Rényi András

Online, március 3.,  17:00 

A 3x4 részes webinar-sorozatban a 20. századi tánc-, színház-, zene-, performansz- és képzőművészet történetéről hallhatnak előadásokat Kricsfalusi Beatrix irodalom- és színháztörténész, Molnár Szabolcs zenetörténész és Rényi András művészettörténész közreműködésével. Fókuszba kerülnek a tér, az idő, a test és a jövőnarratívák kérdései, a társműfajok közötti kitekintéssel. A minikurzusok a Trafó előadásainak értelmezéséhez is segítségül szolgálhatnak.

TOP10 – Történeti kiállítás

Online, március 3.,  17:00 

Fedezze fel a koronázási palástot, nézze meg a legszebb aranykincseket vagy vessen egy pillantást a leghíresebb zeneszerzők hangszereire! Ismerkedjen meg a gyűjtemény legkiemelkedőbb darabjaival 1 órában!

Kolibri MobilMesék

Online, március 3.,  18:00 

A Kolibri Színház művészei naponta egy-egy mesével kedveskednek közönségüknek. A járványügyi szigorítások miatt a színházak átmenetileg bezárnak, de a  kényszerszünet alatt is szeretnének veletek maradni és tartalmas ‘kolibris’ élményekkel színesíteni az otthon töltött napokat – ha nem személyesen, hát online!

Csapó Krisztián, Ladányi Gábor Debut Jam

Online, március 3.,  18:00 

A két kíváló muzsikus érdekes felállásban, harsona-gitár, duózik az iFben. Mind a ketten régi iF-esek is, Krisztián a Makovics Dénes sextettel Gábor Roby Lakatossal zenélt.

Rippl-Rónai József és a századforduló művészete

Online, március 3.,  18:30 

Rippl-Rónai József a modern magyar festészet egyik legismertebb alakja. Hogyan jutott el az ifjú művész Kaposvárról Munkácsy Mihály műhelyén át a legnagyobb Párizsi szalonokig? Vegyél részt az online tárlatvezetésen és megtudhatod, hogyan lett Rippl-Rónai a szecessziós törekvések egyik legfőbb képviselője.

Leánykérés

Online, március 3.,  18:30 

Anton Csehov mesterien megírt vígjátéka semmi kétséget nem hagy afelől, milyen felhőtlenül boldog házasság vár a darab két főszereplőjére.

Eupolisz Világjáró Club online #25: Marokkó

Online, március 3.,  19:00 

2020. januárjában indították el az előadássorozatot, amely során az Eupolisz Utazási Iroda célpontjai között barangoltak a budapesti Tranzit Caféban, rendszerint telt házas előadásokon.
Virtuális utazások keretében ismét lehetőségetek nyílik bepillantani egy-egy távoli (vagy épp közeli) ország életébe, lakóinak mindennapjaiba, és felfedezhetitek  Földünk legkülönlegesebb szegleteit. 

Farkas Gábor zongoraestje

Online, március 3.,  19:30 

A világhírű magyar, Liszt-díjas zongoraművész, Farkas Gábor, generációjának egyik legkiemelkedőbb zongoristája, a romantikus repertoár széles körben elismert interpretátora, több nemzetközi zongoraverseny győztese, és a világ legjelentősebb zenei fesztiváljainak és koncerttermeinek állandó meghívottja.

Miriam Helms Ålien, Szabó Ildikó és Lajkó István

Online, március 3.,  19:30

Nem túlzás azt állítani, hogy ezen a kamaraesten a fiatal muzsikusok három teljesen különböző világba kalauzolják közönségüket, hiszen a műsoron szereplő három mű markánsan eltérő stílust képvisel – a zongorás triók keletkezési dátuma is három különböző évszázadra esik. Ám a darabokat mégis összeköti, hogy a zene eszközeivel mindegyik egy-egy nemzeti karaktert jelenít meg.

SpaceX Starship SN10 tesztrepülés

Online, március 3.,  19:30

Harmadik alkalommal kerül sor egy teljes Starship második fokozat tesztrepülésére Boca Chica-ban! Vajon ezúttal sikerül-e a leszállás, eléri-e ezt az újabb történelmi tettet a SpaceX? Tartsatok velük és nézzétek élőben magyarul a látványos eseményt!

Vendégségben Önnél - Kamarakoncert a Nemzeti Filharmonikusokkal

Online, március 3.,  19:30

A személyes találkozásig a Nemzeti Filharmonikusok minden héten új, ingyenesen megtekinthető online kamarazenei koncerttel jelentkezik honlapján és Facebook-oldalán.

Lendvay: A tisztességtudó utcalány / Saint-Saëns: A sárga hercegnő – keresztmetszetek

Online, március 3.,  20:00 

2021. március 3-án a francia kultúrkörhöz tartozó egyfelvonásos operák keresztmetszetét láthatják az érdeklődők. Lendvay Kamilló A tisztességtudó utcalány és Camille Saint-Saëns A sárga hercegnő című darabjainak legjobb részletei az Eiffel Műhelyházból.

Portugál

Online, március 3.,  20:00 

Egressy Zoltán tragikomédiája egy Irgács fantázianevű magyar falucskában játszódik, ahol megállt az idő. Jövőtlen emberek kapaszkodnak egymásba, hogy enyhítsenek sorsuk kilátástalanságán. Egy nap ismeretlen fiatalember, Bece toppan be a kocsmába és minden a feje tetejére áll. Masni, a kocsmáros lánya ámultan hallgatja Becét, aki mesél neki Portugáliáról, a tengerparti naplementéről, az álmodozó és vágyakozó portugálokról…

Örökké fogd a kezem!

Online, március 3.,  20:00 

Carol Rocamora a New York-i művészeti egyetem tanára, Csehov több írását ültette át angol nyelvre. Csehov és felesége levelezésének nyomán írt művének ősbemutatója 2001-ben volt a londoni Almeida Theatre-ben, azóta számos nyelven aratott sikert.

Vibratone Quartet feat. Anima Musicae

Online, március 3.,  20:00 

A zenekar megalapításának gondolata régi vágya volt a zenekarvezetőnek, sőt az egész zenekarnak. A pandémiás időszak alatt meg is született az új formáció teljes zenei anyaga, melyet első ízben a Budapest Jazz Clubban hallhat a közönség.

Marketing Riport

Online, március 3.,  21:00 

Friss hírek és újdonságok, pénzcsináló marketing tippek, Top 10 listák, marketing #fail... hogy híresebb és gazdagabb legyen a céged mint ahogy a legvadabb álmaidban elképzelted! Szerda esténként Wolf Gáborral.