Szétszórt jegyzetek egy találkozásról II.

Pirandello és a Bárka
Azt hiszem, a Bárka még nem találkozott Pirandello-szöveggel. Ez pedig egy igazi nagy szöveg. Egy mai, budapesti színház, az ő sorsával, problémáival, sikereivel és kudarcaival találkozik egy "nagy szöveggel". Mert a Hat szereplő igazi nagy színdarab. Ebben a darabban maga a szerző hagyja nyitva a színészek szerepét, amelyet nem ír meg, csak jelez. Pirandello azért nem írja meg ezeket a szerepeket, mert nyitva hagyja azok a színházak számára, amelyek majd eljátsszák a darabot és így a saját képükre alakíthatják. Reinhardt, aki megrendezte a Hat szereplőt, szintén továbbírta a színészek szerepeit, s a maga és színháza képére alkotta őket. Ugyanúgy, ahogy a színészek a találkoznak a szerepekkel, a Bárka is találkozik egy nagy színdarabbal. Másrészt Pirandello nagy, archetipikus szereplőket teremt -- a hat szereplő az antik tragédia alakjai, klasszikus sémában: anya, apa, lány, fiú, ödipusz-komlexussal, Elektra-történettel, hübrisszel és vérfertőzéssel. Itt van minden, ami az antik színházhoz kell. Ez a "két darab", a szereplőké és a színészeké, nagyon különbözik. A darabban nagyon sok hűhó van az apa és a lány vérfertőző jelenete körül, de egyrészt a lány nem az apa saját lánya, másrészt a vérfertőzés meg sem történik.
De Pirandellónak volt bátorsága, hogy darabjában egy olyan problémáról beszéljen, amely az ő saját magánéletének problémája volt, és amelyet a Hat szereplőből írt filmforgatókönyvben (bár ez inkább csak egy szinopszis), le is leplez. Egy fiának írt levelében, aki akkoriban hadifogoly volt Ausztriában, azt íjra, hogy kénytelen volt a feleségét bolondokházába záratni, mert egy elborult pillanatában azzal vádolta őt, hogy vérfertőző kapcsolatra lépett a saját lányával. Pirandello ezt a személyes történetet színpadra, sőt filmre viszi. Ezen az incesztuson túl ott van a színdarab camera obscurája, amelyben nem tudni, hogy mi történt anya és fia között. Mi történhetett ott, abban a szobában, mit láthatott a kisebbik fiú? A kislány a történet szerint belefullad egy tóba, a kisfiú meg öngyilkos lesz. Mi történhetett, amitől az anya nem tud beszélni, a gyerekek meg némák? Ebben a szobában tehát valami olyasmi ment végbe, amiről egyszerűen nem lehet beszélni. Ezt a történetet kell valahogy felszínre hozni - a tudat legmélyéről.

Különbségek?
Szerintem abban, ahogy a magyar színészek dolgoznak, próbálnak, egy szerephez közelítenek és abban, ahogy ezt egy román színész teszi, nincsenek különbségek. Mindannyian egy nagyon jó, kelet-európai színházi iskolából származunk, melyet egyrészt Sztanyiszlavszkij, másrészt Mejerhold határoz meg. Bár lehet, hogy azért nem látom a különbségeket, mert én most egy olyan csapattal dolgozom, amely nagyon felkészült, testileg is, a legtöbben hangtechnikai szempontból is. És akikkel nagyon jól tudok kommunikálni. Bizonyos színészek a próbák alatt sokat tanultak; a próbák kezdetén mozgás és hangtechnikai órák voltak. Ezek a gyakorlatok részben beépültek az előadásba.
A román színház egy latin szellemű színházi kultúra, ezért Pirandellóhóz is jobban kötődik. És tényleg, Pirandello népszerű Romániában. A darab a commedia dell arteból és a marionett-színész játékából indul - mindkettő közel áll a kortárs román színház nyelvéhez, rendezőképzésnek is része. A latin színházi eszmény a román színházban egy keleti színházi hagyománnyal találkozik. A román fejedelemségek területén létezett egy keleti színházi hagyomány, amely a 18. századtól kezdve az irodalmi művekben és a színházban is tovább él: Dimitrie Cantemir, Ion Budai Deleanu, Lucian Blaga vagy Matei Caragiale prózai és drámai munkáira gondolok. Létezik most egy olyan elmélet a román színházról, amely szerint a román színház Kelet és Nyugat színházának ötvözete. Ezzel én magam is foglalkoztam színházi antropológiai kutatásaim során. Nekem úgy tűnik, hogy Magyarországon sokkal erősebb a német színház, elsősorban Reinhardt hatása. Igaz, Reinhardt a román színházra is hatással volt.
De valójában a román színházban a Ciulei-jelenség volt a meghatározó és az általa kultivált úgynevezett mágikus realizmus. Ő stílust, színházat, korszakot és nyelvet is teremtett. Ő a Bulandra színházban dolgozott, ott, ahol én most. És azt hiszem, a Bulandra hozta létre a legjelentősebb román színházi iskolát.

Mit csinálok
miközben próbálok? A szöveget már nem olvasom, mert amikor elkezdem, már kívülről fújom. Írok, keresek, tanulmányozok. Egy bőrönd könyvet hoztam magammal, elköltöttem egy csomó pénzt könyvre, mielőtt elindultam volna Bukarestből. Én minden előadásommal egy esszét írok. Egyszer járt nálunk a főiskolán Jancsó Miklós, aki azt mondta, hogy "én a kamerával írok". Szeretem ezt a gondolatot, a képpel való írás ideáját. Olyan ez, mint az egyiptomi ábécé.
És keresek - mindent, mindenütt, valami olyat, ami az előadásomhoz kapcsolódik. Itt van például a Voguenak az egyik száma, ezt még otthonról hoztam. Van benne egy kislány, aki nagy fiúruhákban van lefényképezve. Ez olyan, mint a mi előadásunkban a Naiva, aki hol a Kislány, hol a Kisfiú szerepét játssza, és egyszer csak fiúnak öltözik. Valahogy így, mint ezen a képen, amely kissé commedia dell arte-s, Pulcinellás. Amit például a Vogueban találtam, az nem is egy gondolat, hanem egy viselkedésforma. Hogy hol jönnek szembe az ötletek, kiszámíthatatlan.

Előadások
Láttam a Katona néhány előadását. Persze, ismerem a nagy előadásaikat, Ascher és Zsámbéki híres rendezéseit. De a Katona előadásai nagyon emlékeztetnek a Bulandra előadásaira. Persze, a Katona azt játssza, ami itt, Magyarországon fontos. De például a Tartuffe, amely egy nagyon aktuális előadás, igazi színházi lecke arról, hogy hogyan lehet ma Molieret játszani. De most láttam a Dadaistákat, amelyet nagyon jó, mély, komoly előadásnak tartok - néhány kevésbé izgalmas vagy általam már másutt látott jelenet kivételével. A dada-jelenség engem is nagyon izgat, én is csináltam már dadaista előadást és néhány tanítványom is hozott már létre dadaista szövegekből, sőt levelezésből előadást. Ugyanitt ezelőtt két évvel láttam a Portugált, az is nagyon tetszett. Az egy realista előadás, de ez egy mai realizmus nyelvén fogalmaz. Ketten nagyon tetszettek: Szirtes Ági - aki egyébként a Dadaistákban is játszott, és aki a részeget játssza; a nevére nem emlékszem.
Nagy élmény volt a Trafó-beli butoh előadás. Sok butoh-t láttam, főleg Nancyban, ahol bejártam a próbákra is, meg másutt. A Béjart-ra nem jutottunk be, sajnos. Nagyon eleven kulturális és színházi élet van itt, azt hiszem.
Szemben lakunk a színházzal, együtt, négyen. Nagyon jó, hogy ilyen közel vagyunk, nem kell időt vesztegetni az utazásra.
Egy hónapja vagyok itt. Sok múzeumban jártam, láttam néhány kiállítást is. Fantasztikusan gazdag gyűjtemények vannak itt. Nem gondoltam, hogy például ilyen bőséges az egyiptomi gyűjtemény. Ma pedig elmegyünk erre a fotókiállításra, mert ma zár. Remélem jó lesz. Este pedig a Néró Gazsó Gyurival.

Jó lett. Cătălina elmeséli, hogy egyik mostani előadásában, a Kis Színházban rendezett Szellem c. előadásában ő is használt vért, vizeletet. Merthogy Andres Serrano sok képe vérrel, vizelettel, tejjel, spermával "festett" kép volt. Sokat utazunk, a kiállítás messze van. Cătălina azzal bíztat, hogy ezt tényleg látni kellett. Leghosszabban azt a három fotót nézte, amely testépítő nőket ábrázolt. Az egyik csupa-izom, csupa-dagadó-ér nőnek fantasztikusan hosszú műkörme volt. Cătălina közelhajolt és a körmöt nézte. Aha, a viselkedésminta, gondolom magamban. Aztán hosszú visszaút, majd a Néró. A Közép-Európa Táncszínház színháztermére azt mondja, hogy olyan, mint a Théâtre des Bouffes du Nord. Ismered?- kérdi. - Brook színháza. Tényleg, csodálkozom rá, mert nemrég láttam. Csak az nagyobb. Az előadás után nem akaródzik kimennie a teremből, szótlanul ül, néz maga elé. Dorina, a zeneszerző, azzal élcelődik, hogy mit lehet majd Gyurinak mondani ezek után, amikor kijön. Elmeséli a "nyuszika, baszd meg a létrádat" típusú vicc román változatát. Amikor már Gyuri, Ladányi Andrea és Horváth Csaba ott ülnek Cătălina asztalánál, aki továbbra sem találja a szavakat. Ül szótlanul. Ez volt a legjobb színházi előadás, amelyet látott, mondja a súlyos ítéletet. A Horváth Csaba-Ladányi-Gazsó-Buzoianu-Dorina Rusu találkozás valami közösről való álmodozással zárul. Elmenőben a még mindig szótlan Cătălina megöleli Gyurit és megköszöni neki, hogy játszik az ő előadásában.






Lejegyezte:

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás