Színészek, akiknek furcsa hobbijai vannak

Antonio Banderas az elmúlt években varrógép felett görnyedez, Susan Sarandon megőrül a pingpongért, Tom Hanks pedig az írógépekért.

Tom Hanks írógépeket gyűjt

 

 

Mostanra több mint kétszáz régi írógépből áll a gyűjteménye, és közülük szinte mindegyik hibátlanul működik is. A gyűjtőszenvedély a hetvenes évek végén kapta el, mert beleszeretett abba a jellegzetes zakatoló hangba, ami a billentyűk lenyomását kíséri. Becsukott szemmel meg tudja különböztetni egy harmincas évekbeli Remington írógép és egy ötvenes évekbeli darab hangját. 2014-ben egy saját alkalmazást is kiadott, amivel iPaden és iPhone-on lehetett szimulálni a manuális gépírást. Egyszer kapott írógéppel írt interjúfelkérést is, amire természetesen írógéppel írt levélben mondott igent.

 

Antonio Banderas varrni tanul

 

 

Sok sztár növeli a bevételeit saját ruhamárkával, de kevés az, aki ezt annyira komolyan veszi, hogy 55 évesen visszaül az iskolapadba. Banderas a világ egyik legmenőbb divattervező intézményébe, a Central Saint Martinsba iratkozott be, amit az Instagramján jelentett be. “Régóta ábrándoztam erről, és az az igazság, hogy újra fiatalnak érzem magam attól, hogy tanulok és egy teljesen új területet próbálok megérteni. Természetesen folytatom a színészkedést, de ez most egy új dolog.”

 

Angelina Jolie tőröket gyűjt

 

 

A színésznőt még az édesanyja avatta be a pengék világába, és mostanában már a fiával, a most 16 éves Maddox-szal közösen hódolnak ennek a hobbinak. Amikor új kést vesznek, akkor mindig megtárgyalják az erőszak negatív hatásait, de sokat beszélgetnek a szamurájokról is, és arról, hogy valakit védelmezni nemes dolog. Még a pályája elején Connan O’Briannél mutatta be, hogy bánik a pillangókéssel.

 

 

Leslie Mann egykerekűzik

 

 

A Felkoppintva és a 40 éves szűz színésznője és Judd Apatow felesége tízéves korában kapott ajándékba egy egykerekű biciklit karácsonyra, amit meg is tanult használni. Azóta is képes olyan alaptrükkökre, mint a hátrafelé biciklizés és a padkáról leugratás.

 

Susan Sarandon óriási pingpongőrült



 

“Imádom ezt a sportot, mert nem számít, hogy hány éves vagy, milyen nemű, milyen idős, kövér vagy sovány, van esélyed jól játszani - mondja a színésznő. - Ráadásul más sportokkal ellentétben a pingpongot az élete végéig űzheti az ember, míg más sportokat egy bizonyos kor felett kénytelen abba hagyni. Susan Sarandon rendszeresen pingpongasztalokkal ajándékozza meg a barátait és különböző oktatási intézményeket, emellett résztulajdonos egy olyan nemzetközi üzlethálózatban, ami pingpong szalonokat működtet.

 

Shailene Woodley maga készíti a kozmetikumait

 



Bár megtehetné, hogy drága luxuscikkekkel kenegesse magát, Hollywood egyik legfiatalabb csillaga maga készíti a fogkrémét, az arckrémét és még sajtot is csinál. Ha ez nem lenne elég, kijár a természetbe gyógynövényeket és egyéb ehető dolgokat gyűjteni. Egyszer Jimmy Fallon műsorába is egy adag természetes immunerősítővel érkezett interjúra, majd bevallotta, hogy télen gyakran rágcsál nyers fokhagymát.

 

Nick Offermann asztaloskodik



A színész a Városfejlesztési osztályban is nagy szakértője és tisztelője a faanyagoknak, és a való életben sem jön zavarba, ha össze kell rakni egy asztalt vagy egy széket. “Nagyon szerecsés vagyok, hogy az a munkám, hogy másokat szórakoztassak, de igazán mély megelégedést akkor érzek, ha pereg a fűrészpor és hull a forgács” - mondja. Saját műhelye van Los Angelesben tíz alkalmazottal, és kézzel készített asztalokat, székeket, ágyakat és hajókat árul.

 

Steve Martin nagy bendzsós

 

 

Már a hatvanas évektől fogva zenél a komikus, és mostanra saját együttese is van, a Steep Canyon Rangers, akikkel tavaly szeptemberben jelent meg a második albuma. Ahhoz képest, hogy mekkora rajongója a benzsónak és a bluegrass műfajnak, csak hét-nyolc saját hangszere van, viszont a feleségével tíz évvel ezelőtt létrehoztak egy díjat, hogy ezzel segítsenek népszerűsíteni a bluegrass-t.

 


Forrás: Business Insider, InStyle