Sztárok, akiknek gondja akadt az adóhatósággal

Itt van az adóbevallás határideje, amit azzal "ünneplünk meg", hogy adóproblémákkal küzdő filmsztárokat mutatunk be. Volt, aki börtönbe került, de az semmi: az egyikük kénytelen volt eladni kedvenc dinókoponyáját!

Stephen Baldwin

A második legkevésbé tehetséges Baldwin testvér 2013 márciusában vallotta magát bűnösnek, miután nem fizette be a jövedelme után járó adókat New York államnak a 2008-as, a 2009-es és a 2010-es év után, összesen 400.000 dollár értékben. Persze ha tehetségesebb lenne, többet keresett volna, és nagyobb hátraléka lett volna, de néha jól jön a tehetségtelenség. Mivel Baldwin bűnösnek vallotta magát, és sikerült az adóhátralékot egyben kifizetnie, a Közönséges bűnözők sztárjának nem kellett börtönbe vonulnia, sőt, mivel időben fizetett, ezt a „priuszt” is törölték, tiszta lappal kezdhetett. Csakhogy nem tanult a dologból, és 2015-re újabb adóhátralékot hozott össze, 30.000 dollárt New York felé, további 60.000 dollárt pedig a szövetségi állam felé.

Nicolas Cage

A kisebbik Baldwin persze minden szempontból kispályás Nicolas Cage-hez képest, aki összesen 13.3 millió dolláros adóhátralékot hozott össze 2002-től 2004-ig, illetve 2007 és 2008 között. A színész szerint korábbi üzleti menedzsere mulasztotta el a befizetéseket, mert ő az ilyesmivel nem foglalkozik, nem is tudott a problémáról. Bár Cage rengeteget keresett ekkoriban, ezt az összeget egyben

csak úgy tudta kifizetni, hogy megvált pár apróságtól, néhány ingatlanjától, pár jachttól és kedvenc dinoszaurusz koponyájától, amit annak idején 276.000 dollárért vásárolt.

Robert De Niro

Még 2015 februárjában szellőztette meg a Daily Mail, hogy Robert De Nirónak több mint 6.4 millió dolláros tartozása van az adóhatóság felé, a legendás színész pedig azzal védekezett, hogy nem tehet a dologról, mert a hatóság a figyelmezéseket a régi címére küldte el, ő nem volt tisztában a dolog komolyságával. Az adósságot vissza tudta fizetni, ekkor kezdődtek ma is tartó anyagi gondjai, amit tovább tetézett igen drága válása, valamint az, hogy rengeteg pénzt bukott a koronavírus miatt két legnagyobb befektetésén, a NOBU étteremláncon és a Greenwich Hotelen – ezeken havi szinten milliókat veszített -, így manapság kénytelen minden szembejövő szerepet elvállalni, ami sok mindent megmagyaráz.

Wesley Snipes

Persze a Penge-filmek sztárja a legismertebb az adógondokkal küzdő sztárok köréből, és az övé több szempontból is különleges. 2008-ban három rendbeli adócsalásért ítélték el a 1999 és 2001 között be nem fizetett, mintegy 7 millió dollárnyi adó miatt, amire persze rákerültek a büntetőkamatok és büntetések is. Ő nem úszta meg elkésett befizetéssel, három évre ítélték, amit egy pennsylvaniai szövetségi börtönben töltött le, igaz, ebből pár hónapot már házi őrizetben tartózkodhatott. És ő sem tanult a dologból, a színészt az adóhatóság 2018 novemberében újabb 9.5 millió dollár hátralék megfizetésére kötelezte, az ügy még folyamatban van, de nem hangzik túl jól a dolog.

Sophia Loren

1982-ben Sophia Loren 17 napot töltött le összesen 30 napos börtönbüntetéséből, amit adócsalás miatt szabtak ki rá. Az ikonikus olasz színésznő azt állította, hogy az 1974-es adóbevallás állítólagos hibája annak volt köszönhető, hogy elhunyt a könyvelője, ő viszont nem csalt adót, és ehhez ragaszkodott is. Annyira, hogy továbbvitte az ügyet, és kiderült, tényleg igaza volt, mert 2013 októberében a római székhelyű semmítőszék úgy ítélte meg, hogy az 1974-es jövedelmére vonatkozó számítások valóban helyesek voltak, ezért utólagosan felmentették, megkövették, illetve kárpótolták. Ilyen is ritkán van.

Robert Downey Jr.

Erre persze előre is lehetett tippelni: ahogyan Downey Jr. a 1990-es években élt, abba bőven belefért az is, hogy néha elfelejtett egy nagyobb összegű adót befizetni, hiszen a nagyon komoly drogproblémákkal küzdő színész néha az esedékes forgatásra is elfelejtett elmenni – vagy nem tudott elmenni, mert éppen letartóztatták. Ennek fényében nem meglepő, hogy sikerült összehoznia egy 2 millió dolláros adótartozást – esetleg az lehet meglepő, hogy nem többet. Ám nemcsak lábra sikerült állnia, majd rendezte a tartozásait, de ő lett mára Hollywood legjobban fizetett sztárja, sőt, olyan jó üzletember lett, hogy feleségével már produkciós irodát is visz, és saját sorozatokat gyártanak.

Pamela Anderson

A színésznő, aki a Baywatchnak köszönhetően lett híres, és aki miatt a Baywatch híres lett, 2009-ben 1,7 millió dolláros, 2010-ben több mint 490 000 dolláros, 2012-ben pedig több mint 370 000 dolláros adófizetési hátralékot halmozott fel. Anderson annyira hanyagul kezelte az adóügyeit, hogy 2010-ben helyet kapott Kalifornia állam 250 legelvetemültebb adóbűnözőjének listáján.

Judy Garland

Judy Garland, aki nagyon fiatalon lett híres az Óz, a nagy varázsló Dorothyjaként, és karrierje során számos színészi díjat nyert, élete későbbi szakaszában alkohol- és kábítószerfogyasztási, illetve pénzügyi gondokkal küzdött. 1964-ben Garland egy 4 millió dolláros adóhátralékról szóló csekket kapott, amelyet nem tudott megfizetni, ráadásul 1951-ben és 1952-ben sem fizetett adót. Ennek eredményeként az IRS lefoglalta az otthonát, és a színésznő arra kényszerült, hogy egészen 1969-ben bekövetkezett haláláig motelekben és kölcsönlakásokban éljen.

Richard Pryor

Richard Pryor humorista és színész legalább annyira híres a kábítószer- és alkoholbotrányairól, mint a szerepeiről, ráadásul számos esetben gyűlt meg a baja a törvénnyel, köztük az adóhatósággal. Viszonylag olcsón úszta meg: 1974-ben Pryort adócsalás miatt ítélték el, és tíz napot töltött egy Los Angeles-i megyei börtönben, a tárgyaláson pedig azzal védekezett a bírónál: „Tudja, elfelejtettem.”. Ami vicces lenne, ha nem tudnánk, milyen tragikus sors állt a nagyszerű komikus mögött.

Martin Scorsese

Az Oscar-díjas filmrendező 1,9 millió dollár adószámlát halmozott fel 2002 és 2003 között, és további 2,85 millió dollárt 2011-ben. Scorsese, akárcsak annyian mások a listán, az őt másként is megkárosító könyvelőjét okolta, a jelek szerint jogosan. Az illető pénzügyi tanácsadó neve Kenneth Starr, akit valamivel később hét és fél év börtönre ítéltek egy 33 millió dolláros piramisjáték szervezéséért, és aki Al Pacino pénzügyeit is intézte, elérve, hogy a legendás színésznek is komoly tartozásai legyenek.