Támadás a WTC ellen

Nem köztudott, de a hetvenes években intéztek már egy támadást a World Trade Center ellen. Az akciót hat éven át tartó szervezés előzte meg. A résztvevők nemzetközi terepen szereztek rutint. Majd a helyszínen három napos munkával készítették elő az attakot.

Meglepő módon a terroristák elérték céljukat, noha sem az épületben, sem emberekben nem esett kár. Sőt, semmi sem változott. Mintha a rengeteg idő, pénz és energia feleslegesen folyt volna el. Az akció eredménye ugyanis annyi volt, hogy egy ember végigsétált a két torony közt kifeszített drótkötélen.
hirdetés

Bomba sztori

Az eset 1974 augusztus 7-én valóban megtörtént. Az angol dokumentumfilm-rendező, James Marsh Spielbergi érzékkel talált rá a témára. Van benne kaland, akció, az ezeket mozgató, világos cél, és nyilván barátság meg szerelem is.

Az események középpontjában egy francia srác, bizonyos Philippe Petit áll. A kissé excentrikus, de barátságos figura a magasság megszállottja lesz, ami nála nem hegymászásban manifesztálódik, mint az ilyenkor szokásos, hanem a kötéltáncban. A kert végében felállított drótkötélpályán kalandozás lassanként az életét irányító szenvedéllyé lesz, olyannyira, hogy egy alkalommal drótkötelet csempészik fel a Notre Dame tornyai közé, hogy aztán romantikus képzeteket keltve azon sétáljon fel alá.

Később ugyanezt eljátssza egy Ausztrál híd pillérei közt. Végül pedig kitalálja, hogy élete legnagyobb tette lehetne, ha a WTC tornyai közt lebegne. A tervezgetés során kiderül, hogy a feladat az eddigieknél nagyságrendileg bonyolultabb, és így rögeszméjévé válik Petit-nek és barátainak.

A felkészülés évei alatt furcsa, őrült emberekből álló baráti kör alakul ki a kötéltáncos körül. Végül pedig a nehézségeket leküzdve ott sétál a levegőben, 450 méter magasan, a semmiben lebegve.
Nem valóságshow

Tényleg minden együtt van ahhoz, hogy az eseményeket könnyen filmre lehessen vinni. És hogy ez a könnyed filmkészítés a valóságshow-kből ismert klisék közt vérezzen el. Adja magát, hogy a főszereplő, a csaja, és a hadműveletet irányító barátja hosszasan pszichologizáljanak arról, hogy mikor mit éreztek.

A film azonban néhány mondattal elintézi az indítékokat. Lehet, hogy frusztráció, vagy genetikailag kódolt vágy hajtotta Petit-t a magasba, de ez nem is lényeges, mondja. A film végén a főhős azt is hozzáteszi, amikor a kaland végén a bíróság és az újságírók elé került, mindenki azt kérdeztel, miért. Miközben egyáltalán nem ezen van a hangsúly.

James Marsh persze mégis csak a miértről forgatta a filmjét, tudva, hogy erre lehetetlenség affektált interjúkban választ adni. A válasz ugyanis maga a történet, amiben emberek kötik össze az életüket évekre, amiben olyan mély kapcsolatok szövődnek, hogy némelyik közreműködő negyven évvel az események után is elsírja magát.

Az interjúkat, archív felvételeket és megrendezett jeleneteket keverő dokumentumfilm a műfaj határát súrolja, mert nem a tényekre, hanem a mögöttük munkáló, és a nézőt is magával sodró lelkesültségre helyezi a hangsúlyt.

Paradicsom 450 méteren

Nagyon ritka, hogy film képes legyen érzékeltetni, mi mozgatja az ilyen látszólag öncélú és életveszélyes mutatványokat. A díjakkal, köztük Oscarral elhalmozott film pátosztól mentesen mutatja meg a kaland lényegét: a fél kilométeres magasság fölé lépő kötéltáncost az tartja életben, hogy semmi másra nem gondol, csak arra a pillanatra, amiben van. Arra a lépésre, amit éppen tesz.

Ugyanúgy ezt a vegyes társaságot is az tartja meg az idilli együttműködés állapotában, hogy a közös őrületre koncentrálnak. Ebben a szokatlan egységben nem volt lényeges, hogy az artista valószínűleg egy pozőr, némelyik segítője inkább balek, a szerelme pedig szorong párja mellett.

A nézőt a film végén éri a meglepetés. Marsh története ugyanis végül választ ad a miért kérdésére.

A kaland lezárultával a barátságok és szerelmek felbomlanak, a szereplők már nem is találkoznak egymással. Miközben úgy elevenítik fel az akkori életüket, mintha a paradicsomból való kiűzetésük előtti időkre emlékeznének.

Nem mondják ki, talán külön-külön nem is tudják, de a néző előtt összeáll a kép: amíg a mélység fölött egyensúlyoztak, addig ezek az emberek a szükségszerűségeket felülíró kegyelmi állapotba kerültek. És annyira koncentráltak a célra, hogy elfelejthették, csak pillanatnyi lebegésről van szó.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu