Táncalak

  • (efes) / PORT.hu

A tánc, az egyik legősibb önkifejezési formánkként nagyfokú absztraháltsága, elvonatkoztatottsága mellett, a legszélesebb műveltségi körben örvend népszerűségnek és válik közérthetővé, így nem lehet meglepő, hogy példának okáért a legelső magyar film is éppen a Táncfilm címet viselte. Témája a tánc volt, ami ez esetben rém egyszerűen azt jelentette, hogy korabeli neves és névtelen táncosok táncot lejtettek a kézzel tekert némafilmfelvevő lencséje előtt. Csak hozzávetőleg jegyzem meg, elég vicces lehetett a filmet nézni, hiszen ilyenkor a világ szinte felfordult: nem a táncosok táncoltak a zenére, hanem a filmet zongorán kísérő zenész, illetve kisegyüttes zenélt a táncosok táncára. Ez a film sajnos egy tűzvészben elégett, a tánc azonban azóta is rendre felbukkan a filmvásznon, hol kisebb, hol nagyobb szerepben.
Olykor csak, mint látványteremtő, hangulatemelő szerepben, mint például a Körhinta híres körtánc-jelenetében, vagy akár komoly dramaturgiai szervezőelemként, motívumként, mint balett-tánc(os) Chaplin több filmjében, vagy akár Lars von Trier Táncos a sötétben-jében.
Máskor pedig egy létező, színpadi koreográfia a film témája, mint pl. Carlos Saura Antonio Gades-szel, a híres flamenco-táncossal készített filmjei (Carmen, Vérnász stb.), vagy éppen egy-egy híres táncos életét látjuk a filmvásznon megelevenedni: készült film Isadora Duncanról vagy Nurejevről is.
Persze, amikor a papa megvette első szuper 8-as gépét (régen), vagy videokameráját (mostanában), az első tétova snittek között biztosan megtaláljuk azt a néhányat, amelyben épp kishúgunk lejt bájos padödőt (pas de deux-t) kismackójával, túlcsorduló pelenkában, vagy amelyek akkor készültek, amikor sikerült becsempészni a kamerát az ugri-bugri kozákok fergeteges előadására, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Aztán vannak olyanok, akiknek eszébe jut valami egy táncelőadást nézve, és ebből az ötletből képesek valami újat, eredetit és szuverént alkotni.

Ladányi Andrea elképesztő test birtokosa, a szó emelkedett értelmében. Az egész test negyvenöt kiló talán, a rátekert ötméternyi folpackkal együtt, a bőrön keresztül látható egy felnőtt női test teljes anatómiája, az izmok, inak ízületek és csontok játéka, mint Barcsay Atlaszában, és ezt a testet L.A. tökéletes biztonsággal birtokolja, kitekeri, áthajlítja, összegubózza és kibontja. Így kommunikálja véleményét a világról a világ táncszínpadain. Grünwalsky Ferenc H.S.C. pedig ennek a törékeny, szinte már nem létező lénynek mozdulatait látva, először egy remekbe szabott fotósorozatban, majd most e filmben mondja el, ő mit gondol e világról. Nem szabatos, jól megszerkesztett mondatokban, összefüggő és kenetteljes papi beszédben, hanem csapongva, érzeteket és gondolatfoszlányokat táncmozdulatokon keresztül leképezve alkot olyasféle képi lírát, amelyet már rég nem láttunk. Amivel Tóth János és Matkócsik András kísérletezett, és amiből tökéleteset alkotott Huszárik Zoltán az Elégiában és a Szindbádban.

A Táncalak-ban Orbán Ottó Körtánc című versén kívül nincs más szöveg, azt a több kötetre rugót, ami ennek ellenére mégis elhangzik, azt L.A. táncolja, Nádler István festi és Kurtág György, Lajkó Félix és társaik zenélik el. Születés, halál, játék, élet. Nem több és nem kevesebb. Szépség, csúnyaság és fiatalság, öregség. Közben atombomba gombafelhője emelkedik szörnyű méltósággal, hosszú sorok kígyóznak Auschwitz gázkamrái felé, a múlt század valódi képei ezek, ellenpontot csak Lajkó Félix hegedűjének hajnalt jelentő hangjaira L.A. elkínzott testének rándulásai jelentenek: még élünk, és ez így lesz ezután is!

Sajnos e nagyigényű kulturális tablón csúnya szeplőfoltok azok a néha több tíz másodperces képélesség-problémák, amelyek főleg a film közepe tájékán többször is megjelennek. Nagy kár volt ezeket a filmben hagyni, hiszen egy négy évig (1998-2002) forgatott filmben bőven lett volna alkalom újraforgatni azokat. Ekkora technikai malőrt nem tudom, hogyan nézhetett el az egyébként kiváló operatőr-rendező?