Távoli utak

  • s / Mancs

Egy film, amit megelőzött a jó híre (Arany Medve, Golden Globe, pár Oscar-jelölés, a berlini fesztiválbeszámolónkban méltattuk is: nemcsak a film, de a hősnő is legjobbnak találtatott).
Jó hírek ide vagy oda, a darab - számunkra is - észrevétlenül sorolt a honi forgalmazásba. Ám rábeszélni most sem késő, hisz jól tartja magát. Nem is akárhol, jobb nevű artkinókban adják, könnyen utolérhető, próbálják meg. Annál is inkább, mert nem(csak) azért érdekes, mert brazil, s ilyetén unikális, hanem leginkább azért, mert tök jó.
Mint a címe is mutatja, egy railroad-movie. Láttunk már olyat, ahol egy nő felolvasott, egy kis gyöngyszem volt. Ebben egy nő leír. Leveleket analfabétáknak, pénzért, meg kell a szívnek szakadni. Ám esze ágában sincs föladni egyiket sem, otthon röhög rajtuk a barátnőjével. Ez már döfi.
Mármost a film legnagyobb dobása, hogy simán túléli azt, hogy a banya bizonyos tragikus események hatására jó útra tér. Mit túléli, igazából akkor kezdődik csak. A jó utat látjuk magát. Úgy, hogy nem sújtja agyon az egzotikum, és még gyerek is van benne, pont az a kilencévesfajta, aki a filmkészítőket az esetek többségében a vérgiccs irányába szokta vezetni, az orruknál fogva.
Érdekes párhuzamként megemlíthetünk két Oscar-nyertest az utóbbi időkből, a Kolját, meg Az élet szépet. Mindkettőben a gyerek miatt történt az a sok szép és jó, ami. A Központi pályaudvar nem nyert ilyen szobrot.
Csak megrögzött fanyalgónak juthat eszébe, hogy nem véletlenül, hanem azért, mert más, mint azok. Jó.