Tudunk egy tintines viccet, és el is mondjuk: Egy foxterrier, egy Tintin és egy hajóskapitány utazik egy tengeren hánykolódó lélekvesztőn. Egyszer csak a tengeri medve, olyan állapotban, melyet a delirium tremens is kikérne magának, fogja magát, és tüzet rak, méghozzá az evezőkből. Tudunk még néhány ilyen tintines viccet, de nem mondjuk el, nem vennénk el Steven Spielberg kenyerét, nevezett pékáru amúgy sem a frissességéről híres manapság, de a hívők kitartanak: na, majd most! felkiáltással megyünk neki minden új Spielbergnek. Spielberg mintha maga is hasonlóképp menne neki minden új Spielbergnek, annyi műfajban nem alkotott még klasszikust, hát majd most ezt is, azt is kipipálja. Ha nem megy, huss, tovaszáll, s újabb műfaj megtermékenyítésére indul, most például animációs technikákkal (olyanokkal, melyek megkövetelik a színészi részvételt is) ment neki Tintin könyvtárnyi kalandjának. Vajh, hová tűnt Sir Haddock hajója, s vajh, hová Spielberg humora; Lepsénynél még megvolt, vagy már ott sem, s elvitte az utolsó keresztes lovag. A jó hír, hogy Tintinből egyszer még lehet valami, Spielberg minden jövőbeli Tintin-feldolgozónak nagy szívességet tett azzal, hogy demonstrálta: a technika, pupákok, íme, megvan! A vászon kész, a színek kikeverve, most már csak a humort és Tintint kell felvinni valahogy a vászonra. Mert az azért mégiscsak snassz, hogy egy róla elnevezett filmben egyedül a mitugrász kis riporter nem üti meg kidolgozottságban a kisker forgalomban lévő plasztikfigurája szintjét.
