Tudtad, hogy nem tudtad? – Gyalog galopp

Miért kellettek a kókuszdiók, ki hány karaktert játszott és hányszor halt meg, hány lába volt a Fekete Lovagnak, és főleg kik adtak pénzt a dologra? Hasznos és haszontalan információk minden idők egyik legjobb brit vígjátékáról.

A lódobogás kókuszdióval való utánzása régi rádiós fogás, a Gyalog galopp esetében azonban ennél többről volt szó: amikor kiderült, mennyi pénzből gazdálkodhat a produkció, a társulat rájött, hogy a költségvetésből nem jut majd a lovakra, amit biztos nem bántak, mert a legtöbben nem is tudtak lovagolni, így lett a kókuszdió összeütögetés a film visszatérő poénja, és a magyar címen túl a németet is ez ihlette: ott úgy neveztél el a filmet, hogy Die Ritter der Kokosnuß, vagyis A kókuszdió lovagjai.

A forgatás alatt a társulatnak lassan kezdett elege lenni a sajtó munkatársaiból, akik folyton arról faggatták őket, hogy mi lesz a következő munkájuk. Egy nap, csak hogy lerázzon egy újságírót, Eric Idle csak úgy, hasraütésre azt válaszolta: „Jézus Krisztus dicsőségvágya ". Amikor rájöttek, hogy ezzel a válasszal végleg levakarhatják magukról a sajtó munkatársait, a csapat más tagjai is ezt a kitalált címet kezdték el mondogatni mindenkinek. Miután végeztek a Gyalog galopp forgatásával, tényleg a következő munkán kezdtek el gondolkodni, és bár magát Jézust nem akarták parodizálni, rájöttek, hogy a Megváltó korát nagyon viccesen teremthetnék újra – és így született meg a Brian élete (1979).

A Gyalog galopp költségvetésének érdekes módon jelentős részét a Pink Floyd nyújtotta a rendkívül sikeres, azóta klasszikussá vált The Dark Side of the Moon című lemezük bevételéből, mivel a zenekar hatalmas rajongója volt a Monty Python Repülő Cirkuszának, olyannyira, hogy állítólag még a lemezfelvételnél is szünetet tartottak, hogy megnézhessék az aktuális részt, De nem csak ők adtak bele a film költségvetésébe, hanem a Led Zeppelin és a Genesis is. Ezek ilyen idők voltak.

Ha jobban megnézzük a boszorkányos jelenetet, minden Monty Python tag elröhögi magát: Eric Idle a kezében tartott sarló pengéjére harap rá, hogy elfojtsa a röhögést, Michael Palin a kezével próbálja elrejteni az arcát, John Cleese pedig megpróbál kifordulni a képből, hogy ne látszódjon a nevetése – pedig látszik. 

A film egyik közönség előtti tesztvetítésén az egyik rendező, Terry Jones arra figyelt fel, hogy amikor a poénok alatt zene szólt, a nézők jóval kevésbé nevettek, mint amikor nem szólt. Gyorsan vissza is ment a stúdióba, és a legtöbb vicces rész alól lekeverte a zenét, és nagy megelégedésére a következő tesztvetítésén ugyanezen részek alatt jóval hangosabban nevetek az emberek. A későbbiekben minden új munkájánál ezt a technikát alkalmazta, amit mások is ellestek tőle.

A filmet Skóciában forgatták, ahol az év zömében hideg van és mindig nyirkos az idő, a szűk költségvetés miatt viszont a stábból egyedül az Artúr királyt alakító Graham Chapman kapott valódi sodronypáncélt – ami nagyjából 15 kilót nyomott -, a többik viszont ezüst színűre festett pulóverekben játszottak, és a nap végére teljesen átfagytak. Ráadásul a hotelben, ahol elszállásolták őket, csak néhány fürdőszoba volt és nem volt mindig melegvíz, így a nap végén valóságos versenyfutás alakult ki a forró zuhanyért. Részben ez az oka, hogy bár a Gyalog galopp mindenki kedvence lett, maguk a Monty Python tagok mégsem sorolják a saját kedvenc filmjeik közé.

A Gyilkos Nyúl jelenetben természetesen egy igazi fehér nyulat használtak, amit egy helyi gazdától vettek kölcsön, aki – a gazda - aztán a forgatáson is jelen volt, hogy épségben visszakapja állatát. Csakhogy, amikor a nyulat leöntötték vörös festékkel a csatajelenet során, hogy vért imitáljanak, kiderült, a festék nem jön le, a hisztériás gazda pedig félbeszakította az egész forgatást, majd anyagilag kompenzálni kellett az egészséges, de foltos állat miatt. Terry Gilliam később megjegyezte, ha tapasztaltabbak lettek volna, egyszerűen vettek volna pár fontért egy „saját” nyulat. Ami pedig a nyúl szerepét illeti a középkorban, számos katedrálisban maradt fel ábrázolás nyulak elől megfutó lovagokról – nyilván ez volt a gyávaság végső allegóriája. A párizsi Notre Dame-ban három ilyen ábrázolás is van.  

A Fekete Lovagot eredetileg John Cleese alakítja, ám amikor Artúr király levágja az egyik lábát, egy igazi féllábú statiszta „ugrott be” helyette, egy helyi ötvös, a második láb levágásánál aztán egy marionette babát használtak, és innentől már könnyű dolga volt a stábnak, hiszen egy kiásott gödörbe állították Cleese-t. A jelenet másik vicces része, hogy a Fekete Lovag a párbeszéd szerint egy hidat őriz, amin Artúr király át akar kelni, de ha jobban megnézzük a hátteret, ott se folyó, se híd nincsen, de még egy patak sem.

Michael Palin játssza a legtöbb karaktert a filmben, pontosan 12-öt, míg Terry Gilliam hal meg a legtöbbször, összesen négyszer. Ezek a halálesetek a következők: a Zöld Lovag (karddal átszúrják az arcát), Sir Bors (a Gyilkos Nyúl harapja le a fejét), a Rajzoló (elviszi egy szívroham) és a Híd őre (lezuhan a Halál hídjáról). Csak John Cleese és Terry Jones volt a társulatból az, akinek egyáltalán nem kellett meghalnia.
Egy Monty Python filmhez képest szokatlan módon a női szerepek zömét konkrétan nők alakítják (kivéve Dennis anyját, akit Terry Jones játszik). A tévésorozatban és a két ezt követő játékfilmben is rendszerint maguk a társulat tagjai vesznek fel női ruhát, szemmel látható élvezettel, de közben gúnyt is űzve magukból.

Az eredeti elképzelés szerint a Lovagokat, akik azt mondják, hogy Ni! John Cleese és Michael Palin együtt játszotta volna, úgy, hogy az utóbbi Cleese vállára áll, aztán valaki rájött, hogy már feltalálták a létrát, így Palin arra állt fel.  

A Python társulat egyértelműen a Brian életét (1979) tartja kedvenc filmjének, mivel a Gyalog galopp forgatásáról rengeteg rossz emlék maradt hátra. A már említett kényelmetlenségeken és Chapman alkoholizmusán túl a két rendező, Terry Gilliam és Terry Jones örökös vitái mérgezték a levegőt. Az amerikai Gilliam lelkiismeretes módon nagyon odafigyelt a film technikai aspektusaira, míg a jellegzetesen brit Jones ezt másodlagos kérdésnek tartotta, és ő inkább a dolog vígjátéki részével akart foglalkozni. A munkák lezárultával végül kiegyeztek abban, hogy minden további Python filmet Jones fog rendezni.

A film japán kiadásában a Szent Grált az egyszerűség kedvéért Szent Szakés Kupának nevezték el.  
  
A film végén nem láthatunk stáblistát, és maga a film is azért ér olyan hirtelen véget, egy nagyszabásúnak ígérkező csata előtt, mert a stábnak erre már nem volt pénze. Hogy ez csak városi legenda vagy a valóság. azt ki-ki döntse el magának.

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás