Túl a barátságon

Két férfi rendre horgászni mentem-címszóval vág neki újra és újra a Brokeback hegységnek, hogy néhány kellemes, romantikus napot töltsenek el egymás társaságában - hátrahagyva a családot.

Ennis Del Mar és Jack Twist két teljesen közönséges wyomingi fiatal, az anyjuk sem mondaná meg róluk, hogy melegek. Sőt, a film kezdetén még ők maguk sem. Már csak hogy a közgondolkodásban élő sztereotípiáknál maradjunk, nem lakkozzák a körmüket, nem áll el a kisujjuk kávészürcsölés közben, és nem riszálják a feneküket Gloria Gaynor I Will Survive című dalára. Ehelyett farmert és cowboy-kalapot hordanak, ha kell, szőrén is megülik a lovat, nem nyafognak, ha patakban kell mosdani és az autó visszapillantó tükrében borotválkozni, időnként pedig jó sűrűt köpnek, midőn a kukoricamezők mellett sétálnak el. Kicsit parasztok is, na. De hát ez a foglalkozásuk. Ám midőn a Brokeback hegység lankáin legeltetik a nyájat, életük szélcsendjébe villámként csap a felismerés: vonzódnak egymáshoz. Másnap reggel megegyeznek, hogy ami történt, magától értetődően egyszeri, soha meg nem ismétlendő esemény volt, nem beszélnek róla többet, hisz ahogy mondják, ők nem "ferdék". S tartják is magukat mindehhez, egészen estig.

Még ha valami New York-i művészvilág szereplői volnának, tán egy hajszállal nagyobb tolerancia övezné kapcsolatukat, ám környezetük egészen más jellegű, a legendás Délen élnek ők, a hatvanas években, amikor azzal már csak-csak megbarátkoztak az emberek (mondjuk minden harmadik...), hogy a feketéket nem kifejezetten humánus dolog fényes nappal agyonverni az utcán, ám hogy ugyanez a homoszexuálisokra is érvényes legyen, ahhoz még hosszú utat kell bejárnia a helyi liberális szellemiségnek. Ez a filmünk által átölelt 18 év alatt nem történik meg, így ezalatt a két férfi rendre horgászni mentem-címszóval vág neki újra és újra a Brokeback hegységnek, hogy néhány kellemes, romantikus napot töltsenek el egymás társaságában - hátrahagyva a családot. Mert bizony, mindketten megnősülnek időközben, mi több, gyermekek is születnek szép számmal (és nem a postás közbenjárásával), vagyis mindketten élik a helyiek teljesen hétköznapi életét, leszámítva azt az évi egy-két mellékutcát, ahová betévednek.

A tajvani rendező, Ang Lee hollywoodi nimbuszát eddig olyan látványorgiákkal sikerült kivívnia, mint wuhszia Tigris és sárkány, vagy a képregény-popcorn Hulk. Nem csoda hát, hogy mindenkinek leesett az álla, amikor bejelentette, legközelebb két meleg cowboy-ról forgat drámát. Ne gondoljunk súlyos üzenetértékű hatásvadászatra, ez "csak" egy jó sztori, bár megítélése elkerülhetetlenül ambivalens. Hozzáteszem, ez a fesztiválokra nem igaz, mert bár a legjobb film Oscarjáról speciel lemaradt, ám maga a rendezés megkapta az aranyszobrot, csakúgy, mint a festői tájakat pásztázó képek alatt bekúszó, ujjbeggyel pengetett akusztikus gitárból előcsalt filmzene, valamint a Pulitzer-díjas Annie Proulx novellája lapján született forgatókönyv. És akkor még nem beszéltünk a Velencében, a Golden Globe-on és a Brit Filmakadémia díjkiosztóján bezsebelt elismerésekről.