Túlnyújtott ballada

A nyomorultak az egyik legtöbbet játszott musical a világ színpadain – nem csoda: a romantikus szál mellett még mondandója is van. Csakhogy nem kis feladat egy ilyen nagy szabású művet filmre vinni.

A sztori

A film követi az Hugo-regény és a Schönberg-musical dramaturgiáját: 25 évvel a francia forradalom és 20 évnyi rabság után egy végtelenül elcsigázott és megkeményedett lelkű ember végre szabadulhat a börtönből: Jean Valjean és ellenlábasa, Javert évtizedekig üldözi egymást, mire mindketten megkapják a jutalmukat – ki-ki érdemei szerint. Közben Valjean új életet kezd, magához veszi Cosette-et, egy gyári munkásnő, Fantine lányát. Közben a párizsi fiatalok újabb – bukásra ítélt – forradalmat készítenek elő, Cosette szerelmes lesz, miközben a mindenből hasznot húzó Thenardier-házaspár a nyomában van…

[img id=443957 instance=1 align=left img]Színészileg

Hugh Jackman az elején teljesen felismerhetetlen: a hitelesség kedvéért komoly súlyoktól szabadult meg, már-már kísérteties, de aztán a film viszonylag gyorsan halad tovább a Claude-Michel Schönberg által meghatározott úton…

Ok, azt tudjuk, hogy Hugh Jackman nagyszerű zenés színházi darabokban, de ezt a filmet az emberek egy része tuti azért fogja megnézni, hogy lássa, mire képes Russel Crowe, ha kottát kap a kezébe. Nos, a végeredmény… hogy is mondjam jóindulatúan… gyengécske szolfézshang. Crowe robosztus alkata illik a küldetéstudatos Javert karakteréhez, de amint elkezd énekelni, legszívesebben kiröhögnénk: a szavak dinamikája, az énekelt szöveg ritmusa elvész, mintha egy metronóm ütne ti-ti-tákat az agyában, és persze a magas hangoknak neki sem kezd. Azért elég nehéz drámainak lenni, amikor az ember üvöltés helyett dörmög… Az ipari pletykák szerint Paul Bettany volt az első választás, és emlékezve a Da Vinci Kód-béli alakítására, szívesen borzongtam volna újra tőle. Crowe inkább szánalmas mint egyenrangú fél…

A pozitív meglepetés Anne Hathaway volt, aki megrendítő Fantine, és még nullásgéppel leradírozott hajjal is képes szép lenni – igazi angyalként látható a vásznon, mint ahogy az utolsó jelenetben is ő viszi el a kínosan csúnyán öregített Hugh Jackman karakterét a mennyekbe. Tegyük hozzá, ezekhez a jelenetekhez ő maga is vagy 15 kilót "ledobott", de nem volt hajlandó elárulni, hogy hogyan…

Ebben a filmben egy kicsit felerősödnek a darab hibái: a komikus vonal, a jég hátán is megélő Thenardier-házaspár amúgy is túl hangsúlyos, a moziban azonban azzal a választással, hogy a Sacha Baron Cohen - Helena Bonham Carter páros kapta a két karaktert, végképp felborult a rend. Főleg, hogy az Amanda Seyfield - Eddie Redmayne naiva-bonviván páros eléggé vérszegényen muzsikál…

Nyúlós-nyálas…

A darab maga nem egy mestermű: egy-két jobb résztől eltekintve túl sok a tömegjelenet, dramaturgiájában is vannak gondok: rendben van, hogy musicalszínpadon bizonyos dolgok gyorsan történnek meg, de a szerelem első látásra átcsap valami örök, megbonthatatlan egységgé egy jelenet alatt, ami azért még így is sok. Moziban ez a nevetségesség határát súrolja – főleg, hogy átkötő dallamokkal, ráadásul egy szólóval még meg is toldotta a szerző az eredeti művet a gördülékenység érdekében. Így aztán a vásznon egy két felvonásos darabból szinte három felvonásos eposz születik, a megszokott két felvonásvég közé beékelődik egy harmadik visszatérő elem, ami nagyon nem tesz jót a mozinak. Nyúlik mint a rétestészta – nem ezt vártuk volna Tom Hoopertől, aki A nyomorultak előtt A király beszédével robbantotta fel a mozikat. Ugyanakkor itt is nagyszerűen működik a zene és a kép összehangolása – mint ahogy A király beszédét is élvezet volt az ilyen kis nüanszok miatt nézni.

A filmtől független – forgalmazói – hiba, hogy a magyar feliratot Speier Dávid kezébe helyezték. Az egyébként briliáns fordító nem dalszövegíró, valószínűleg egyszerűbb lett volna, ha a Miklós Tibor-féle szöveget előveszik, és az új Jean Valjean-dal erejéig is az ő segítségét kérik. Így legalább fél órának kell eltelnie ahhoz, hogy hajlandóak legyünk elszakadni a szótagszámban sokszor nem stimmelő szövegtől – bár kétségtelen, hogy Speier változata néha jobban lefedi az eredeti mondanivalót, mint Miklós Tiboré…

Akkor most jó vagy rossz?

Mindent összevetve: A nyomorultak nem egy rossz film, mindenféle tempó- és időzítésbeli hibái ellenére. Aki eddig nem volt szerelmes Hugh Jackmanbe, az most majd az lesz – még borzalmas maszkban és romlottra rontott fogazattal nehezítve is képes hatni a vásznon, és nem csak a szuperközelikben. Ha eltekintünk a néhol belénk sulykolt didakszistól, érdekes kísérlet ez egy műfajjal, amelyben nagy tuttik szoktak lenni – ebben meg alig van…

Kinek ajánljuk?
- A musicalfilmek szerelmeseinek.
- Sacha Baron Cohen fanoknak.
- Hugh Jackman rajongóinak.

Kinek nem?
- Azoknak, akik ismerik a musicalt.
- Russell Crowe fanoknak.
- Azoknak, akik szerint a kotta szent.

7/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu