Túszharc

  • Ádám Zoltán / PORT.hu

Ahogy az a Vanity Fair egy 1998-as cikkéből kiderül, az emberrablás mára az egyik legjövedelmezőbb üzletággá nőtte ki magát, legalábbis a világ néhány, politikai és közbiztonsági szempontból labilisabb részén. Ez a cikk indított néhány hollywoodi szakembert e film elkészítésére.

A mozi történetében jelentős mennyiségű újsághír ihlette alkotás született, főleg a világ állapotának kevésbé romantikus periódusaiban. Az ilyen film, lévén táptalaja a mindennapi valóság, mindig ezer szállal kötődik az aktuális jelenhez, egy akár kevéssel későbbi jelenben már teljesen elveszítheti időszerűségét. Aktuális tényfeltáró jellegének köszönhetően meglehetősen kicsiny teret enged a "művészi szabadságnak", aminek következtében általános érvényű igazságokat, újranézésre, emlékezésre érdemes meghitt pillanatokat legföljebb a színészek játéka felöl várhatunk el tőle. Jelen filmünknek talán épp az a legnagyobb erénye, hogy úgy enged bepillantást a zsúrnál-kamerára illő tényanyagba, hogy pontos dramaturgiai szerkesztése, a nyomozás és alkudozás lélektani ritmusához leginkább illeszkedő apró lépésenként, kis mozzanatonként való építkezése, a higgadt és felindult, csendes és akciódús mozzanatok állandó egyensúlya révén információforrásnak, igényes akciófilmnek és hiteles filmdrámának egyszerre bizonyul.

A film, története szerint Dél-Amerikában játszódik. Egy gátépítést vezető mérnököt elrabolnak a kenyerüket kokacserjével és emberrablással kereső ex-gerillák. A megszeppent feleséget hamarosan felkeresi egy nagy biztosítótársaság emberrablásra és váltságdíjalkura specializálódott ügynöke, aki nagy hozzáértéssel és meggyőző lendülettel lát munkához. Rövidesen azonban kiderül, hogy az alkalmazó cég csődje folytán a rabságban sínylődő férj személye nincs biztosítva emberrablás esetére. Így aztán a meggyőző és fess ügynök visszatér Londonba, szűkebb hazájába, és hosszas rágódás után, talán az asszony két szép szeméért, talán mert jó ember, mégis úgy dönt, segít a bajba jutott családon. Újra elmegy hát a háború felé sodródó országba, és megkezdődik az idegeket borzoló játék az emberrablókkal és az érzelmeket borzoló viaskodás az önmagát egyre inkább özvegynek érző asszonnyal.

Határozottan jót tesz a filmnek, hogy senki sem hal meg a végén "magasabb erkölcsi megfontolásból", a zárójelenet már-már Bogart és Ingrid Bergman kettősét idéző búcsújának szűkszavúsága pedig kifejezetten az egyetlen ízléses megoldásnak tűnik.

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás