Úgy szeretlek, majd megbetegszek!

Tinédzserek, halálos betegség, elátkozott szerelem – első olvasatra a Csillagainkban a hiba akár egy messziről elkerülendő, nyáltengerrel, giccsel és mesterkélt szituációkkal operáló könnyáradat is lehetne. Josh Boone rendező (Bízz a szerelemben!) azonban egy kellő mértékben drámai és meglepően humoros filmet forgatott John Greene regényéből, ami észrevétlenül bekúszik a bőröd alá, hogy aztán jó sokáig veled maradjon.

Fura, amikor a kötelező jellegű Valentin napi film júniusban érkezik meg. Pontosítok: a kötelező jellegű, élvezetes Valentin napi film érkezett meg most, amelyben elsőre nem sok új van a nap alatt (halálos beteg fiatalok szerelme), de megéri adni neki egy esélyt. A Csillagainkban a hiba messze van a Nicholas Sparks-ra jellemző giccs- és kliséhalmazoktól, helyette meglepően földhözragadt, épp csak a kellő mértékben szentimentális film.

Hazel Grace (Shailene Woodley) 17 éves és rákbeteg. Afféle orvosi csoda, aki a halál kapujából egyszer már visszatért, de így sem tervezheti nagyon előre az életét. Retikülök vagy karkötők helyett az ő állandó kiegészítője az oxigénpalack, amivel – elsősorban azért, hogy szülei kedvében járjon – egy önsegítő csoportba kezd el járni. Itt találkozik a másik végzetével, Augustussal (Ansel Esgort), a szintén beteg, amputált lábú fiúval. Aztán valahogy minden úgy kezd el alakulni, mint a mesében, azt a bizonyos R betűs szót leszámítva, ami Damoklész kardjaként lebeg nem csak hőseink, de az egész film felett.

John Greene azonos című regényének adaptációja elsőre kicsit sokat ígér, hiszen Hazel kijelenti, hogy itt csak az igazságról lesz szó. Tény, hogy koránt sincs annyi érzelgősség ebben a filmben, mint amit az alapszituációból ki lehet hozni, ám magának a betegséggel való együttélésnek a nyers realitása elmarad. Ugyanakkor nem próbálja szépíteni a valóságot, azaz betegnek lenni se nem magasztos, se nem szép. Egyszerűen nem próbálja meg befogadhatóbbá tenni egy ember elvesztését, vagyis annak tudatát, hogy egy szeretted szenved, és közelebb van a halálhoz, mint kellene. Shailene Woodley egyszerűen imádnivaló ebben a szerepben, Ansel Elgort mint Gus viszont számomra nem hiteles, hiába nem az a tipikus szépfiú, akinek kötelezően fel kell tűnnie egy tiniközpontú történetben. Párosuk, kémiájuk viszont hibátlanul működik.

A romantika mellett a másik fő téma a realitás megkerülhetetlensége. A valóság pofán csap – akár ez is lehetne a címe John Green regényének. Lehetsz ugyanis bármilyen önfeledt, az állapotod nem változik; keresheted a nagy eszméket, a mélyebb értelmet a kedvenc könyvedben, nem feltétlenül lesz több tőle, mint ami; várhatod a megváltást egy külföldi utazástól, egyszer úgyis haza kell jönnöd. Mindezt viszont sikerült kellő optimizmussal is vegyíteni, no meg önironikus, saját kínunkon röhögős humorral.

Ízig-vérig romantikus film a Csillagainkban a hiba, a szó lehető legpozitívabb értelmében. Az első jelenetben vállalt, igazmondós feladatot ugyan nem tudja teljesíteni, ahhoz eléggé meg van hintve tündérporral, de elhiszem neki, hogy a szerelem tud ilyen őszinte és egyszerű lenni a filmvásznon. Keserédes mese ez, aminek már az alapfelállásából sejtheted, hogy itt bizony szükség lesz a zsebkendőre, de nincs is ezzel semmi gond. Ideje volt már befutnia egy emlékezetes Valentin napi mozinak.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu