Újrahasznosítva

Úgy tűnik Paul W.S. Andersont is elérte a recycling-mánia: az ötödik Resident Evil film a negyediknél ugyan fogyaszthatóbbra sikeredett, de rendezője olyan krónikus ötlettelenségben szenved, hogy elkezdte a korábbi részek legjobb elemeit másolni. Lassan végállomásához érkezik A kaptár-franchise.

A Megtorlás alcímre hallgató folytatás azonban még igyekszik tovább nyújtani Alice már rétestészta hosszúságú, soha véget nem értő harcát az Umbrella vállalattal. Pontosan az előző rész végén kapcsolódunk újra be a történetbe, a gonosz gigacég helikopterei lerohanják a hajót, ahonnan Alice (Milla Jovovich) éppen kiszabadította Albert Wesker (Shawn Roberts) fogságából a túlélőket. A túlerővel szemben Alice elveszti a csatát, és egy másik Umbrella-bázison tér újra magához. Itt a szövetségeséből ellenségévé programozott Jill Valentine (Sienna Guillory) kínvallatásnak vetné alá, de egy különleges alakulat még időben a segítségére érkezik. Már csak ki kell jutniuk a szigorúan őrzött létesítményből.

A kaptár: Megtorlás folytatja elődei hagyományát az összecsapott forgatókönyvek terén, legkésőbb a második rész után ez lett a Resident Evil filmek legnagyobb rákfenéje. Onnantól kezdett repetitívvé és kínosan hosszúvá válni Alice sziszifuszi küzdelme egykori munkaadóival. Ezúttal azonban nem a sztori ívével van a legnagyobb probléma, hanem az újrahasznosított építőelemekkel, amik alkotják. A történet megüti a zsáner elfogadható minimumát, köszönhetően annak, hogy Anderson elleste a videojátékok gyakran használt fortélyát, hogy hogyan lehet egyetlen nagy komplexumba a lehető legkülönbözőbb helyszíneket belesűríteni. Kutatólabortól havas sarkvidéken és nagyvároson keresztül a napsütötte kisvárosig mindent ellepnek a zombik és mindent szétlőnek hőseink.

Az apró részletekkel azonban a rendező-forgatókönyvíró vagy nem akart szöszölni, vagy úgy gondolta, a korábbi részek jobban sikerült pillanatainak megidézésével biztosra megy. Rögtön a film elején értékes perceket vesz el azzal az amúgy sem hosszú, bő másfél órás játékidőből, hogy Alice-szel elmesélteti mind a négy korábbi film történetét. Szerintem már ő is tisztában lehetne vele, hogy ötödjére már csak azok maradtak, akiknek pont nem kell az előzményeket magyarázni. De újra elsüti az első rész leghíresebb, lézercsapdás jelenetét is, és az a bizonyos nem sokat takaró fehér köpeny is újra előkerül. Még beállítást is másol a Túlvilágból (helló, vászon felé repülő óriásbárdok), valamint a távolodva 3D-s térképpé alakuló terem sem újdonság már. Halott karakterek is visszatérnek (ami még érdekes is lehetne, de csak Michelle Rodriguez karakterénél van megfelelően kijátszva), az előző részt túlélők (Wentworth Miller és Ali Larter) pedig szinte szó nélkül elfelejtődnek. És akkor a Zack Snyder rendezte Holtak hajnala előtti "tisztelgést" még nem is említettem. Ezek nem mindegyike zavaró, de az összképet látva érződik rajta az erőlködés, hogy Anderson végignézte az összes részt, kipörgette a játékokat, és szorgalmasan jegyzetelte belőlük magának a jó részeket. Hogy mennyire nem tud már mit kezdeni az általa kreált világgal, azt jól demonstrálja a filmenkénti játék Alice erejének elvesztésével-visszanyerésével. Az Apokalipszis végére már szuperhőst csinált hősnőjéből, amit aztán nem tudott hová fokozni, így az egyetlen logikus lépés szerinte visszafelé vezetett. Pedig az is lehet, hogy egyszerűen nem kellett volna lépni semerre sem.

Természetesen az új filmbe új karakterek is kerültek, a játékok világából importálva, de ők csak még kibogozhatatlanabbá teszik a filmek világát. Nyilván a hardcore rajongók kedvét keresik a készítők velük, de ez nem kellene, hogy mentesítse őket a minimális jellemábrázolás alól. Az új figurák teljes mértékben súlytalanok, szinte semmit sem tudunk meg róluk. A játékosok persze ismerik Leon Kennedy-t, Ada Wongot vagy Barry Burtont, de a film csak úgy evidenciaként odateszi őket, és nem magyaráz semmit. Hát igen, azzal lett volna munka. Mellesleg az itt visszatérő Las Plagas zombik (értsd: csápos élőhalottak) bevezetése is ilyen ad hoc módon történt az előző részben. Szigorúan a filmeken belül maradva Alice az egyetlen, aki jellemileg egy dimenziónál többel rendelkezik.

Ha már a dimenzióknál tartunk, szükségesnek érzem kiemelni Glen MacPherson operatőr teljesítményét, akinek az érdemeit már a Túlvilágban is elhomályosította az összecsapott forgatókönyv. Pedig Andersonnal remek képeket komponálnak a grandiózus helyszíneken. Az ő érdemeiből még az sem von le, hogy a színészek (túlságosan is sokszor) bugyuta mondatokat adnak elő rezzenéstelen arccal. A film lényegét adó akciójelenetek is kezdetben inkább ügyetlenek, de ezekben szerencsére a rendező fokozatosan megtalálja magát, és a jégmezőn játszódó végső összecsapás már kimondottan élvezetes. A még mindig szemrevaló Milla Jovovich továbbra is jól mutat puskákkal a kezében, és a franchise egyetlen biztos pontja, de tíz évvel az első film elkészülte után ez már kevés.

Hogy hol helyezkedik el ez a rész a többi között? A kaptár komor, frusztráló hangulatának és nyomasztó betonvilágának közelébe sem ér, és nem is annyira koncentrált és szórakoztató, mint az Apokalipszis. De a harmadik rész sivatagi lődörgéséhez képest határozott előrelépés, és még a Túlvilág mosolyogtató egyszerűségénél is jobb néznivaló.

Azt hiszem nem árulok el vele nagy titkot, ha elmondom, hogy bizony tervben van a hatodik rész is, még ennek a felvezetésére is jut idő a film végén. Nagyon úgy néz ki, hogy egy végső, mindent beleadó finálé felé építkeznek, de a Resident Evil sorozatnak így vagy úgy mindenképpen vége lesz: ha Anderson nem zárja le a történetet, akkor az ötlettelenség végzi ki.

Röviden és tömören: rajongók előre.

Értékelés: 5/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu