A cápás film külön műfaj, ötvözi a horror és a katasztrófafilmek legfeszültebb elemeit, és bár tucatjával készülnek a csapnivaló alkotások, mi a mozikba kerülő A zátony kapcsán összeszedtük a jókat.
Ahol a cápa az úr (1969)
Ki gondolta volna, hogy a híres Samuel Fuller az ekkor még nem híres és bajusztalan Burt Reynolds főszereplésével egy jó kis cápás filmet rendezett 5 évvel a műfajt meghatározó A cápa előtt? Kevesen, mivel maga Fuller a legszívesebben letagadta volna a filmet, amelynek forgatásán valóban megölt egy búvárt egy cápa, miközben forgott a kamera, és a producerek ragaszkodtak hozzá, hogy a jelenet maradjon a filmben. Maradt is, a rendezőt pedig kötötte szerződése, de a vágásban már nem vett részt, ahol szerinte rengeteg dolgot változtattak meg az eredeti elképzeléshez képest. A film hőse egy fegyvercsempész, aki kénytelen a tengerbe dobni a szállítmányát, amit csak úgy szerezhet vissza, ha búvárként besegít egy hajóroncs feltárásában a cápáktól nyüzsgő tengeren a szudáni partvidéken.
A cápa (1975)
Mit tehetnénk hozzá a műfaj legnagyobb klasszikusához, a filmhez, amely Steven Spielberget naggyá, a cápákat pedig azok számára is rettegetté tette, akik több ezer kilométerre laknak a tengertől? A filmet tanítani lehetne feszültségépítésből, karakterformálásból, operatőri munkából, de legfőképpen amiatt, hogy egy eltökélt és tehetséges rendező szinte bármilyen témából és bármilyen tetszés szerinti műfajban fantasztikusat képes alkotni! Tessék bármikor újranézni A cápát – persze lehetőleg ne tengerparti nyaralás előtt -, és csodálni minden képsorát vagy Roy Scheider, Robert Shaw és Richard Dreyfuss alakítását! Persze minden filmnek van hibája, ennek pedig az, hogy számos közepes vagy gyenge folytatás élhetett vissza az eredeti mű dicsőségével.
Cápák és torpedók (1991)
Aki jól ismeri A cápa történetét, az tudja, hogy a Robert Shaw által játszott Quint az Indianapolis cirkáló túlélője volt, aki részletesen mesélt szörnyű kalandjairól. A nehézcirkálót pár nappal a háború vége előtt torpedózta meg egy japán tengeralattjáró, a tengerben öt napon át hánykolódó túlélőket pedig cápák tizedelték meg – a hajó segélyhívását ugyan fogadták máshol, de valamiért nem vették komolyan. Az 1200 matrózból csak 317-et tudtak kimenteni, és ezt szörnyű katasztrófát meséli el a Stacy Keach és a fiatal David Caruso főszereplésével készült, eredetileg csak televízióba szánt filmje. Robert Iscove rendező ugyan nem merült túl mélyre a vérengzésben – ami tulajdonképpen jó dolog -, de így is hihetetlenül izgalmasan meséli el a tragédiát.
Háborgó mélység (1999)
Volt idő, valamikor a kilencvenes években, amikor sorra gyártották azokat a félig tudományos, félig fantasztikus filmeket, ahol egy tudóscsoport küzd egy nemes cél eléréséért, ám munkájuk mégis katasztrófához vezet. Ilyen az okoscápás Háborgó mélység, a Hollywoodban remekül érvényesülő finn Renny Harlin munkája, ahol egy tengeri kutatólaboratórium fedélzetén folynak veszélyes kísérletek. Cápákon végeznek genetikai vizsgálatokat, azt remélve, hogy megtalálják az Alzheimer-kór ellenszerét, ám a génmanipuláció eredménye egy olyan cápafaj, amely okosabb a delfineknél – és sokkal veszélyesebb. A teljesen valószínűtlen sztorihoz szerencsére tisztességes stáb jár, köztük Stellan Skarsgård, Thomas Jane, LL Cool J, Saffron Burrows, és persze a mindig mérges Samuel L. Jackson.
Nyílt tengeren (2003)
Ha egy filmről tudjuk, hogy megtörtént eseten alapszik, valahogy sokkal hátborzongatóbb benne minden. A Lonergan házaspár 1998 januárjában a híres ausztráliai Nagy-korallzátonynál búvárkodott, ám a túrát szervező vállalkozás hajója úgy indult vissza, hogy őket elfelejtették felvenni és a gondatlanság a kikötőben sem derült ki. A lelkes amatőr búvár rendező, Chris Kentis megváltoztatta a neveket és élt némi művészi szabadsággal, de alapvetően ezt a történetet dolgozta fel rendkívül hitelesen. Hősei fiatal házasok, akik régi álmukat valósítják meg, amikor befizetnek egy búvárkodással egybekötött nyaralásra, de leszakadnak a húszfős búvárcsoporttól és magukra maradnak az óceán kellős közepén. A félmillió dollárból készült filmet 2 és fél millióért vette meg egy vállalkozó szellemű forgalmazó, akik végül 55 milliót zsebelt be érte.
Cápamese (2004)
Végre egy film, ahol a cápák nem vérengző fenevadak, az ember ősellenségei! Igaz, itt nincs is ember és a cápák is csak rajzolt figurák, de ne akadjunk el az apró részleteken! Hősünk, Oszkár kis hal a nagy tóban, az eszénél csak a szája jár gyorsabban, és miközben a Bálnamosóban gürcöl "vakardhalként", arról álmodozik, hogy egy felkerül a Korál csúcsára, a gazdagok és híresek közé. És egy nap az ölébe hullik egy nagy fehér cápa hullája, és hősünk azon kapja magát, hogy ő lett Oszkár, a Cápaölő. A bökkenő mindössze annyi, hogy az áldozat a rettegett Nagy Fehér Főnök, Don Lino fia volt, de szerencsére kiderül, vannak jó és barátságos cápák is – meg mindenféle őrült tengeri teremtmény – nekem leginkább a rasztafari medúzák jöttek be!
A zátony (2010)
A 2010-es A zátony sztorija kétségkívül nagyon hasonlít a Nyílt tengeren-éhez,a helyszín is ugyanaz, sőt, a két film plakátja is nagyon hasonló, csak itt több ember kerül komoly bajba a nyílt vízen. Ám, ahogy az előbbi film is komoly sikereket aratott, minden kiszámíthatósága ellenére, A zátony is meglepően pozitív fogadtatásra talált. Hősei egy csapat csinos fiatal, akik kihasználják a lehetőséget, hogy egyiküknek egy drága jachtot kell leszállítania egyik ügyfelének,. és egy kicsit vitorláznak. Csakhogy a zátonyoknál a hajó súlyos sérülést szenved és felborul, a csapat egyetlen esélye pedig az, ha a tőlük 12 mérföldre fekvő kis sziget felé úsznak, de a cápák erről másként gondolkodnak. A zátony legfőbb erőssége, hogy hősei minden döntését számos megvilágításba helyezi!
Csalétek (2012)
Bár az ausztrál film alapvetése még nem olyan kifacsart, mint a listánkon következő Sharknadóé, azért sokban közelít hozzá. Itt ugyanis egy tengerparti kisvárosban egy szupermarketet áraszt el egy hirtelen támadt tsunami, és a kedves vásárlóknak nem csak egy őket éppen kirabolni és/vagy megölni készülő őrült fegyveressel kell megküzdeniük, hanem egy, közéjük beszabadult hatalmas cápával is. Az mindenesetre vicces, ahogy mindenki az ingatag polcok tetejére kényszerül, ahogy megjelenik a cápa, és a rendező, aki szerencsére nem veszi magát túl komolyan, elég mellékszálat képes mozgatni ahhoz, hogy mindez majdnem a játékidő végéig izgalmas maradjon – és valakit tényleg csaliként használnak ahhoz, hogy elkapják a fenevadat!
Sharknado - Cápavihar (2013)
Azt gondolod, kedves olvasó, biztonságban vagy a cápáktól, csak azért, mert nagyon távol élsz az óceántól? Csacsiság, mert mi van, ha jön egy tornádó, felkap pár egy rakás nagy büdös és éhes cápát, és ledobja őket pont a házad elé. Mondhatod persze, hogy ezek a nagy halak szétzúzódnának a becsapódáskor, de a filmekben nem ez járja! A napfényes Los Angelest például cápák ezrei lepik el, miután a széltölcsérek felkapták őket, és egy csapat szörfös menekül előlük – és amikor kiderül, nincs már hová menekülniük, akkor radikális megoldást választanak. Anthony C. Ferrante rendező belenyúlt a tutiba bizarr ötletével, és sorban készülnek a lehetetlennél lehetetlenebb Sharknado filmek – de egyszer ezt is megunják a népek!
