Ütős trailer jött ki Ben Affleck bérgyilkosos filmjéhez

Matekzseni aktakukacot alakít A könyvelőben, aki néha besegít a maffiának is.

The Accountant, azaz A könyvelő címmel forgatott Ben Afflcek két szuperhősködés között baljós hangulatú bérgyilkosos filmet. Gézánk egy Chris nevű fickót alakít, aki egy szuperokos, rendmániás, enyhén autista, matekzseni kisfiúból lett olyan kisvárosi könyvelő, aki a köztisztviselői fizetését néha egy kis illegális munkával egészíti ki az alvilágban. Ezzel magára haragítja az amerikai Pénzügyminisztérium gazdasági bűnüldözési osztályának fejét (az Oscar-díjas J.K. Simmons), és kénytelen kevésbé sáros ügyfelet választani: egy robottechnológiában utazó céget. Csakhogy itt az egyik titkárnő (Anna Kendrick) óriási visszaélésekre derít fényt.

A filmhez a napokban jött ki egy új trailer, a premier pedig idén októberben lesz. Igazi sztárparádét láthatunk majd a moziban, bár az előzetes alapján az egyelőre nem tiszta, mi lesz a szerepe a történetben John Lithgow-nak és a Walking Dead sztárjának, Jon Bernthalnak. A forgatókönyvet a Robert Downey Jr.-féle A bírót jegyző Bill Dubuque írta, a rendező pedig Gavin O'Connor, aki sajnos eléggé mellé lőtt legutóbb a Jane Got a Gun című női westernfilmjével. (via Movieweb)