Valóság művi fényben

  • bovi / PORT.hu

A normandiai Le Havre kikötőjében egy konténert a készenléti rendőrség emberei állnak körbe. Élő halottak, már megint– kommentálja az eseményeket az egyik bámészkodó.

Adminisztrációs hiba

A szállítmány hetekkel korábban véletlenül, egy adminisztrációs hiba folytán érkezett London helyett a francia kisvárosba, a konténerből kiszűrődő gyereksírásra az éjszakai őr figyelt fel. Amikor végül felfeszítik a bejáratot, a felfegyverkezett rendőrök csendesen, ijedten ücsörgő, afrikai menekült családokkal találják szemben magukat. Ekkor egy kamaszfiú kilép, és filmmusicalbe illő, színpadias futólépésekkel eltűnik a konténerek labirintusában.

Kötött, lebegő

[img id=329758 instance=1 align=left img]A két főszereplő, Marcel Max (André Wilms), a normandiai cipőpucoló és Idrissa (Blondin Miguel), a menekülő kamaszfiú találkozásakor egyikük sincs éppen irigylésre méltó helyzetben. Idrissa bujkálni kénytelen, Marcel imádott feleségét (Kati Outinen) súlyos betegséggel kórházban kezelik. A férfi magától értetődő természetességgel veszi magához a fiút.

Az alapvetően romantikus "a magányos férfi és a bajba jutott gyerek" felállás ellenére Kaurismäkinak sikerül megóvnia filmjét a túlzott pátosztól. A rendezőt jellemző fanyar humor, és a tárgyilagos, visszafogott dialógusok adják meg az alaphangot (bár az általában szinte párbeszédmentes Kaurismäki filmekhez képest itt csak úgy fecsegnek a szereplők). A migráció-téma aktualitása pedig stabilan köti a filmet a való valóság talajához, ahonnan a filmtörténeti áthallások, mesés fordulatok, az időtlen, stilizált képek és teátrális beállítások tömege folyton el-elemelnék.

Tranzithelyzet

A kezdetektől nyilvánvaló, hogy az idő, amit a Marcel-Idrissa kettős együtt tölthet, véges. Együttműködésük bármennyire megható is, nem életprogram, hanem projekt-jellegű. Idrissát mielőbb el kell juttatni Londonba az édesanyjához – Marcel kérdés nélkül azonnal a feladatnak szenteli magát, gondolhatjuk, legalább addig sem gondol állandóan haldokló feleségére. Pedig nyilván nem ez az egyetlen ok, viszont nem is csupán arról van szó, hogy rokonszenves neki a fiú, inkább valami kötelességtudat-féle bújik meg a háttérben, mégpedig nem az ideológiai, hanem az ösztönös, egyszerű, emberi fajtából. Mintha a kettejük közötti cinkosságnak ehhez nem lenne sok köze. A keveset beszélő, de annál is kevesebbet mondó Marcel valószínűleg egy roppant ellenszenves kisfiúnak is segítene. Annak fényében, hogy a személyes szimpátia a két tartózkodó szereplő között vajmi keveset nyom a latban, erősebben hatnak a visszafogottabb közeledési megnyilvánulások.

Mindenki egyért

Marcel felelősségérzete egyszer csak kollektív felelősségbe csap át. Az egész szomszédság – kivéve persze a spiclit, a kötelező kivételt – felsorakozik Idrissa védelmében, a környék bujtatja a fiút. Ez a helyzet felfedi a környékbeliek közötti, egyébként többnyire néhány mondatos párbeszédekben megnyilvánuló kapcsolat bajtársi jellegét. A halmozódó emberi gesztusokkal, az újra és újra meg-megnyilvánuló tisztességgel párhuzamban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az abszurd és mesés elemek, egyre feltűnőbb a színpadias megvilágítás, a hagyományos plánváltásokkal tagolt, kontrasztos színvilág, a díszletszerű környezet. A megélt szépséget ellenpontozza a mese-tudat, minél szebb egy jelenet, annál irreálisabb, minél meseszerűbb, annál szebb.

"…a beatiful friendship"

A valdvalóság és a környék fészek-melege között járkáló-közvetítő a titokzatos Monet felügyelő (Jean-Pierre Darroussin) mintha a Casablanca Reanult kapitányának modern, finn változata lenne. Hasonlóan Marcelhez kérdés nélkül, lelkiismeretesen teszi a dolgát (az előképpel ellentétben úgy látszik érdek nélkül), csak az nem világos egy ideig: mit diktál a lelkiismerete. Nem ő a fenyegetettség forrása, ő csak a megtestesítője, ami elég kellemetlen szerep, sokáig úgy látszik, Monet szívesebben foglalkozna komoly bűnözőkkel, mint menekültügyi kérdésekkel. Új idők járnak, nem tombol világháború, mint Reanult kapitány idejében, az emberek mégis tömegesen menekülnek, odakint is, a mesén túl, ahol a hiánycikk a fészek-meleg, a művi fény és az óvó közös lelkiismeret.

Kinek ajánljuk?
- A Casablanca rajongóinak.
- A szikár humor kedvelőinek.
- Annak, aki értékeli a tudatosan felépített látványvilágot.

Kinek nem?
- Aki csak azért néz Kaurismäkit, mert a többi filmnél zavarja a sok beszéd.
- Akinek eleve baja van a mesével.
- Akinek eleve baja van a valósággal.

8/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu