Válsághelyzet

Lehet, hogy nem kellett volna Dyga Zsombornak azt nyilatkoznia, hogy idei filmje, az Utolér tulajdonképpen az a film, amit mindig is szeretett volna megcsinálni, és aminek elkészültére tíz évet várt. Kár volt ennyit várni, hiszen eddigi pályájának mindegyik filmje jobb ennél.

Művészet vagy zsáner? Zsáner.

A magyar filmszakma utóbbi egy-két évtizedét meghatározó alapkérdésre, miszerint a magyar filmnek a nézőknek csak egy igen szűk rétegét érdeklő művészfilmek felé, avagy az embereket talán jobban megérintő, hollywoodi típusú műfaji jellegű termékek gyártása felé kell haladnia, Dyga Zsombor és állandó alkotótársa, Lovas Balázs forgatókönyvíró válasza egyértelműen a műfaji filmre esett. A választás igen jól sikerült, hiszen ők lettek végül egyértelműen azok, akik Magyarországon vállalható zsánerfilmekkel voltak képesek előállni. A Tesó persze, még csak amolyan lakótelepi, vagány és karcos munka volt, de őszinteségének, szellemességének és hitelének köszönhetően mégis komoly közönségsikert könyvelhetett el. A második film, a Kész cirkusz még jobban rápakolt a Tesóban megkezdett vígjátéki fazonra, és az alkotók az akkoriban divatos Guy Ritchie-es, Tarantinós krimi-vígjátékok hangulatában, már igen szép költségvetésből padlóig nyomták a gázt. A közönség ezt is szerette, persze, ezt a szeretetet értsük magyar viszonylatokban. A kritika ugyan fanyalgott, némileg joggal, hiszen bár ez is egy lendületes, szellemes és korrekt komédia volt, azért eredetiségéhez már fért némi kétség. A tavalyi Köntörfalakkal azonban már komoly falak omlottak le. Eltűntek a vígjátéki elemek, viszont nagy hangsúlyt kaptak a thriller műfaji jellegzetességei. A szűk térben, kevés szereplővel megoldott rejtély pazar módon megírt, magyar filmeken ritkán láthatóan erős színészi jelenléttel megvalósított profi munka, így erős várakozás előzte meg Dygáék következő filmjét is, mely még a Köntörfalak előtt, karakán módon és komoly külföldi ambíciókat sejtetve, angol nyelven kezdett el forogni, és a forgatókönyve a hírek szerint több mint tíz évig csiszolódott különböző íróasztalokon, meetingeken és műhelyekben.

A sztori

A film – ismét thriller – három párhuzamosan futó, ám egymásra reflektáló történetet mutat be, átlagos hősökkel, banális élethelyzetekben, a mindennapok tragikumában. A film legnagyobb erénye a virtuóz cselekménybonyolítás, és az, ahogyan Lovas a három történetszálat időben és térben egymásba fonja. Ez forgatókönyvírói virblizés azonban csak az erre fogékony bölcsész-érdeklődésű, illetve filmszakos nézőknek jelent valamit, ha az a filmben kuszán, zavarosan jelenik meg. Az átlagnéző jó esetben figyel, amíg bír, és kombinál, amit össze képes szedni. Ha viszont feladja, menthetetlenül elveszik. Mi történt? Ez most ki? Hogy kerül ez ide? – sutyorognak sorra az értetlen kérdések a nézőtéren.

Élete filmje

Szóval, ha ez Dyga életének filmje, akkor cinikusan fogalmazva, igen rossz élete lehet, pedig tudjuk, hogy nem is… A forgatókönyv technikailag zseniális, tartalmilag viszont banális. Ez még nem lenne különösebb baj, hiszen például Európában hivatkozási alapként számon tartott skandináv filmek legtöbbször éppen a hétköznapiságból, a banális élethelyzetekből kovácsolnak aranyat, filmről filmre. Az igazi válsághelyzet az, ha ezt a rendező nem képes megrendezni. Legalábbis nem úgy, mint ahogy azt Dyga előéletéből várhatnánk. Ennek oka lehet az angol nyelvű forgatás is (ami amúgy nem példa nélküli a magyar filmgyártásban, a második világháború előtt és alatt rendszeresen eleve két nyelven készültek a filmek), elsősorban a színészvezetés szempontjából. Nem mintha Dyga nem beszélne megfelelően angolul, nyilván beszél, meg hát lehet használni tolmácsot is, de ott, ahol érzelmileg és pszichológiailag igen finoman kell úgymond „kalibrálni” a színészek játékát, okozhat gondot, ha a kommunikáció meg-megbicsaklik, akármilyen okból is. Ez egy thrillernél fokozottabban így van. A magyar szereplők energiáiból nyilván ez a "kommunikációs csapda" el is csal jó adagnyit, a mondjuk úgy, félprofi angol anyanyelvűek esetében pedig a megfelelési kényszer okozhat görcsöt. Hogy aztán az angol nyelven eljátszott filmet visszaszinkronizálták magyarra, az egy magyar nézőnek, aki vélhetően ismeri az adott színészeket és a hangjukat, borzasztóan zavaróan hathat. Engem legalábbis nagyon zavart. Főleg, hogy tudom, Ónodi Eszter, Bartsch Kata és Seress Zoltán kiválóan, jó kiejtéssel beszélnek angolul. A hiba nem is velük van, ők hozzák azt, amit tudnak, sőt Andy Heffler is, aki mára már legalább annyira magyar színész, mint angol, ám fontos mellékszerepekben már van néhány idegesítő, a filmből kilógó színészi jelenés. Sokszor úgy tűnik, hogy a színészek magukra vannak hagyva ebben a bonyolult történetben, és igyekezetükben nem biztos, hogy mindent jól oldanak meg – itt hiányzik a biztos rendezői segítség. És hát arra sincs semmi mentség, hogy aki köntörfalazás nélkül, kristálytiszta logikával képes mesélni, élete filmjét miért adja elő ilyen zavarosan, kapkodóan, logikátlanul... Válság- és vészhelyzet van.

Kinek ajánljuk?
- Akik örülnek annak, ha elkészül egy új magyar thriller.
- Akik tudnak örülni annak, ha legalább egy film elkészül.
- Akik nem szeretnek feliratos filmeket olvasni.

Kinek nem?
- Akik a Köntörfalak után egy annál jobb filmre vártak Dygától.
- Akinek mondjuk thrillerből a Hetedik az alap.
- Akik szerint nincs szükség magyar filmre.

4/10

Színházi előadások az ünnepekre Budapesten
Színházi előadások az ünnepekre Budapesten

2018. december 25 -31. közötti időszakból válogattunk.

Jegyvásárlás