Van zsákjában minden jó

Kérdés: hogyan kísérled meg felüllicitálni minden idők legnagyobb és legsikeresebb szuperhős-ensemble-jét? Válasz: sehogy. És ez így van rendjén.

Igazán lenyűgöző, amit a Marvel Studios-nál mindössze öt év alatt felépítettek. Mostanság franchise-ok jönnek-mennek Halálos iramban-tól Harry Potteren át az Alkonyat-sagáig, azonban az a fajta gyártói vízió és produceri vasmarok, ami a mozgóképes Marvel-univerzumot egybefogja, példátlan. Két Vasember-filmen, egy Thor-kalandon, valamint Amerika Kapitány eredettörténetén keresztül vezetett az út a tavalyi Bosszúállókig, és ugyan valljuk be, nem volt minden szépséghiba nélkül egyik önálló opus sem (különösen épp a Vasember 2-t ekézték), a Kevin Feige által kormányozott celluloid-csatahajón izgalmas döntés született izgalmas döntés után, kivált a feladattal megbízott rendezők személyét illetően. A blockbusterek terén addig tapasztalatlan Jon Favreau, az alapvetően Shakespeare-i pedigrével bíró Kenneth Branagh és az igen felemás életművű Joe Johnston is tisztességgel helyt állt, az I-re a pontot a Bosszúállók formájában végül a TV-wonderboy, Joss Whedon helyezte fel irigylésre méltó könnyedséggel. A csillió dollárt fialó, és a kritikusok tetemes részét meggyőző megalátványosságot követően a Vasember 3 indítja most a Marvel Studios monstre Második Fázisát, melynek rendezői stafétáját az a Shane Black kapta, aki egyrészt ugye egy csapásra helyezte új fokozatba a pléhpofát alakító Robert Downey Jr. karrierjét a 2005-ös Durr, durr és csókkal, másrészt pedig a Halálos fegyver és többek között Az utolsó cserkész forgatókönyvírójaként nem ismeretlen számára a hivatástudatos, ámde démonoktól gyötört akcióhősök világa sem. És Tony Stark, alias Vasember bizony ilyen figurává lett.

A Bosszúállókban meghiúsított földönkívüli támadás után nem csak New York városa kénytelen a sebeit nyalogatni, a címszereplő milliárdos filantróp playboyunkon is mély nyomot hagytak az események: Tony álmatlan éjszakáit a műhelyben barkácsolással tölti (már ha az igen pongyola „barkácsolás” kifejezés egyáltalán képes lefedni zsenink pazar high tech machinációit), PTSD és pánikrohamok gyötrik, így nem meglepő, ha kapcsolatai is megsínylik a szuperhősködést. Amikor a Mandarin személyében egy kegyetlen terrorista tűnik fel a színen, a sérülékeny hős magányos bosszúhadjáratra indul, mely során csak detektívösztönére, eszére és maroknyi szövetségesére számíthat.

És ebben rejlik igazán Black Drew Pearce-szel írt forgatókönyvének erőssége: Vasember teljes és totális izoláltságában. Egy Bosszúállók utáni világban nehéz kivédeni a „No de miért nem hívja a többieket?” kérdéseket, íróink ezzel szemben pár szellemes utalással le is futják a kötelező köröket. Tudjuk, mi zajlott le New Yorkban, ahogy azt is, hogy az istenekkel és földönkívüliekkel való találkozás feje tetejére állította az amúgy sem túl kiegyensúlyozott Tony Stark világát. A Vasember 2-ben még a karakter alkoholizmusa volt a főmumus, a jelenlegi felvonásban már annyira kiszolgáltatott és annyira távol van a napos Malibutól, hogy fel sem merül az italozás lehetősége. Downey Jr. sosem volt még ilyen jó a szerepben, míg Black alkotói ujjlenyomata végig ott ékeskedik a filmen, legyen az a főhős keretes narrálása, a Mandarin utáni nyomozás erőteljes krimi/noir-fuvallata, a buddy movie-k szellemisége, a megkötözött/fogságba ejtett főhős nagyszájú kivagyisága (lásd Az utolsó cserkész hírhedt orrcsonttörését), vagy a Vasember-moziktól eddig teljesen szokatlan karácsonyi felállás és hóborította környezet.

Stark ráadásul meghökkentően sokat tartózkodik páncélján kívül (na jó, páncéljain, mert ez az egyik központi konfliktusforrás), a legtöbb akció során csak éles elméjére és improvizációs képességére számíthat, ezzel egyfelől felidéződik az első epizód rakétaalkatrészekből tákolt limlomjelmeze is, másfelől pedig egy egészen másfajta hangvételű, emberközpontú szuperhősfilmet kapunk. (Rég láttuk Tony Starkot ilyen ramaty állapotban, ahogy az is csak a noir-vonalat erősíti, hogy protagonistánkat meglepően sokszor páholják el igen csúnyán.) Aggódni azonban nem kell, van jelmez is bőven, ahogy Blacknek impresszív akciójelenetért sem kell a szomszédba mennie. Stark malibui villájának földdel egyenlővé tétele a film korai attrakció-csúcspontja, és ugyan a 3D ezúttal nem ad semmi különöset a filmélményhez, az IMAX tekintélyes vásznán igen jól festettek a repkedéssel tarkított akciószcénák, kivált az amerikai elnök elrablására irányuló Air Force One-túszejtés. A film első felét vérfagyasztóan uraló Mandarin mellett – aki tartogat egy viccesnek szánt, ám szerintem a film leggyengébb pontjai közé tartozó, kínosan jópofáskodó fordulatot – a Warren Ellis-fémjelezte képregényekből berántott Extremis-szál és Guy Pearce őrült tudósa képezik a Vasember 3 gerincét. Az übersoldat emberkísérletekkel eleinte kétségtelenül sikerül régimódi paranoia-thrilleres atmoszférát teremteni, a megállíthatatlan alanyok csak a finálé robbantásorgiájára degradálódnak mezei CG-húsos fagyikká, és akkor Gwyneth Paltrow Főnix-szerű pálfordulását még nem is említettem… Ezektől az apróságoktól eltekintve azonban Black és Downey Jr. párosa ismét tündököl (a hangvétel ennek megfelelően olykor már-már parodisztikusan kikacsintó), a mellékszereplők, élen a Pepper Potts-ot alakító Paltrow-val és a Rhodes-ot megformáló Cheadle-vel is játéklehetőséghez jutnak, a Marvel Studios pedig sikerrel vette a Bosszúállók utáni első akadályt, melynek kulcsa nem az eszetlen felüllicitálásban, hanem a tudatos visszalépésben és a bölcs rendezőválasztásban rejlik.

(Többek között ezért várjuk már tűkön ülve Edgar Wright rég beharangozott Ant-Manjét is!)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu