Vasárnapi kirándulás az Egyesült Államok legszebb tájaira

A magyarok többségét a kiskori Maci Laci-tanulmányozás ébresztette rá arra, hogy az USA-ban nemzeti parkok is vannak, Bubuék gejzírparadicsoma, a Yellowstone pedig ma is az egyik leghíresebb. Viszont nem az egyedüli. Bár személyesen még az amerikai állampolgárok közül is kevesen fedezhetik fel őket, a csodadoboz tesz róla, hogy a gyönyörű tájak és lakóik ne maradjanak rejtve. Sőt, néha még újakat is kitalálnak nekünk, vasárnaponként pedig választhatunk is a valódi és fiktív természetvédelmi területek közül.

A Nat Geo Wild Amerika Nemzeti Parkjai című sorozatának ma látható, ötödik része az Észak-Karolina és Tennessee határán fekvő Great Smoky Mountains-t mutatja be. A több mint ezerötszáz virágfajtának otthont adó létesítmény honlapja óva inti a lenyűgöző hegyek, völgyek és vízesések között bóklászó turistákat attól, hogy elfelejtsék: az őshonos feketemedve nem játék. Hatalmas szerencse hát, hogy a tévé előtt feleslegessé válnak a macitámadás esetére szóló tippek, és biztonságban szemlélhetjük az élővilágot, amiről az alkotók pár újdonságot is kiderítettek. A széria hátralévő epizódjaiban a humán lakosokkal is rendelkező, mégis érintetlen alaszkai Gates Of The Arctic, a száraz, de életteli, gigantikus kaktuszokkal teli Saguaro és a gleccservölgyben elhelyezkedő, formás gránitsziklákkal ellátott Yosemite kerül sorra.

Akit az esztétikum túladagolása nem hagyna aludni, hajnalban a Comedy Centralon sugárzott Brickleberryvel semlegesítheti azt. Az animációs nemzeti park fajai közt ugyanis a Malloy maci képviselte Ursus Nagypofájusz mellett az agresszív mószi és a szexuális zaklató szarvas is előfordul. A Yellowstone nem létező főellenségének kiábrándító ábrázolása gyorsan feledteti a szépségsokkot, ráadásul a Comedy Centralon most futó második évad már egyre inkább meg is tud nevettetni.

A PORT.hu ajánlja:

Amerika nemzeti parkjai, vasárnaponként a Nat Geo Wildon
Brickleberry, mindennap hajnalban a Comedy Centralon