Leonardo DiCapriónak tíz éve kellett volna Oscart kapnia. Lehetett De Niro rebellis mostohakölyke, villogtathatta talentumát lecsúszott heroinfüggőként vagy rejtőzhetett Rimbaud bőrébe, valahogy Hollywoodnak nem akaródzott érdemi díjat nyomni az akkori életében javarészt hasonló beilleszkedési zavarokkal küszködő, plecsnire igencsak érdemesnek tűnő fiatalúr kezébe. A magaviseletében és testi edzettségében rohamosan fejlődő, ám színészileg finoman szólva is egy helyben toporgó DiCaprio azóta fűvel-fával összeállva próbálja visszatornászni megkopott renoméját. Ha az idei Oscarra hajt, a nézhetetlen New York bandái után újra -a hongkongi illetőségű Szigorúan piszkos ügyek trilógia remek első részét újrázó - Martin Scorsesével nekifutni elég esélytelen. Vele az elmúlt évtizedekben szintén szűkmarkúan bántak a filmakadémia ítészei. De ha a Tégla gengszterkedéséért üres kézzel is távozik, még mindig itt a témájában cseppet sem humanistább Véres gyémánt (utáni hajsza), melyet -a manapság bárki által összeüthető akcióelemeket is ideértve -a kiszipolyozott Afrikában játszódó erkölcsi tanmesének szántak alkotói. Hatásvadász mese a tehetetlen helybéliről és az oldalán megtérő üres lelkű csempészről. Hálás szerep, hálás téma, kár, hogy a végén nem a szerencsétlen Afrikát, hanem szegény DiCapriót kell siratni.
