Vicces, komplex, viszonyok.

Steve Carell egy középkorú baleket játszik, akire egyszer csak ráomlik már régóta túlságosan magától érthetődőnek vett élete: felesége felfedi hűtlenségét, és válni akar. Az esténként a helyi szinglibárban felszarvazásán kesergő főhősünket szárnya alá veszi egy profi nőcsábász, hogy majd saját képére és hasonlatosságára formálja. Amíg Cal mindenfajta kalandokkal teli átalakulásán derülünk, önkéntelenül beleszeretünk a saját kis drámáikat élő szereplőkbe, akik humorral és öniróniával próbálnak meg úrrá lenni ezen a gyönyörű, felforgató érzelmen.

Ahogy azt romantikus komédiáknál megszokhattuk, a szerencsétlen főszereplő átalakulása gardrób- és frizuracserével kezdődik, hogy majd az újonnan szerzett önismereti és flörtölési technikák mestert megszégyenítő alkalmazása révén eljuthasson a „továbblépésnek” álcázott egyéjszakázás felső fokára. Szerencsére az Őrült, dilis, szerelem több a „ruha teszi az embert” újabb illusztrálásánál (tuti randizós tippekkel kiegészítve, valamint a becsajozás örök alapszabályának filozófiáját hangoztatva), tudniillik: a magabiztosság még a dizájner-öltönynél is fontosabb, de a kettő együtt ellenállhatatlan. A film ugyanis lassan indul be, és úgy tűnik, kizárólag ebbe az irányba. Azonban az első húsz perc után észbekap, és átírja a zsáner által oly fontosnak tartott narratív mérföldköveket, elkerülvén ezzel egy végkifejletet, mely valószínűtlen, és túl nyálasra photoshoppolt – ahogy a látványok mesterséges voltára egyik szereplő is felhívja a figyelmet. Miután megismeri és képessé válik kijátszani a szinglilét kemény törvényeit, Cal rájön, hogy valójában még mindig szerelmes csapodár feleségébe, és a boldogsághoz vezető útnak (meg a filmnek) még jócskán az elején jár.

Az Őrült, dilis, szerelem olyan, mintha a bőséges forgatókönyvírói múlttal rendelkező Glenn Ficarra és John Requa rendezők összedobtak volna pár tucat egynyári romantikus vígjátékot, majd a józanész alapján kihuzigálták volna belőle a csupán a műfajon belül felismert, de a kinti életben feltűnően ritkán előforduló eseteket. A főszereplő férfi és tizenéves fia szerelmi téren ugyanis pont ott kénytelenek stratégiát váltani, ahol a rom-kom szabályai szerint meg kellene kapják szenvedéseik jutalmát: az unalmas férj megtanul hódítani, tehát felesége visszahódítása sem jelenthetne akadályt, míg a 13 éves Robbie nyilvánosan fejezi ki szerelmét, mégis egyre jobban elvágja maga alatt a fát. A film szereplői nem áltatják magukat azzal, hogy ami velük történt, kivételes. Felismerik és reflektálnak a hasonló gondok filmek által nyújtott válaszaira, ami cinkos összekacsintást hoz létre a vásznonnal szemben ülőkkel. Cserébe a nézők végre beleélhetik magukat egy komplexebb problematikával rendelkező cselekménybe, és nem kell a kosztümök nyárvégi divatját figyelniük, vagy a "hogyan randizzunk sikeresen" tippjeit jegyzetelniük, hogy valami leköthesse a figyelmüket két humoros jelenet között.

Ami viszont a romantikus filmekhez képest meglepően intelligens opuszt még élvezhetőbbé teszi, az a szereplőgárda. A főszereplő Steve Carell már A 40 éves szűzben bebizonyította, hogy képes elcsépelt, sztereotipikus helyzetekbe életet és érdeklődést vinni, hogy a Julienne Moore-tól elvárt tökéletes alakításról ne is beszéljünk. Ryan Gosling hűvös eleganciával játssza a csupán látványként izgalmas, rutinos szoknyavadászt, míg párja, a fiatal Emma Stone akkor válik ki a gyönyörű tucatnők csoportjából, amikor sikerül szinte megsemmisítenie fizikai szépségét érzelmeinek intenzív kimutatásával. A mellékszereplő Kevin Bacon is elkerüli a sematikus gonosz otthonromboló státust, ahogy Marisa Tomei is több, mint egy egyszerű "szexi tanárnéni" – élő példája annak, hogy a világ felé mutatott egyszínű álarcnál több lakozik a film szereplői és viszonyai mögött.

Nézzétek meg. Van benne sztori, humor, dögös gárda, még egy-két nem várt fordulat is, s a nézőt sem veszi palira. Ilyen filmeket élvezet nagy közönségben, a mozi közösségében nézni, az ilyen filmeket élvezet nézni. Az Őrült, dilis szerelem nem fogja beleírni magát a filmtörténetbe, de megmutatja, hogy a rom-kom műfajában is lehet újat hozni.