Viharzóna

zene: James Horner
vezényel: James Horner
kiadás éve: 2000
kiadó: Sony Classical
játékidő: 79:01

Wolfgang Petersen mindig is rajongott a tengerért, a nyílt vízen zajló történetekért, legnagyobb sikere, "A tengeralattjáró" pedig az ezen közegben játszódó filmek etalonjának számít. A nyolcvanas évek egyik legsikeresebb európai mozija egy időre még Hollywood kedvencei közé is emelte a német direktort, aki több-kevesebb sikerrel élni tudott a kínálkozó lehetőségekkel. Az egyébként nem túl termékeny, ám anyagilag annál sikeresebb Petersen 2000-ben választotta ismét a tengert filmje helyszínéül. Sebastian Junger azonos című, 1997-es regényéből ekkor forgatta le a valós történetet felelevenítő "Viharzóná"-t, melyről akkor még nem lehetett tudni, de mára talán kijelenthető, hogy a Steven Spielberg "A cápá"-jával elindult látványos, intelligensen szórakoztató közönségmozik utolsó képviselője lett. E „zsáner” jellemzője volt a jó, mondanivalóval is rendelkező, ám mégis könnyed kikapcsolódást ígérő történet, a nem tolakodó, ám igényes látvány, az emlékezetes zene, a korrekt színészi alakítás, illetve a nézőt lekötő izgalom. Napjainkra az efféle kalandfilmes jellegű mozik teljesen eltűntek, a helyükre érkező, folyamatosan romló színvonalú, egyre inkább a látványra koncentráló óriásrobotos, szuperhősös és kosztümös kalandos alkotások pedig „sikerrel” elérték azt, hogy több, régebben kissé fanyalogva fogadott mozi felértékelődjön. Számomra a "Viharzóna" ennek a prototípusa, amelyet bár rossz filmnek sohasem tartottam, de az újbóli megnézés alapján már egy lényegesen értékesebb szórakoztató produkciónak gondolom, főleg napjaink látványban felülmúlhatatlan, ám minden más szempontból nehezen viselhető mozijaihoz képest.

A hatalmas tengeri viharba kerülő maroknyi halász túlélésért folytatott küzdelme több szempontból is rokonítható "A tengeralattjáró" legénységének kilátástalan mélytengeri tortúrájával, ellenben ugyanolyan drámai mélység megteremtésére itt már nem volt képes Petersen, de a két mozi eltérő jellege miatt nem is igazán van hiányérzete az embernek a "Viharzóna" esetében. Ha a mondanivaló nem is lett olyan magvas, ám azt viszont ismét elérte a rendező, hogy a néző tenyere izzadjon, és izguljon a természet csapásaival küzdő emberekért. Az egyes karakterek háttértörténete ugyan csak nagy vonalakban került felvázolásra, de ez éppen elég ahhoz, hogy a közönség megismerje motivációjukat, ami szintén sokat segít abban, hogy a mozi életszagú legyen.
A jó nevű, ám akkor még vagy már nagy sztárnak nem mondható színészeket (George Clooney, Mark Wahlberg, William Fichtner, John C. Reilly, Diane Lane, Karen Allen és Mary Elizabeth Mastrantonio) felvonultató alkotás a direktor legjövedelmezőbb filmje lett. Ebben persze a látvány is közrejátszott, mely elképesztően jól sikerült, s talán tizenhárom év távlatából fontosabb, hogy időtállónak is bizonyult. Az ILM trükkcsapata olyan hullámokat kreált, amelyek a legtöbb helyen valóban tengernek, és nem számítógépes mutatványnak tűnnek, de emellett valódi hullámokat is látunk a filmben. Történt ugyanis, hogy a stáb valós környezetben is akart forgatni, így kitelepültek a stúdióból a történet színhelyére, Gloucesterbe és a környező tengerre, ám arra nem számítottak, hogy egy valódi természeti csapás is segíti majd a filmet, ugyanis a Floyd hurrikán éppen akkor sújtott le a vidékre, így a filmben több olyan jelenet is van, melyben a valódi hurrikán gerjesztette hullámok ostromolják a hajót.

A direktor a zeneszerzői posztra rendszerint más és más szerzőt kért fel, ebben az esetben sem történt ez másként. A kiválasztott személy a pályája csúcsán lévő James Horner lett, aki a pár évvel korábban bemutatott "Titanic" esetében már komponált egy tengeri katasztrófához, itt azonban a csöpögős érzelmek helyett a férfias helytállásé a főszerep, ami a zenében is erőteljesen megmutatkozik. Dallamgazdag score-t alkotott, ugyanakkor sikerrel kerülte el a túldíszítettséget, a giccset és a csapongást, ráadásul ezen alkotása esetében a komponistát gyakran érő önmásolás vádja egyáltalán nem állja meg a helyét.

A score két, sokszor egymásba folyó vezértémára épül. Az első motívum, mely rögtön a mozi és az album elejét ("Coming Home from the Sea") is nyitja, a gyakrabban visszatérő elem. Számos variációjával szolgál a szerző, s mindegyikben kiválóan megállja a helyét ez a jól megjegyezhető, klasszikus értelemben vett főtémaként funkcionáló dallam. A rengeteg változat leginkább az alkalmazott hangszereknek köszönhető, Horner ugyanis a szimfonikus zenekar szinte minden létező instrumentumán eljátszatja, így többek között hallhatjuk fuvolán, oboán, klarinéton, hegedűn, nagybőgőn, kürtön, trombitán, sőt még elektromos és akusztikus gitáron is. Már ez a hangszerarzenál is kellő változatosságot biztosít, de néhány tételben a szerző variálja is a motívumot, ennek legszebb példája a "To the Flemish Cap" eleje. A másik főtémával tulajdonképpen ugyanígy jár el, ám mivel ez a hősiesség, a küzdelem dallama, így inkább ilyen környezetben szólal meg. A főleg rezeseken felcsattanó dallam jól hallható például a "Let's Go, Boys" közepén vagy a már korábban említett két trackben, de voltaképpen az album szinte összes tételében felfedezhetjük, sőt a John Mellencamp által énekelt stáblistadalnak ("Yours Forever") is ez az alapja. Megemlítendő, hogy az egyik főtéma drámai vagy éppen hősies felvezetésére olykor egy harmadik gyakrabban visszatérő motívumot is beépített, ez egy pergősebb, katonásabb ritmus, mellyel a hajózás pozitívumát jelenítette meg, megszólalását pedig dobokra és rézfúvósokra bízta Horner.

Ugyanakkor az aláfestés kiválóságát nemcsak e két főtémának és variációinak köszönheti, hanem a kiegészítő megoldásoknak is. Ilyen például a dobszekció és a vonósok basszusából megszülető morajlás, mely a tengert hivatott ábrázolni. A katonai mentőalakulatot ebben a muzsikában is pergődobok és kürtök jelenítik meg ("Coast Guard Rescue"), ha újnak nem is mondható, de izgalmas körítés formájában. A dráma terén is nagyszerűen teljesít a komponista, szolidabb példával a gitáros "The Fog's Just Lifting...", míg szívbemarkoló elbúcsúzós változattal a "There's No Goodbye... Only Love" szolgál. Ezek mellett Horner jól ismert, fémesen csörgős akcióelemei is felbukkannak, például a "Small Victories"-ban, ahol különösen élvezetes vonósmegoldásokkal gazdagítja ezen stílusjegyeit. Szintén értékes pillanatokat jelentenek a gitáros részek is, a hangszer akusztikus és elektromos változatát egyaránt beveti. Érdekesség, hogy az első főtéma akusztikus, míg a második általában elektromos gitárkíséretben szólal meg, mint ahogy azt a "There's no Goodbye... Only Love" esetében is halljuk.

Horner felemásan emlékszik vissza muzsikájára: "Wolfgang nagyon makacs és büszke ember. A munkámhoz való hozzáállása miatt - akkoriban - volt bennem egy kis tüske. Mindenki, magamat is beleértve, határozottan könyörgött neki, hogy vegye le az óceánvíz-hangeffekteket. Végül is nem tette meg, a nézők pedig emiatt túlterheltek a folyamatos, mindent elnyomó hullámzajoktól. Tehát nem fogadta olyan jól a zenét, mint kellett volna, vagy ahogy a dicséretei miatt számítottam rá. És azt hiszem, úgy érezte, hogy talán zeneileg lehetett volna jobb a mozija". A komponistának abban kétségkívül igaza volt, hogy zenéje önmagában is tökéletesen segítette a képeket, és valamennyire valóban vissza lehetett volna venni a hangeffektekből, ám azóta olyan sokat változtak a látványfilmek, hogy az ezekben alkalmazott hangeffektorgiákhoz viszonyítva a "Viharzóná"-ban csupán halk csobogásnak tűnik a hullámok zaja, szóval napjainkra az itt használt zene-effekt arány nem tűnik zavarónak.

James Horner rendkívül izgalmas, drámai, olykor pedig erősen feszültségfokozó muzsikát komponált a balszerencsés hajó és legénysége számára. Az aláfestés zeneileg kifejezetten erős, ami egyrészt következik abból, hogy rendkívül gazdag, apró, kidolgozott részletekkel teli, másrészt a két emlékezetes vezértéma úgy uralja végig a score-t, hogy az unalomba fulladásnak nyomát sem találjuk. Horner egyik legizgalmasabb, leghallgatóbarátabb zenéjét szállította Petersen alkotásához, egy olyan sokszínű kalandzenét, melynek stílus sajnos napjainkra egyre inkább a kihalás felé tart.

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás