10 dolog, amit nem tudtál Natalie Portmanről

37 éves lett Natalie Portman, aki nem is olyan régen még a Leon, a profiban olvasztotta meg Jean Reno szívét ártatlan kislányként. A születésnapja alkalmából összeszedtünk néhány érdekességet a színésznőről, aki azóta volt már Amidala királynő és összetört balettáncos.

1. Natalie Portman a Leon, a profi főszerepével kezdte a filmezést 11 évesen, de kicsit felnőttesebb lett a szerepe, mint azt a szülei a forgatókönyv alapján képzelték. A bemutató után támadták is őket emiatt, ezért ezután rettentően odafigyeltek arra, hogy ne vállaljon szexi szerepeket. Ez vezetett oda, hogy nem sokkal később visszautasította a Lolita filmváltozatának főszerepét, és annak idején így nyilatkozott róla: “Az egy szennyfilm lesz! A 9 és ½ hét rendezője csinálja.”

 

 

2. Pedig a Leon, a profiban a szülei nagyon komolyan próbálták óvni a színésznőt, az édesapja megszabta, hányszor szívhat bele a cigibe, és hányszor káromkodhat. “Amikor a szerepem szerint cigiznem kellett, akkor nem szabadott letüdőznöm, az apám elintézte, hogy ott álljon mögöttem valaki, aki fújja helyettem a füstöt.”



3. Amikor szerepet kapott a Star Wars előzményfilmekben, egy interjúban azt mondta, hogy semmi mást nem vállal el, hogy az egyetemi tanulmányaira koncentráljon. Ezt nem sikerült teljesen betartani, mégis lediplomázott pszichológiából a Harvardon. A Baljós árnyak díszbemutatóját viszont azért kellett kihagynia, mert a vizsgáira készült. Akkoriban gyakran beszélt arról, hogy ha felnő, akkor orvos szeretne lenni, mint az édesapja.

 

3. Annak ellenére, hogy már a húszas évei elején két fronton állt helyt, folyamatosan úgy érezte, hogy bizonyítania kell. “Állandóan azon stresszeltem, hogy az emberek azt gondolják, hogy csak azért lehetek ott az egyetemen, mert híres vagyok, és nem azért, mert megérdemlem. Ezért ha véletlen valami butaságot mondtam órán, azt még súlyosabbnak éreztem. Mindenki mond néha sületlenséget, de én azonnal el akartam süllyedni, mert azt éreztem, hogy most ezzel megerősítettem, amit mindenki gondol rólam, hogy én vagyok az ostoba színésznő.”

 



5. Két nyelven beszél folyékonyan, héberül és angolul, de emellett el tud beszélgetni németül, franciául, japánul és spanyolul.


6. Még a Star Wars-filmek idején is csak 16 éves volt, és elég elveszettnek érezte magát a forgatáson annak ellenére, hogy szeretett George Lucas-szal, Ewan McGregorral és Hayden Christensennel dolgozni. “Nehéz volt, mivel sosem értettem teljesen, hogy mi zajlik körülöttem, mivel sokszor csak zöld háttér előtt forgattunk, és rengeteg dolgot csak utómunkában adtak hozzá a képhez. Korábban sosem csináltam ilyet, és teljesen össze voltam zavarodva.”

 

 

7. 2005-ben Madridban forgatta a Goya kísérteteit Javier Bardemmel, és amikor tehették, együtt járták az éjszakát. A színésznőnek akkoriban vágták kopaszra a haját a V mint vérbosszú miatt, és mivel a Goya kísértetiben parókát viselt, kis punk taréjt növesztett. Ennek köszönhette, hogy nem sokan ismerték fel a madridi éjszakában.



8. Először a Közelebb című romantikus drámáért jelölték Oscarra 2005-ben, aztán öt évvel később, a Fekete hattyúért kapta meg a díjat. A szerepért közel tíz kilót fogyott, volt, hogy egy nap 16 órát táncolt, és több sérülést szenvedett. “Volt pár éjszaka, amikor úgy éreztem, hogy ebbe szó szerint bele fogok halni. Ekkor éltem át először, milyen az, ha az embert úgy magába szippantja a szerep, hogy teljesen tönkremegy bele.”

 

 

9. A Fekete hattyú forgatásán ismerte meg a férjét, Benjamin Millepied francia koreográfust. Néhány évre Párizsba költöztek, ahol tévémentes életet éltek, mégis rákapott a főzőműsorokra, amiket a számítógépén nézett.


 

10.  Idén a Netflixen jött ki egy érdekes, nőközpontú pszicho-sci-fi, amiben főszerepet játszik. Az Expedíció (Annihilation) című filmben egy biológusnőt játszik, aki egy nőkből álló különítmény tagjaként lép be egy szigorúan őrzött területre, ahol egy különös, földönkívüli létforma szabja át a valóságot. A szerepnek azért is örült meg nagyon, mert nagyon kevés olyan forgatókönyvet kap, amiben érdekes női karakterek vannak. “Szinte az összes főszereplő nő, ami nagyon radikálisnak tűnik, mivel ilyet sosem látni filmen. Ez egész más, mint amikor csak egy-egy nő szerepel egy történetben. Akkor őt az határozza meg, hogy nő. Ha viszont több nő is van egyszerre, akkor nem a nemük, hanem a személyiségük, a tehetségük és az egyéni adottságaik határozzák meg őket.”

 

 

A gifek forrása: GIPHY