10 film, amit igazán várunk 2019-ben!

Van itt minden, gyerekfilm, képregény-feldolgozás, gigászi szörnyek, állatok és Tarantino eposz, de visszatérnek a Bosszúállók és lezárul a harmadik Star Wars trilógia is.

Marvel Kapitány

Lehetne valami ennél is jobban Marvel-film, ha a címében és a főhőse nevében is benne van a stúdió neve? Aligha, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy a Bosszúállók előtt vagy után, esetleg újra előtt, nézőpont kérdése, teszünk egy jó kis retró időutazást a 90-es évek közepére, ahol megismerjük a félig földlakó, félig idegen Marvel Kapitányt, aki egy újabb ismeretlen veszéllyel veszi fel a harcot, és összehaverkodik az itt még fiatal Nick Furyvel, aki ugyebár a digitálisan is megfiatalított Samuel L. Jackson. Kérdés, hogy az amúgy kétségkívül tehetséges, Oscar-díjas Brie Larson elvisz-e a vállán egy ilyen intergalaktikus vetületű sztorit, de mi drukkolunk neki.

Hazai bemutató: március 7.

Hellboy

Oly sokáig vártuk, hogy Guillermo del Toro befejezze a maga Hellboy-trilógiáját, hogy most már lassan azzal is beérnénk, ha Stolh Buci játszaná a Nagy Vöröst, de ami most készül, az annál jóval ígéretesebb. A rendezői székben Neil Marshall (A kilencedik légió, Trónok harca) ül, aki az eddigi Hellboy-filmektől elrugaszkodva egy még véresebb, még szórakoztatóbb, még pokolibb fantasyt hozott létre a népszerű Stranger Things sorozat rendőrfőnökével, David Harbourral a főszerepben. Ellenfele azonban Milla Jovovich, aki egy Vérkirálynő vagy mi, ami már kevésbé biztató, mert rögtön a lejárt szavatosságú Kaptár-filmek jutnak az ember eszébe, de ebből még akármi lehet.

Hazai bemutató: április 11.

Bosszúállók: Végjáték

A Végtelen háború nem csak azért volt hatalmas durranás tavaly, mert 2 milliárd dollárt fialt, hanem azért, mert a Marvel meg merte tenni azt, hogy szó szerint egy csettintéssel kinyírja saját hőseinek a felét, és elég sok hőst vonultattak fel, hogy ez a szám meglehetősen magas legyen. Ezek után persze kérdés, mennyire maradnak tökösök vagy valami snassz fordulattal – például, dimenzióváltással, időutazással – felülírják az egészet, és utólag összeeszkábálnak egy happy endet. Akárhogy is lesz, ha a Végjáték csak a közelébe ér a Végtelen háborúnak, már az is jó, az pedig, hogy Hollywoodban mennyi pénzt keresnek vele, legyen az ő dolguk. A nagy kérdés persze az, hogy tényleg meghalasztják-e Tony Starkot, vagyis a Vasembert, és ha igen, hogyan – merthogy a hírek szerint Robert Downey Jr. nem írt alá további folytatásra.

Hazai bemutató: április 25.

Godzilla II. – A szörnyek királya

Tudom, hogy vannak, akik csak húzzák a szájukat a Legendary Pictures szörnyes moziverzuma kapcsán, pedig az előzmények igenis impozánsak. Remek volt a 2014-es Godzilla és még jobban sikerült a Kong: Koponya-sziget (2017), és ha következetesek maradnak és tartják a minőséget, akkor az új rész csak emelheti a tétet. Már csak azért is, mert a gigászi hüllő, aki valamilyen okból az emberiség oldalán harcol, most olyan kultikus ellenfeleivel kerül szembe, mint Mothra, Rodan és a háromfejű King Ghidorah, ami garantáltan elképesztően fog kinézni, különösen akkor, ha a filmesek hűek maradnak a lények eredettörténetéhez. Ehhez olyan színészek nyújtanak majd segítséget, mint Milly Bobby Brown, Sally Hawkins, Vera Farmiga vagy Kyle Chandler.

Hazai bemutató: május 30.

Toy Story 4

A végtelenbe és tovább! - Érdekes, hogy miközben az egy héttel később érkező A kis kedvencek titkos élete 2-t már hónapok óta promózzák mindenféle teaserekkel és új karakterekkel, a nagy klasszikus, a Pixart önmagában is felfuttató Toy Story negyedik részéről még mindig csak keveset tudni. Az életre kelt játékok legújabb kalandjairól csak annyit tudunk, hogy új társat kapnak – mindig kaptak, szóval ez még nem szenzáció -, és azt is rebesgetik, hogy egy cirkuszban próbálnak szerencsét. Akárhogy is lesz, Woody és Buzz még soha, de soha nem okoztak csalódást, most sem fognak, a 2010-es utolsó rész óta eltelt idő pedig arra jó, hogy bemutassák, mit fejlődött a technika, és hány jó ötlet gyűlt össze.

Hazai bemutató: június 20.

Az oroszlánkirály

Itt ugyebár nem kell ismertetnünk a történetet, azt mindenki ismeri jól, a régi királydrámák shakespeare-i áthallású átdolgozása oroszlánokra, hiénákra és más állatokra hangolva minden idők egyik legsikeresebb rajzfilmje. És mivel a Disney most minden egyes régi sikert levesz a polcról, leporol és élőszereplős feldolgozást csinál belőle, megkapjuk Az oroszlánkirály remake-et is, ami persze csak részben élőszereplős – a táj rendszerint igazi, az állatokat és minden mást CGI segítségével valósítanak meg. És ha a készítőknek van egy kis eszük, akkor egy icipicit azért mégis csavarnak a régi, 1994-es klasszikus sztoriján, nem sokat, csak annyit, hogy ne érezzük azt, hogy tök ugyanazt kell újra végignéznünk. Új dal például egész biztosan lesz majd, és Beyoncé énekli.

Hazai bemutató: július 18.

Volt egyszer egy Hollywood

Íme, egy film, amiben mindenki benne van, aki csak egy kicsit is számít ma Hollywoodban – és ironikus módon olyan fazonokról szól, akik annak idején nem számítottak senkinek Hollywoodban. Leonardo DiCaprio és Brad Pitt ugyanis egy kiöregedett westernsztár és hű kaszkadőrje, aki szeretnének visszakerülni a reflektorfénybe, csakhogy a nyilvánosság épp valami egész mással foglalkozik: a Sharon Tate gyilkossággal és Charles Manson bandájával. Hogy ebből Quentin Tarantino mit tud kihozni, az nagy kérdés, de elképesztő színészeket talált hozzá, és ott van még Margot Robbie, Al Pacino, Kurt Russell, Tim Roth, Dakota Fanning, Damian Lewis, és persze QT régi nagy kedvence, Michael Madsen is. Meg egy nagy rakás ma már idétlennek ható, korhű ruha.

Hazai bemutató: július 25.

Joker

Azt ígérik, ez más lesz, más, mint a Batmannel hadakozó összes Joker, beleértve a jókat, mint Heath Ledger, és a rosszakat, mint Jared Leto. Mert azt csak úgy lehet és érdemes megcsinálni, hogy más legyen, és a Todd Phillips (Másnaposok) által rendezett Joker a 80-as évek korrupt, a maffia és korrupt politikusok utalta világába visz el minket, ahol megismerhetünk egy Arthur Fleck nevű, szürke, átlagos pasast. Akit Joaquin Phoenix kelt életre, és akivel történik valami, amitől nem csak bekattan, de konkrétan ámokfutó lesz, az a Joker, akit jól ismerünk. Hogy ennek hol lesz közepe és vége, az kérdés, mert ugye mindezt valahogy át kell vezetni abba is, amit eddig is ismertünk. És ami még nagyon jól hangzik: Phoenix partnere Zazie Beetz lesz az Atlantából és a Deadpool 2-ból!

Hazai bemutató: október 3.

Jégvarázs 2

Vajon ettől is meg fog mindenki őrülni? Vajon ettől is az egekbe szökik majd az Elsás és Annás ajándéktárgyak eladása? Vajon lesz olyan slágere az új filmnek, mint a Let it Go? Csupa minket marcangoló kérdés, az viszont megnyugtató, hogy a rendezői székben ezúttal is Chris Buck és a 2013-as első részt íróként is jegyző Jennifer Lee ül, a Disney pedig kiemelt projektként kezeli a filmet, hiszen az első rész annak idején nem csak rengeteg pénzt, de két Oscar-díjat és irgalmatlan mennyiségű rajongót hozott - és ez az első (animációs) hercegnős történetük, ami folytatást kap, mert az eddig nem volt szokásban.

Hazai bemutató: november 21.

Star Wars: Episode IX

És igen, itt van sokak idei karácsonyi ajándéka, és persze a mai világra jellemzően a trollok év végi tápláléka, a fanatikus rajongók és kukacoskodók legmagasabb infarktusfaktora, az „igazi” Star Wars trilógiák záródarabja, minden történetszál elvarrása, és persze számos spin off lehetőség megnyitása.  Ezt a terhet a rutinos, Az ébredő Erőt is összehozó J.J. Abrams vállalta magára, és nem lennénk a helyében, de mégis kíváncsiak vagyunk arra, mit tud ebből kihozni, mennyire lesz galaktikus az, amit látunk. Merthogy kell új kaland, új lények, új bolygók, új kihívás és főleg új gonosz, de úgy, hogy közben minden a régi legyen, úgy, mint amikor kicsit voltunk és először láttunk Star Wars filmet!  

Hazai bemutató: december 19.