10 film, amit nagyon várunk a nyáron!

A nyarat nem a mozizás miatt szoktuk várni, de az bőven belefér, sőt, most nyáron egy sor olyan filmre számíthatunk, amik miatt érdemes kihagyni a strandot.

Jurassic World: Bukott birodalom

Úristen, a dinoszauruszok kipusztulnak! Ja, már kipusztultak, de most újra kihalhatnak, ami elviselhetetlen veszteséget jelente a világnak. A hatalmas dinó élményparkként funkcionáló sziget tűzhányója ugyanis megint üzembe helyezte magát, kitörése elpusztíthatja az összes feltámasztott fajt, ezt pedig nemes lelkű és jó humorú gondozójuk (Chris Pratt) nem engedheti. Persze segít neki a csinos Bryce Dallas Howard, és rá is szorul a segítségre, mert a természeti erők és az emberi ostobaság mellett néhány vérszomjas őshüllő is ellenük dolgozik. Ahogy eddig minden Jurassic Park filmben, most is lesznek új, még az eddigieknél is nagyobb, félelmetesebb fajok, és mivel a technika évről évre fejlődik, a látványvilág még jobb lesz.

Bemutató dátuma: 2018. június 7.

Ocean's 8 - Az évszázad átverése

Hiába no, ott vagyunk, hogy mindenből kell női verzió, és csak idő kérdése, mikor rukkolnak elő a Ryan közlegény megmentése női változatával, de hát erre van most kereslet. Az Ocean franchise csajverziója annyiban hű marad ez eredeti filmekhez, hogy itt is egy családtag, Danny húga, Debbie Ocean (Sandra Bullock) az, aki egy igazán fifikás nagy melót akar végigcsinálni a csapatával. És mivel a csapatba az alábbiak tartoznak: Cate Blanchett, Helena Bonham Carter, Anne Hathaway, Rihanna, Mindy Kaling, Sarah Paulson és Awkwafina, nincs okunk panaszkodni. Igaz, gőzünk sincs arról,  ki az az Awkwafina, de a többiek meggyőzőek, és mivel csajokról van szó, természetesen egy iszonyatosan értékes gyémántra fáj a foguk.

Bemutató dátuma: 2018. június 7.

Kszi, Simon

Greg Berlanti filmjét nem győzik eléggé dicsérni a kritikusok, és az embernek van egy olyan érzése, mintha a Szólíts a neveden gimis verziójáról beszélnének egyfolytában. Merthogy hősünk, a címbéli, tizenhét esztendős Simon Spier  - a nagyszerű Nick Robinson – gimis és meleg. Csakhogy családja és barátai még nem tudják, hogy meleg, ráadásul még csak nem is sejti, ki az az osztálytársa, akibe online belezúgott – aki csak Blue-nak nevezi magát, és akiről a többiek is tudnak. A két ügy megoldása egyszerre lesz számára „kacagtató, rémisztő és sorsfordító” – ami marketing szövegként elég csikorgós, de higgyétek el, ezt a filmet TÉNYLEG imádja mindenki!

Bemutató dátuma: 2018. június 21.

Felhőkarcoló

Vajon a régi klasszikus katasztrófafilm, a Pokoli torony remake-jéről van szó? Lehet, de ki tudja, a lényeg az, hogy ez az a film, aminek a plakátjáról oly sok szó esett, mert hiába erős és sportos, az lehetetlen, hogy Dwayne Johnson, vagyis a Szikla arról a daruról át tudjon azzal az ívvel ugrani a lángoló épületre! És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy hősünknek, aki egykor az FBI túszmentő osztagát vezette, és jelenleg felhőkarcolókra specializálódott biztonsági szakértőként dolgozik, műlába van. Meg családja, akiket a világ legmagasabb épületéből kell kimentenie, úgy, hogy közben terroristák is vadásznak rá. Az egész kicsit olyan, mint az első Die Hard film, még az akasztófahumor is megvan, Johnson pedig nagyon meggyőző tud lenni – a maga módján.

Bemutató dátuma: 2018. július 12.

A hihetetlen család 2.

Meglepő módon 14 évet kellett várni a méltán népszerű, és nem mellesleg Oscar-díjas A hihetetlen család folytatására, de a rajzfilmek világában kevésbé meglepő módon a szereplők alig öregedtek. A rendező Brad Bird azonban nem mondott le kedvenc családjáról, és most itt a második rész, aminek nem sokat tudunk a történetéről, csak azt, hogy alkalmazkodott a modern világ változásaihoz. Vagyis Bob Parr, azaz Mr. Incredible háztartásbeli apuka lett és a kis Jack-Jackre vigyáz, aki meglehetősen sok feladattal látja el, miközben neje, Helen (Elastigirl) a világot menti meg, ha kell. És persze, hogy kell. Kérdés, persze, hogy hányan emlékeznek az eredeti film sztorijára és karaktereire, illetve az, hogy az elmúlt majd’ másfél évtizedben meghaladták-e őket az új hősök, de a tippünk az, hogy a készítőknek nem kell aggódniuk.

Bemutató dátuma: 2018. július 19.

Mamma Mia! Sose hagyjuk abba

Én speciel sosem voltam oda az első részért, pedig szeretem az ABBA zenéjét, de hány millióan igen. Nekik szól a ragyogó görög napsütésben felvett, éneklős összcsaládi cukormese folytatása, ahol tíz év elteltével visszatérünk a varázslatos görög szigetre, Kalokairire, ahol azóta nyilván minden nagyon megdrágul, de ennek nincs különösebb jelentősége, mert itt sosem fizetnek semmiért, mégis minden van. A film ide-oda ingázik az időben, és megmutatja, hogy a múltbéli kapcsolatok miképp hatnak a jelenre, és megtudjuk, hogyan ismerkedett meg a fiatal Donna, aki később Meryl Streep lett, lánygyermeke három elbűvölő édesapjával. Duplaszereposztás, retro életérzés és nonstop tzatzikibuli azoknak, akik ezt szeretik – és nyilván készül már a musical is a második részből.

Bemutató dátuma: 2018. július 19.

A Hangya és a Darázs

Folytatódik a Marvel moziverzum legkönnyedebb – sőt, legidétlenebb – darabja, amelyben egy piti bűnöző válik egy bohókás professzor találmányának köszönhetően icipici, de nagyon erős szuperhőssé. Akarom mondani, valahogy nem csak icipici, de néha iszonyú nagy is tud lenni a Hangya, anélkül, hogy bármi károsodna a testében, és most egy igazi partnert kap a prof lánya személyében, aki szuperhősként a Darázs nevet kapja. És ő már repülni is tud, amire a Hangya nagy bosszúságára nem képes. A történetről még nem sokat tudni, csak azt, hogy fontos szerepe lesz a múltnak, de a mindig vicces Paul Rudd és a bájos Evangeline Lilly mellett ott lesz régi családtagként Michelle Pfeiffer is, és persze Michael Douglas is visszatér. És egy kis idétlenség néha ránk fér.

Bemutató dátuma: 2018. július 26.

Escobar

Pablo Emilio Escobar Gaviria, aki messze nem úgy nézett ki, mint a pocakkal is meglepően vonzó Javier Bardem, bár korának egyik legkegyetlenebb bűnözője volt, valamiért megragadta az emberek figyelmét, és ennek köszönhetően több tucatnyi film szól felemelkedéséről és bukásáról, és persze azokról, akiknek ehhez bármiféle köze is volt. És köze volt hozzá egy bizonyos Virginia Vallejónak, a szépségéről is híres médiaszereplő, akinek kegyeiért milliomosok versengnek, megismeri Pablo Escobart. Négy évig tartó románcuk egy olyan világba enged bepillantást, amelyet a kábítószer, a korrupció, erőszakos hatalmi harcok és páratlan gazdagság ural. Ami korunk egyik legsötétebb bűnöző elméjének fejlődéstörténete is egyben, aki a közösségét segítő törvényen kívüliből lett pszichopata mészáros – és ezt kell az életben is párt alkotó Bardemnek és Penélope Cruznak hihetővé és izgalmassá tennie.

Bemutató dátuma: 2018. július 26.    

Mission: Impossible - Utóhatás

Hát Ethan Hunt sosem megy nyugdíjba? Hát Tom Cruise sosem hal meg forgatás közben? Merthogy ő arról híres, hogy minden M:I filmhez hajmeresztő kaszkadőrmutatványokat hajt véghez, és mostanában arról is, hogy ezekbe rendre lesérül, szóval egyre kevesebb biztosító áll vele szóba, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a majdnem megsemmisült, ellehetetlenedett IMF csapat visszatér, és mit tesz isten, újra bajba kerül. Egy elszúrt akció után kell rendet tenniük, a rutinos néző pedig tudja, itt nincsenek véletlenek, és az „elszúrt” akció mögött is állnak valakik, de majd Ethan ellátja a bajukat, iszonyat látványos akciók közepette, nagyon jó zenére!

Bemutató dátuma: 2018. augusztus 2.

A kém, aki dobott engem

A csinos Audrey (Mila Kunis) és nagyszájú Morgan (Kate McKinnon) a legjobb barátnők, élnek, mint hal a vízben a nyüzsgő Los Angelesben. Egészen addig, amíg ki nem derül, hogy Audrey expasija kém, és elszánt bérgyilkosok üldözik, akik történetesen épp a csajok lakásán kötnek ki. A duó akcióba lendül, és beszáll a nemzetközi kémjátszmába, csak egy a gond: halvány lila gőzük sincs, hogy mit csinálnak. A szálak Európába vezetnek, és miközben az önjelölt Mata Harik a nyomukban lihegő gyilkosokkal próbálják felvenni a harcot, még egy jóképű, ám kissé gyanús brit ügynök is a horgukra akad. És mindez nem véletlenül hangzik úgy, mint a Melissa McCarthy-féle A kém csinos verziója, mert tényleg az – és mindkét filmet nagyrészt nálunk forgatták!

Bemutató dátuma: 2018. augusztus 16.