TOP10 BRAND
1
BLIKK 1 206 524 RU
2
INDEX 901 680 RU
3
24 888 284 RU
4
IDOKEP 851 836 RU
5
ORIGO 850 952 RU
6
BORSONLINE 581 944 RU
7
TELEX 530 808 RU
8
RIPOST 522 920 RU
9
PORTFOLIO 466 616 RU
10
NLC 402 084 RU
1
BLIKK 1 206 524 RU
2
INDEX 901 680 RU
3
24 888 284 RU
4
IDOKEP 851 836 RU
5
ORIGO 850 952 RU
6
BORSONLINE 581 944 RU
7
TELEX 530 808 RU
8
RIPOST 522 920 RU
9
PORTFOLIO 466 616 RU
10
NLC 402 084 RU

10 nagy rendező 10 rejtett gyöngyszeme

Ezek Scorsese, Kurosawa, DePalma, Woody Allen és Soderberg kevésbé ismert, de annál jobb filmjei.

A nagy rendezőket gyakran két-három film - általában a nagy sikerük és a nagy bukásuk – alapján ítéljük meg. Spielbergnek ott van a Schindler listája és az 1941. Michael Ciminónak A szarvasvadász és a Mennyország kapuja. Francis Ford Coppolának A keresztapa és a Szívbéli. De a két véglet közt gyakran több olyan film is van, amely csak mérsékelt sikert vagy mérsékelt kudarcot aratott, és amely így feledésbe merült.Ami sajnálatos, mert szinte minden nagy rendezőnek van egy-egy rejtett gyöngyszeme, amelyek néha jobbak is, mint a leghíresebb és legbefolyásosabb remekműveik. Íme tíz a legjobbak közül.

10. A pap, a kurtizán és a magányos hős (1970) – Sam Peckinpah

Sam Peckinpah-t ma már minden idők egyik legnagyobb hatású filmrendezőjeként tarjuk számon. Az olyan intenzív, kifejezetten erőszakos filmekkel várt ismerté, mint a Vad banda, a Hozzátok el nekem Alfredo Garcia fejét! vagy a Szalmakutyák, amelyek stílusukkal a mai akciófilmekre is hatottak. Az életműben azonban a véráztatta filmek között vannak erőszakmentes és gyakran gyönyörűen megformált alkotások is, amelyek Peckinpah kifinomult művészi képességéről tanúskodnak.

A pap, a kurtizán és a magányos hős ezek közül a legerősebb. A legjobb értelemben véve szentimentális, kedves, ironikus, tragikus-komikus western, amely egy megrögzött aranyásó (Jason Robards) történetét meséli el, aki vizet talál a sivatagban, és egy züllött prédikátor (David Warner) segítségével virágzó üzletet épít, mígnem bosszúvágya véget vet mindennek. A záró, csodásan teátrális jelenet, amelyben Warner monológja mintha a főszereplőről és magáról Peckinpah-ról szólna egyszerre, a filmrendező pályafutásának egyik legnagyszerűbb pillanata. Aki a végére nem könnyezik, annak nincs szíve.

9. A részeg angyal (1948) – Akira Kurosawa

Port.hu

 

Akira Kurosawát joggal tisztelik minden idők egyik legnagyobb rendezőjeként. Legendás szamurájfilmjei nélkül a spagettiwesternek, a modern akciófilmnek és a Csillagok háborúja sem születhetett volna meg.

A részeg angyal volt az első komolyabb sikere, de mára már teljesen háttérbe szorult a szamurájeposzai mellett, ami sajnálatos, mert rendkívüli film. A történet egy alkoholista orvosról szól (Takashi Shimura, Kurosawa fétisszínésze, akit ma leginkább A hét szamurájban és az eredeti Godzillában játszott szerepeiről ismerhetünk), aki a második világháborút követően egy lepusztult nyomornegyedben praktizál, és kapcsolatba kerül a fiatal tüdőbeteg gengszterrel, Matsunagával, akit a legendás Toshiro Mifune alakít. A film egyszerre tragikus, komor és meghatóan keserédes. Ajánlható mindenkinek, aki kíváncsi rá, mennyire sokoldalú volt a japán rendező.

8. Az utolsó valcer (1978) – Martin Scorsese

A kritikusok és a rockzene rajongói körében ezt a filmet minden idők egyik legnagyobb koncertdoksijaként tisztelik, a nagyközönség előtt azonban szinte ismeretlen.

A hatvanas-hetvenes évek legendás zenekara volt a rock, a country és a bluegrass sajátos keverékét játszó The Band együttes. A népszerű csapat több mint tizenöt éves pályafutás után a San Francisco-i Wintenlandban tartotta a búcsúkoncertjét, ott, ahol először léptek fel The Band néven. Az utolsó valcer egy egész korszak méltó lezárása, a koncerten olyan legendás zenészek, a hippikorszak nagyjai adták egymásnak a hangszereket, mint Eric Clapton, Neil Young, Joni Mitchell, Bob Dylan, Ringo Starr és mások.

A Martin Scorsese által rendezett film megható pillanatkép egy olyan korszak végéről, amikor a zene egy teljes generáció számára vált meghatározó kulturális élménnyé, és mégis elég kicsi maradt ahhoz, hogy a rajongók értékelni tudják az általuk imádott ikonok emberséget. A zenekar tagja, Levon Helm azt állította, hogy az egész dokumentumfilm hazugság, és bizonyos értelemben igaza is van - a legjobb értelemben.

Scorsese a cinéma vérité értékeit sutba dobja, és egy gondosan kidolgozott, színházi filmet hoz létre. Bár valószínűleg semmi köze a tényleges koncerthez, elegáns vágásával és operatőri munkájával mégis sajátos filmes eseményt varázsol a néző elé. Ez legalább annyira tisztelgés a klasszikus hollywoodi musicalek előtt, mint amennyire koncertfilm.

7. H mint hamisítás (1973) – Orson Welles

Orson Welles utolsó, talán legszokatlanabb és leginnovatívabb (dokumentum)filmje nemet mond a realizmusra, és helyette a tiszta, mozgóképes élményt tűzi ki célul. Welles egy műkincshamisításról szóló BBC-dokumentumfilm snittjeit használja fel, hogy a saját felvételeivel kombinálva a művészet, a szerzőség, és az „élet értelmét” dekonstruálja.

Van benne egy lenyűgöző Welles-monológ is a chartres-i katedrális szépségéről, az utolsó húsz percben pedig Welles színészi, írói, vágói és rendezői tehetsége egy látványos és teljesen váratlan filmes bűvészmutatványt hoz létre. Ha van film, amely megérdemli az újrafelfedezést, akkor ez az.

6. Korlátok nélkül (1988) – Robert Towne

Forrás: HBO

 

Talán ez a legkevésbé ismert film ezen a listán, de egyben az egyik legjobb is. Robert Towne rendezőt inkább a Kínai negyed forgatókönyvírójaként vagy a Keresztapa szkriptjén végzett munkájáról ismerjük, de rendezett néhány kiváló filmet is. A legendás amerikai futó, Steve Prefontaine életét feldolgozó drámája talán a legjobb közülük. Egy része a klasszikus sportfilmes paneleket hozza,

Donald Sutherland és Billy Crudup azonban karrierjük talán legjobb alakítását nyújtják benne.

És egyedülálló a sportfilmek között azért is, mert egy olyan sportolóról szól, akinek nem a győzelem a célja, hanem az, hogy erőfeszítéseiből műalkotás legyen. Lenyűgöző film egy lenyűgöző egyéniségről és arról az emberről, aki minden egyes lépésénél edzette és küzdött is ellene.

5. Nővérek (1973) – Brian DePalma

Brian DePalma ma már sajnos csak árnyéka egykori önmagának, de fénykorában remek thrillereket rendezett. A Nővérek az egyik legkorábbi, és talán a legkevésbé ismert thrillerje. Különös, groteszk és olykor szürreális történet egy normálisnak tűnő, de látszólag minden előjel nélkül gyilkos, pszichopata dühkitöréseket produkáló nőről – aki azonban nem az, aminek látszik.

A thrillerektől szokatlan módon a finálé nem akciójelenet, hanem pszichológiai utazás: DePalma a különböző filmanyagokat és objektíveket, valamint a disszonáns hangsávot kombinálva villantja meg vizuális zsenialitását, hogy így hatoljon be a főszereplő zavart elméjébe, és felfedje sötét titkát.

4. A világ második legjobb gitárosa (1999) – Woody Allen

Port.hu

 

Woody Allen régóta készült egy komolyabb filmre, de ez a terve vagy harminc éven át fiókban maradt, mert a stúdiók csakis komédiára tartották alkalmasnak. Ráadásul a film Allen legnagyobb szenvedélyére, a jazzre épül, és egyben főhajtás kedvenc rendezője, Federico Fellini előtt, hiszen a történet alapvetően az Országúton (1954) szerkezetét követi.

Hőse a kitalált gitárvirtuóz Emmet Ray, aki imádja az éjszakai életet, az ivászatokat, a kártyacsatákat és a nőket, szereti bámulgatni a mozdonyokat, és legfőbb hobbija éjjelente patkányokra lövöldözni. Emellett a világ legjobb gitárosának tartja magát, illetve a második legjobbnak. Eszményképe, a cigány származású Django Reinhardt (cameózik is a filmben), akinek zenéjét hallva a szó szoros értelmében elájul. Az annak idején ünnepelt filmet hamar elfelejtették, pedig kisebb remekmű, és Sean Penn élete egyik legjobb alakítását nyújtja benne. 

3. A félelem ára (1977) – William Friedkin

Mindenki emlékszik Az ördögűzőre, de annál kevesebben tudják, hogy William Friedkin a horrorklasszikus után egy olyan filmmel folytatta, amely

egyszerre süllyesztette el a karrierjét és lett a mesterműve.

A félelem bére című francia thriller laza remake-jében négy szökevényt követhetünk, akik egy dél-amerikai faluban rejtőzködnek, és akiknek egy rakomány robbanóanyagot kell a dzsungelen keresztül szállítaniuk. Bármelyik pillanatban felrobbanhatnak vagy áldozatául eshetnek az őket körülvevő kegyetlen természetnek.

Mire A félelem bére elérkezik a csúcspontjához, a feszültség olyan magasra hág, hogy megmoccani is alig merünk közben. A közvetlenül a Csillagok háborúja után bemutatott film sötét látásmódja nem passzolt az optimista nyári hangulatba, de Friedkin sosem készített jobb filmet, és A félelem ára ennél komolyabb elismerést érdemelt volna.

2. Rossz időzítés (1980) – Nicholas Roeg

Nicholas Roeg civilben talán az angol úriember mintaképe, de filmjeiben ördögien felforgató és ellentmondásos művész. A Rossz időzítés, amely talán a legmerészebb és legfelkavaróbb filmje, két amerikai szexuálisan túlfűtött, megszállott kapcsolatának története Bécsben, Theresa Russell és Art Garfunkel énekes nagyszerű alakításával. De ott van még Harvey Keitel is, aki minden jelenetében ellopja a show-t a Garfunkel karakterével veszélyes macska-egér játékot játszó a bécsi rendőr szerepében.

Mindeközben Roeg lassú, könyörtelen kamerája ide-oda vág a jelen és a múlt között, feltárva egy szörnyű bűntényt. A Rossz időzítés így lett az emberi szexualitás és erőszak egyik legkíméletlenebb ábrázolása, amelyet valaha filmre vittek. Az explicit és sokkoló tartalom miatt a közönség távol maradt a filmtől, a kritikusok pedig betegesnek és perverznek ítélték. Megítélése az évek során javult, de Roeg sikeresebb filmjei, például a Ne nézz vissza! mellett még mindig nagyrészt ismeretlen.

1. Amerikai vérbosszú (1999) – Steven Soderberg

Steven Soderberg ma elismert, Oscar-díjas rendező. A Szex, hazugság, videó című sikeres debütálása után azonban, amelyet sokan az amerikai független filmes mozgalom elindítójaként tartanak számon, hosszú és küzdelmes periódus következett a karrierjében. Ennek egyik eredménye volt ez a különös kis thriller.

Akkoriban csak limitált ideig volt látható a mozikban, de érdemes bepótolni. Az Amerikai vérbosszú tisztelgés a '60-as évek bosszúfilmjei, például az Öld meg Cartert! vagy Jean-Luc Godard olyan felforgató kísérletei, mint a Kifulladásig előtt. Emellett a veterán brit színész, Terence Stamp egyik legjobb alakítását, valamint a '60-as évek ikonjának, Peter Fondának meglepően kiváló visszatérését köszönhetjük neki.

Bár elsőre egyszerű történetnek tűnik egy bosszúra szomjazó emberről, a film valójában egy idősödő bűnöző karaktertanulmánya, aki életében először döbben rá, hogy milyen árat fizetnek mások az ő bűneiért.

via: Listverse

A hirdetések megjelenítése akadályba ütközött.

Ezt okozhatja valamilyen hirdetésblokkoló (Adblock) használata, illetve egyes vírusirtók, böngésző kiegészítők, beállítások.

A hirdetés blokkolás kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamTovábbi segítségért kattints ide! Köszönjük, PORT.hu