10 remek film az ősz hátralevő részére

Fantasztikus filmek aranyozhatják be az ősz második felét, ha adunk nekik esélyt, kezdve a Holdra szállás történetétől a Queen-filmen át J. K. Rowling új kalandjaiig.

Az első ember

A 6 Oscar-díjas sikerfilmjük, a Kalifornia álom után Ryan Gosling és a rendező Damien Chazelle újra összefogtak: filmre vitték a lebilincselő történetet, amelynek középpontjában a NASA missziója áll, hogy embert küldjenek a Holdra. A zsigeri, szubjektív krónika Neil Armstrong 1961 és 1969 közti időszakára koncentrál. A film feltárja, milyen áldozatokat követelt Armstrongtól és a nemzettől a történelem egyik legveszélyesebb küldetése, a tragikus baleseteket, tévedéseket, szerencsés és szerencsétlen véletleneket – és persze a tudást és bátorságot, ami a folytatáshoz, a továbblépéshez kellett.

Bemutató: 2018. október 18.

A bűnös

A készenléti diszpécser, felfüggesztett rendőr, Asger Holm egy nő segélyhívását fogadja, akiről hamarosan kiderül, hogy elrabolták. Amikor a hívás hirtelen megszakad, elkezdődik a hajsza az emberrabló után. A hívás az egyetlen nyom, amin elindulhat a hatóság, a diszpécser pedig személyes küldetésének tekinti, hogy az ügy végére járjon. A dán Gustav Möller végtelenül feszült és precíz játékfilm rendezői bemutatkozása az év egyik legnagyobb meglepetéssikere, amely közönségdíjat kapott mások mellett a Sundance Filmfesztiválon és a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon is.

Bemutató: 2018. október 25.

Halloween

Jamie Lee Curtis visszatér Laurie Strode ikonikus szerepében, hogy még egyszer utoljára szembeszálljon Michael Myersszel, az álarcos alakkal, aki azóta kísérti, amióta éppen hogy sikerült elmenekülnie előle egy halloweeni mészárláskor, négy évtizeddel ezelőtt. A horrormester John Carpenter az executive producere és kreatív konzultánsa a nagysikerű horror-sorozat legújabb részének, amelyet David Gordon Green és Danny McBride írtak, és Green volt a rendező. A készítők személye már csak azért is érdekes, mert ők elsősorban a vígjáték világából érkeztek, így jó adag fekete humorra számíthatunk!

Bemutató: 2018. október 25.

Bohém rapszódia

Mit mondjunk: Rami Malek játssza Freddie Mercuryt, a rendező pedig Bryan Singer (akit időközben kirúgtak) és Dexter Fletcher, szóval nem kérdés, hogy ez a hónap legjobban várt filmje, ami a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobbanó története. Freddie Mercury fittyet hányt a sztereotípiákra, és ellenszegült a konvencióknak, így vált belőle a világ egyik legkedveltebb zenésze. Tanúi lehetünk a zenekar üstökösszerű felemelkedésének meghatározó dalaik és forradalmi hangzásuk révén, Mercury féktelen életvitelének a bandára gyakorolt hatásainak, és dicső visszatérésüknek a Live Aiden, ahol a már súlyos betegséggel küzdő Mercuryval az élen a rocktörténelem egyik legnagyszerűbb koncertjét adják. A Queen nem csupán zenekar, hanem egy család is volt, s máig megihletik a kívülállókat, az álmodozókat és a zene szerelmeseit.

Bemutató: 2018. november 1.

X – A rendszerből törölve

Ujj Mészáros Károly, a Liza, a rókatündér író-rendezője és kedvenc színésznője, Balsai Móni új bűnfilmet készítettek, de ezt nem meseelemekkel szőtték teli, hanem jó karcosra, durvára csinálták. Hőse, Éva zseniális rendőr: ott is észreveszi a bűnt, ahol minden más zsaru legfeljebb balesetet sejt. Neki tűnik fel az is, hogy a Budapesten rövid időn belül elkövetett jó néhány öngyilkosság között összefüggés lehet. Ám Éva rég nem nyomoz: a magánnyal és a félelmeivel küzd, miközben az utcákon eluralkodik a káosz. Csakhogy felkerül a központba egy új tiszt, aki felfedezi kolléganője különleges tehetségét… és meglátja benne a nőt is. Együtt erednek a mindeddig felderítetlen esetek nyomába: egyre jobban belekeverednek egy szövevényes, félelmetes bűncselekmény-sorozatba, amelynek gyökerei messzire vezetnek.

Bemutató: 2018. november 1.

Ami nem öl meg

Az elmúlt évtized legsikeresebb krimisorozata véget ért, akkor felébredtünk, hogy bilibe lóg a kezünk, és Lisbeth Salander újra visszatér. Csakhogy nem Noomi Rapace, de még csak nem is az amerikai remake-ből megismert Rooney Mara alakítja most, hanem egy harmadik tetovált lány, Claire Foy – akit viszont Ryan Gosling feleségeként láthatunk Az első emberben. És Lisbeth ismét találkozik a bukott sztárújságíróval, Mikael Blomkvisttal, és ismét kénytelenek elviselni egymást: egy új ügyön dolgoznak együtt, amelynek szálai az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséghez és a svéd arisztokrácia titkolt bűneihez vezetnek. És ami mögött – ezt a spoilert az előzetesek már úgyis ellőtték – a lány régen nem látott nővére áll. A rendező ezúttal a Vaksötéttel hatalmas sikert aratott Fede Alvarez.

Bemutató: 2018. november 8.

Gyújtogatók

Rég láttunk dél-koreai filmet a moziban, pedig milyen jó munkákat csinálnak arrafelé. A Gyújtogatók hőse a futárként dolgozó Dzsongszu véletlenül belebotlik gyerekkori szomszédjába, a bájos Hemibe. A lány megkéri Dzsongszut, hogy vigyázzon a macskájára, amíg ő távol van. Az utazásból már nem egyedül tér vissza, hanem újdonsült barátjával, a dúsgazdag és titokzatos Bennel, aki egy varázslatos naplemente során felfedi szokatlan hobbiját Dzsongszu előtt – és erre némiképp a cím is utal. Lee Chang-dong legújabb drámája a koreai Y generáció kilátástalanságával foglalkozik, amit egy különös szerelmi háromszög történetén keresztül mutat be.

Bemutató: 2018. november 8.

Egy nap

Anna 40 körül van. Rohan. Van három gyereke, férje, munkája, anyagi szorongása. A pénzük fillérre, a napjaik percekre vannak beosztva. Anna odaér, megígér, elintéz, elhoz, fejben tart, órát tart. Anna nem éri utol a férjét. Szeretne beszélni vele. Úgy érzi, muszáj lenne. Úgy érzi, elveszti őt. És úgy érzi, nem térhet ki a mindig soron következő feladat elől. A hétköznapi, a masszívan monoton ütközik a törékennyel, a nem ismételhetővel. Az elsőfilmes Szilágyi Zsófia munkája világpremierje a világ legrangosabb filmfesztiválján, Cannes-ban volt, ahol a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját nyerte el. Az Egy nap bekerült a legjobb 12 európai film közé is, és ezzel esélyessé vált az Európai Filmdíjra is.

Bemutató: 2018. november 8.

Legendás állatok - Grindelwald bűntettei

Azt hittük, hogy Harry Potter nyugdíjba vonulásával nem hallunk többet J. K. Rowlingról és az ő varázslóvilágáról? Szó sincs róla, ahogy az a Legendás állatok első részéből kiderült, csak korosztályt ugrottunk. És most megjött a még látványosabb folytatás, amiben régi ismerősünk, Göthe Salmander (Eddie Redmayne) még régebbi ismerősünk, Dumbledore professzor (Jude Law) segítségével ered az egész mágusvilágot leigázni készülő címbéli Gellert Grindewald, a feketemágus nyomába. Aki persze nem más, mint Johnny Depp aki szinte lubickol az eszelős tekintetű, hidrogénezett hajú varázsló szerepében.

Bemutató: 2018. november 15.

A ház, amit Jack épített

A hetvenes-nyolcvanas évek Amerikájában követjük Jack (Matt Dillon), a sorozatgyilkos öt gyilkosságának történetét. A kiemelkedő intelligenciájú férfi maga mesél a tizenkét év leforgása alatt megtörtént, tetszőlegesen kiválasztott rémtetteiről, sorozatgyilkossá érésének állomásairól. A közönséget és a kritikusokat mindig előszeretettel megosztó Lars von Trier ezzel az alkotással tért vissza Cannes-ba, ahol korábban a Melankóliával Arany Pálmát nyert. Világsztárok láthatók a további szerepekben is, mint az alakításaiért számos díjjal elismert Bruno Ganz, Uma Thurman, Riley Keough, vagy Jeremy Davies.

Bemutató: 2018. november 29.