10 remek film lánytestvérekről nem csak lánytestvéreknek

A lánytestvérek világnapja alkalmából szedtünk össze 10 komoly, vidám, drámai vagy éppen véres filmet

A csend (1963)

 

 

Ingmar Bergman talán a legdurvább, de legőszintébb filmet készítette el a lánytestvérekről – majd ezt újra megtette később a Suttogások és sikolyokkal (1972). Két egymástól érzelmileg elidegenedett nővér, Ester és Anna, és az utóbbi tízéves fia Johan egy éjszakai vonaton utaznak hazafelé egy ismeretlen országon át. Ester az idősebb nővér műfordító és súlyos beteg, a jóval csinosabb, nőiesebb Anna hűvös magatartással viseli gondját, látszólag neheztel rá. Úgy döntenek, hogy megszakítják az útjukat a következő városnál, és kivesznek egy kétszobás lakosztályt. Ester a szobájában marad, Anna pedig a városba indul, ahol egy kávéházban egy pincér nyíltan flörtölni kezd vele. Úgy tűnik, végül csakis azért szedi fel a férfit, hogy a viszonyt és saját testiségét nővére orra alá dörgölhesse, akire oly sokáig hasonlítani akart.

 

Forrás: Örökmozgó

 

Hannah és nővérei (1986)

 

 

A három nővér közül Hannah (Mia Farrow) a legidősebb, sikeres színésznő, odaadó feleség, és jó testvér. Ám éppen ez sodorta válságba a házasságát. Hannah egyik testvére a művészi ambíciótól fűtött Holly (Dianne Wiest), a másik a boldogtalan Lee (Barbara Hershey), aki pont Hannah férjével (Michael Caine) kavar. Történetünk, amely sok szempontból Csehov Három nővérére hajaz, két hálaadás esti vacsora között eltelt egy évet ölel fel, és lassan fontos szerepe lesz Hannah exférjének, az író Mickey-nek (Woody Allen, ki más), aki volt neje másik lánytestvérével randizott régen, vagyis nagy a kavarás. A film, amely egyben Allen anyagilag legsikeresebb munkája, három Oscart vitt el, a legjobb eredeti forgatókönyvért, a legjobb női mellékszereplőért (West) és a legjobb férfi mellékszereplőért (Caine)

 

Forrás: Örökmozgó

 

Öngyilkos szüzek (1999)

 

 

A Lisbon család egy michigani kisvárosban él. A családfő, a magának való matematikatanár (James Woods) nem igazán foglalkozik öt lánya nevelésével. Nem úgy a vallásos és zsarnoki anya (Kathleen Turner), aki tiltások és parancsok segítségével irányítja a lányok életét. Monoton, rendezett életüket szörnyű tragédia rázza meg: a legfiatalabb lány, a tizenhárom éves Cecilia öngyilkos lesz. Senki sem ismeri a lány kétségbeesett tettének indokát, és különös misztikum lengi körül a Lisbon lányokat. A család érzelmeit elfojtva megpróbál visszazökkeni a mindennapi élet medrébe, de hamar kiderül, hogy ez lehetetlen. Sofia Coppola első rendezése kisebb remekmű, Kirsten Dunst pedig élete alakítását nyújtja ebben a különös hangulatú, keserédes filmben.

 

Forrás: United International Pictures

 

Búcsúdal (2001)

 

 

Marion Cotillardegy ikerpár mindkét tagját, az excentrikus énekesnőt és visszahúzódó húgát alakította, azzal a csavarral, hogy az előbbi öngyilkossága után a húg veszi át annak szerepét, vagyis még azt is eljátszotta, hogy az egyik testvér eljátssza a másikat. Marie és Lucie ikertestvérek. Szépek, izgalmasak, de egyéniségük, képességeik egészen más irányba tereli a sorsukat. Marie, örökké éhezve apja szeretetére, értelmiségi pályára készül, Lucie, az apa kedvence pedig gyönyörű hangjával a show-biznisz és az éjjeli lokálok közegébe kerül. Lucie egy napon rejtélyes módon öngyilkos lesz, s Marie lassanként a helyébe lép. Kezd olyan életet élni, amit a testvére élt, s melyet ugyan megvetett, de amire mindig is vágyott egyben, és ami olykor a poklok mélyét is meghozza számára. Arról nincs tudomásunk, hogy Cotillard a kettős szerepért dupla gázsit kapott-e, reméljük, igen.

 

Forrás. M6 Films

 

Két nővér (2003)

 

 

Két nővér, Su-mi és Su-yeon elmegyógyintézetből térnek haza. Rögtön világossá válik, hogy valami nincs rendjén. Természetfeletti erők nehezítik a két lány beilleszkedését. Megözvegyült apjuk újranősült, mostohaanyjuk pedig féltékeny, félti családon belüli pozícióját. Valóban olyan rosszindulatú és torzlelkű, mint azt a nővérek sejtik? Vagy valami sötétebb erő munkálkodik a családi fészekben? Ji-woon Kim remekül kiaknázza a helyszínül szolgáló családi ház atmoszféráját, az elegáns, baljós villában a berendezés minden darabjára sötét árnyak borulnak, és szörnyű titkokat sejtetnek. Ez mégsem csupán egy egyszerű kísértethistória. Összetett, izgalmas és gyönyörűen megkomponált lélektani dráma.

 

Forrás: Cineclick Asia

 

Vágy és vezeklés (2007)

 

 

Sokszor van olyan, hogy az egyik lány olyan akar lenni, mint a testvére, pedig nem lehet olyan, irigyel tőle dolgokat, és ettől megkeseredik a kapcsolatuk. és ez a lényege a Ian McEwan regénye alapján készült nagyszabású, elképesztő érzelmi húrokat pengetű angol drámának. A tehetős családba született Briony (Saoirse Ronan) a kiváltságosok életét éli viktoriánus villájukban. Az élénk fantáziával megáldott kislány írónő szeretne lenni, és amikor az egyik hétvégén összejön a család, egy sor félreértés következményeként Briony ártatlanul meggyanúsítja Robbie Turnert (James McAvoy), a nővére, Cecilia (Keira Knightley) szerelmét egy bűncselekmény elkövetésével. A férfi először börtönbe kerül, majd amnesztiával szabadul, ha hajlandó bevonulni a világháború kitörésekor – ahonnan lehet, hogy sosem tér vissza.

 

Forrás: UIP-Duna Film

 

Jégvarázs (2013)

 

 

A Disney egyik legsikeresebb rajzfilmje sok mindenről szól, például beszélő hóemberekről, tökéletesen megkomponált dalokról és elképesztő mennyiségű eladott merchandise-ról, arról, milyen jól néz ki, ha valamit jéggé változtatunk, de legfőképp arról, milyen erős a testvéri szeretet. Az akaratán kívül a nagyhatalmú Hókirálynővé változó Elza azért menekül el az örök télbe taszított Arendelle-ből, hogy még véletlenül se bántsa húgát, a reménytelenül optimista, melegszívű Annát, aki viszont nem törődik a dolgok állásába, és testvére után ered a hófedte hegyek közé. Még szerencse, hogy társa lesz a Kristóf, a hegyiember, annak hűséges rénszarvasa, és Olaf, a már emlegetett hóember.

 

Forrás: Fórum Hungary

 

Lánytesók (2015)

 

 

Nem kell minden lánytestvéres filmnek véresen komolynak lennie, sőt. A lányok igenis bulizhatnak és pasizhatnak együtt, ha nee viszik túlzásba, Na jó, akkor is, ha túlzásba viszik, mint hősnőink. Két felnőttlánytestvér azzal a hírrel szembesül, hogy a szüleik eladnák a családi házukat, amiben felnőttek, és elhatározzák, hogy tartanak egy utolsó bulit, afféle búcsúként – vagy egyfajta beintésként apunak és anyunak. A gond leginkább az, hogy a két nővér nagyon különböző egyéniség: Maura (Amy Poehler) pontos, lelkiismeretes, míg Jane (Tina Fey) laza és link, nem is nagyon jönnek neki össze a dolgok az életben. A nagy buli persze sok mindent megváltoztathat – nyilván a ház leamortizálásán túl.

 

Forrás. Universal Pictures

 

Hét nővér (2017)

 

 

A nem is olyan távoli jövőben a túlnépesedést megakadályozandó, a világ kormányai bevezetik a Csak-egy-gyerek törvényt, amelynek értelmében a családoknak mindössze egy gyerekük lehet. Az állam különleges megfigyelési hálózattal igyekszik betartatni a jogszabályt, s mindenkitől elveszik at „extra” szülötteket. Egy férfinak különleges kihívást jelent, hogy hét, egymásra tökéletesen hasonlító lányunokáját úgy nevelje fel, hogy az senkinek ne szúrjon szemet. Az ikerlányok – mindegyiket ugyanaz a színésznő, Noomi Rapace alakítja - egy személyazonosság alatt élnek, mindegyikük hetente csak egyszer mehet el otthonról, ugyanazt a nőt játszva el – bár mindegyik más személyiség. Egy nap egyikük, Hétfő nem megy haza, ezzel láncreakciót elindítva a többi testvér életében.

 

Forrás: Vertigo Média Kft.

 

Kisasszonyok (2019)

 

Öt nő magára marad a házban. Az apa a polgárháborúban harcol: négy lánya és a felesége pedig kénytelen férfi nélkül boldogulni. Nem hajlandóak elfogadni azt, amit a világ kínál nekik: szabadabbak, önállóbbak, bátrabbak kortársaiknál. A négy lány, Jo, Amy, Beth és Meg együtt nő fel: reménykednek, csalódnak, tanulnak… és persze szeretnek – és közben felnőtté válnak. Greta Gerwig egy nagy amerikai klasszikust, Louisa May Alcott már többször feldolgozott regényét  visz filmre, és igazi szupercsapatot válogatott hozzá: a listán már szereplő Saoirse Ronan és Timothée Chalamet mellé Emma Watsont, Meryl Streepet, Florence Pugh-ot és Laura Dernt is megnyerte, hogy a maga modern, szemtelen stílusában mesélje újra a klasszikus történetet.