10 sztár, aki nem hajlandó meztelenre vetkőzni a vásznon

Keira Knightley nemrég kinyilvánította, hogy nem hajlandó többé megválni a ruháitól egy film kedvéért. Ezzel persze közel sincs egyedül Hollywoodban. Lássuk hát hasonlóan gondolkodó kollégáit – egészen meglepő nevek is lesznek köztük!

„Részben hiúság, részben a férfi tekintet az oka. Nagyon kényelmetlennek érzem már ezt a szerepet.

(…) Túl hiú vagyok, hiszen két gyerek után a testem már nem olyan, mint régen volt, és inkább nem állnék ki egy csapat férfi elé meztelenül” – mondta január végén egy podcastben Knightley, aki korábban többször forgatott szexjelenetet és dobta le a textilt a vásznon, de ma már van egy kiegészítés minden szerződése végén, hogy nem vállal ilyesmit. Kivéve, ha a meztelenség a testünk elfogadása vagy az anyaság ábrázolása miatt lenne fontos – de akkor is szívesebben forgatna női rendezővel ilyen jelenetet. És akkor következzenek a pucérkodást szintén elutasító többi sztár érvei!


Sarah Jessica Parker

Keira Knightley-hoz hasonlóan a Szex és New York sztárjának is mindig van egy záradék a szerződései végén, miszerint nem vállal meztelen jelenetet. De szerinte nem kell nagy feneket keríteni ennek a dolognak.

„Ezt mindig is így csináltam, és tényleg semmi különös. Másoknak mindenféle extra kívánságaik vannak: például hogy mindig legyen fehér gyertya a szobájukban. Nekem nincsenek ilyen őrült ötleteim, csupán ezt kötöm ki mindig”

– mondta egy 2016 novemberi interjúban a színésznő, akinek egyébként azzal nincs baja, ha mások vetkőznek. „Szerintem fantasztikus, hogy vannak olyanok, akik nem érzik kényelmetlenül magukat, és megteszik!” – nyilatkozta.



Julia Roberts

Julia Roberts már több mint harminc éve van a pályán, és mindvégig sikerült megoldania, hogy ne kelljen teljesen levetkőznie a kamerák előtt. Hohó, de hát a Micsoda nő! – mondhatnánk, viszont nem lenne igazunk, mert abban a filmben a színésznő helyett köztudottan testdublőrrel vették fel a neccesebb képsorokat. Ahogy arról az alkotás forgatási érdekességeiről szóló cikkünkben is írtunk, még a híres „hosszú lábas” poszteren sem Roberts, hanem dublőre, egy egykori táncos, Shelley Michelle lábai láthatók. A sztár egyébként még 2007-ben nagyon frappánsan fogalmazta meg az érveit:

„Ha ruhában szerepelek, az színészet, ha ruha nélkül, az dokumentumfilm.”
Forrás: Tommaso Boddi / FilmMagic / Getty Images


Jessica Alba

Jessica Alba sem vállal soha pucér jelenetet, szóval nem, a Machete híres zuhanyzós képsorában sem őt láttuk meztelenül, hanem CGI-jal oldották meg a dolgot, miközben ő a felvétel során végig fehérneműben volt.

„Nem akarom, hogy a nagyszüleim lássák a cicimet. Ennyiről van szó. Elég fura lenne karácsonykor”

– mondta egy 2014-es, a Glamournak adott interjúban a színésznő. Szóval bízzunk benne, hogy a nagymamája is tudta, hogy a Machetében is csak komputergenerált ciciket látott, nem az unokájáét. De ahogy azt a Sin City lenti jelenete is igazolja, Alba elég bevállalós a merész képsorokkal kapcsolatban, ha azokat úgy adhatja elő, hogy némi ruha azért van rajta.



Anna Kendrick

Anna Kendrick már karrierje elején, 2010-ben kinyilvánította, hogy nagyon szigorú elvei vannak a filmes meztelenkedést illetően, és hogy a jövőben sem tervez megválni a ruháitól a vásznon. A színésznő pedig tartotta a szavát, és azóta sem vetkőzik – ezért is voltak olyan életidegenek például az Egy kis szívesség (2018) ágyjelenetei. De már előtte, a 2016-os Mike és Dave esküvőhöz csajt keres című dilis vígjátékban meg kellett volna mutatnia a csupasz fenekét – de persze nem tette. Ide kattintva megnézhetjük, ahogy a sztár arról beszél, milyen volt a fenékdublőre kiválasztásának folyamata. „Megkérdezték, hogy van-e valami különleges kívánságom.

Mintha csak arra készültek volna, hogy akkor most átkutatják nekem egész Amerikát azért a tökéletes fenékért, amit leírtam. De hát végül mutattak három képet, és úgy voltam vele, hogy ráböktem az egyikre, mert csak az lehetett volna akár az enyém is.

Mármint csak az volt olyan, ami nem egy 180 centi magas modellcsajé volt” – mesélte a színésznő.



Lena Headey

A Trónok harca Cersei Lannisterét alakító színésznő pályája korábbi szakaszán volt már, hogy vállalt meztelen jelenetet, de amikor a népszerű fantasyszéria ötödik évadának Az Anya irgalma című epizódjában a szégyenmenetet vették fel (ez volt az a rész, amikor a karaktert arra kényszerítette a Főveréb, hogy bűneiért való vezeklésként mocsokkal bekenve meztelenül sétáljon át Királyváron mindenki szeme láttára, miközben a vallási vezető emberei egy csengőt rázva a „szégyen" szót kiáltják rá), nemet mondott a meztelenségre, így testdublőrét, Rebecca Van Cleave-et vetették be helyette.



Headey később mindezért rengeteg bántást kapott a rajongóktól, pedig alapos indoka volt rá: mivel a szokatlanul hosszú, hatperces jelenet felvétele három napig tartott, úgy ítélte meg, hogy negatívan befolyásolná az alakítását, ha ez alatt az idő alatt végig meztelenül kellene lennie. De a nézők talán azóta sem bocsátották meg neki, hogy figurájától eltérően a sztár nem akarta alávetni magát a szégyenmenetnek.

„Néhány ember úgy gondolja, hogy rosszabb színésznő vagyok azért, mert nem raktam ki a melleimet”

– méltatlankodott Headey az Entertainment Weeklynek.

Megan Fox

Megan Fox az egyik legmeglepőbb név a listán, hiszen egy időben rendszeresen szerepelt „a világ legszexibb női” rangsorokban, pózolt nem egy férfi magazinban, és első sikereiben, a Transformers első két részében (2007; 2009), illetve az Ördög bújt beléd (2009) című horrorkomédiában is elég sokat mutatott magából. Mindez viszont egy csapásra megváltozott, amikor Fox anya lett (a színésznőnek három fia van: 2012-ben, 2014-ben, illetve 2016-ban születtek).

„Vannak bizonyos dolgok, amik közben a fiúknak sosem szabad látniuk az anyjukat.

És nem hiszem, hogy a gyerekeim tudnák az ilyesmit kezelni” – mondta pár éve egy interjúban a sztár, és azt is elárulta, hogy több kecsegtető filmet is mondott már vissza amiatt, mert meztelen vagy szexjelenetet kellett volna vállalnia benne.

Megan Fox a Barátok babával című filmben. Forrás: Pro Video

 

Blake Lively

A Gossip Girl – A pletykafészek című sorozatnak (2007–2012) annak idején nem kevés forró jelenete volt, és ezek közül a legtöbbnek a Lively által megformált Serena van der Woodsen állt a középpontjában. A széria zárultával azonban a színésznő továbblépett, és kínosan vigyáz rá, hogy mindig magán tartsa a ruháit. Erre az a legfőbb indoka, hogy úgy érzi, a szex- és meztelen jelenetek elvonják a figyelmet a filmről.

„Én magam is úgy vagyok vele, hogy ha nézek egy filmet, és az egyik jelenetben valakinek mutatják a mellét, akkor annyi, vége, onnantól kezdve már csak azt figyelem. Ez ellen nincs mit tenni”

mondta a sztár, aki emellett azt is gondolja, hogy a meztelenkedés egyszerűen nem neki való.

Blake Lively az Egy kis szívességben. Forrás: Freeman Film

 

Samuel L. Jackson

Samuel L. Jackson a filmtörténelem egyik legkeményebb fickója, aki a filmjeiben bárkivel és bármivel felveszi a harcot, és senkitől és semmitől sem retten meg – a valóságban viszont a színész valamitől igenis fél: attól, hogy teljesen levetkőzzön. A The Howard Stern Show egyik adásában a sztár és a rádiós műsorvezető egy fergeteges beszélgetést folytatott ezzel kapcsolatban. „Miért kérnél fütyidublőrt, félsz, hogy nem elég nagy a péniszed?” – kérdezte Stern, mire Jackson bevallotta:

akkora kultusz lengi körül színészként, hogy valóban tartana tőle, hogy a nemi szerve nem lenne arányban ezzel.

Valószínűleg egyébként azért nincs olyan hatalmas igény a színész meztelen jeleneteire, szóval hálásak lehetünk, hogy nem a káromkodás az, amit nem vállalna egy filmben.

Forrás: Axelle/Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images

 

Emma Watson

Watson tízéves volt, amikor leforgatta az első Harry Potter-filmet, és egészen húszéves koráig a franchise-zal maradt. Ez alatt az idő alatt egy szinkronmunkát (Cincin lovag) leszámítva nem is vállalt más filmet, szóval szóba sem került olyasmi, hogy meztelenkedjen a vásznon. A franchise zárulta, azaz 2011 óta a színésznő – egykori kollégáival, Daniel Radcliffe-fel és Rupert Grinttel egyetemben – azon dolgozik, hogy kitalálja a gyerekfantasy utáni imidzsét. Az elmúlt évek tanúsága szerint pedig a sztár feminista aktivistaként talált magára, amibe ugye nem igazán fér bele a férfi tekintetek készséges kiszolgálása mindenféle csábos jelenettel. És akiket zavar a visszafogottsága, azoknak a következő csattanós választ adta:

„Nem fogom csak azért ledobni a textilt vagy kokaint szippantani egy filmben, hogy megmutassam, magam mögött hagytam Hermionét!”
Forrás: DVT / Star Max / GC Images / Getty Images


Jamie Dornan

Dornané még egy meglepő név a listán, hiszen a színész leghíresebb filmjei, A szürke ötven árnyalata és folytatásai tele voltak szexjelenettel és meztelen képsorokkal – amikkel kapcsolatban még azt is lehetett tudni, hogy a női főszerepet játszó Dakota Johnson valóban sok pucérkodást bevállalt ezek közül. Dornan azonban nem tartott kollégájával. Minderről ebben a 2018-as Elle-interjúban mesélt, ahol egyúttal cáfolta azokat a híreszteléseket is, miszerint magasabb gázsit kapott volna, ha megmutatja a hímtagját a vásznon.

„Igen, 30 millió dollár lett volna herénként”

– viccelődött a sztár, majd leszögezte, hogy nem volt ilyen. És hogy miért nem vállalta a teljes meztelenséget? Egyszerűen úgy ítélte meg, hogy miután az ő feneke és Johnson mellei látszanak az ágyjelenetekben, mindennek elegendőnek kell lennie, miután nem pornót forgatnak, és a sztorihoz nem adott volna hozzá semmit a pénisze látványa.


(via The List)