Shop-stop

A kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb kultfilmje két balfék egyetlen unalmas hétköznapját meséli el (plusz a bolt előtt biodíszletként dekkoló két másik balfékét).

Beszélnek, beszélnek, beszélnek és beszélnek,

előkerül néhány múltbéli dolog, de egyébként semmi különös. Bármelyikünk átlagos napja lehet, és még csak nem is kell hozzá kisboltban dolgoznunk, aminek egyébként nem lehet felhúzni a redőnyét, mert valami barom teletömte a zárat rágóval. Olaf, metál!

Égető bizonyíték

A Coen-testvérek mesterien tudnak mesélni a semmiről. Ez a kémfilm-paródia némileg eltér a listánkon szereplő többi filmjüktől, ugyanis az Égető bizonyítéknak látszólag van története – majd egy idő után felmerül bennünk a gyanú, hogy a sok szál tulajdonképpen nem is tart sehová, és a film végén konkrétan meg is kérdezik, hogy

akkor ez mi a fene akart lenni?

És közben remekül szórakozunk, de ha megpukkadunk, akkor sem tudnánk elmesélni a történetét.

Paterson

Jim Jarmusch filmje egy szelíd buszsofőr néhány napját meséli el. Ez a néhány nap pedig ugyanolyan: a címszereplő munkába megy, buszt vezet, hallgatja az utasokat, ebédidőben verset ír, hazamegy, türelmesen meghallgatja hiperaktív felesége újabb és újabb kreatív bolondériáját, elviszi a kutyát, megiszik szigorúan egy sört, hazamegy, lefekszik, majd kezdődik elölről minden – a legnagyobb esemény, hogy SPOILER! Paterson füzetét, amibe verseit írja, megeszi a kutya. Jarmusch csendes mesterműve az élet apró szépségeiről szól és a szépség szeretetéről, egy olyan ember szemén át, aki jórészt csendesen szemlélődik, és csak úgy árad belőle a nyugalom, ami aztán a nézőre is átragad.

Ilyen az, amikor "semmi" gyógyítja a lelket. 

A nagy Lebowski

Miről is szól kedvenc Tökink krónikája? Szól egyáltalán valamiről? Fura figurák fura dolgokat művelnek, azt hinnénk, hogy a megkezdett történetszálak futnak valahová, de nem, nem is értjük, mi történik, közben a Töki elszív egy csomó mariskát és elkortyol néhány liter fehér oroszt, és lövése sincs, mi zajlik körülötte, ahogy nekünk sem.

Szarjunk rá, menjünk bowlingozni!

Elveszett jelentés

Ha nem vígjátékról van szó, a "semmiről" szóló filmeknek a titka a hangulat. Így van ez Sofia Coppola remekével is, ami Bill Murray karrierjét is megváltoztatta. Murray és a fiatal Scarlett Johannson különös, csendes és melankolikus egymásra találása nem valami cselekményes, ám

a hangulat beszippant, annyira erősen, hogy a film végeztével is velünk marad,

mintha a mi életünk is megváltozott volna egy picit.

Nomádok földje

A tavalyi Oscar-nyertes Nomádok földje is egy csendes dráma, ami a kilátástalanság bemutatásából változik át valami egészen nemessé: a lakókocsiban élők sajátos közössége gyökértelennek tűnhet, mégis összeköti őket valami, amit talán

varázslatnak is nevezhetünk.

Ahogy megtalálják a természet, a pillanatnyi örömök és a magány szépségét, az a egészen felemelő, még úgy is, hogy a nomádok élete nem fenékig tejfel, hiszen olykor már az is komoly gondot okoz, hogyan végezzék el a nagydolgukat. 

Napoleon Dynamite

Az előző film címének analógiájára a Nevetséges Napoleon nevetséges magyar címet viselő kult klasszikust akár Balfaszok földjének is nevezhetnék, mert ebben a filmben a menő öregasszonyt kivéve mindenki balfék, és elég nyomorult módon.

Nyavalyás figurák abszurd, sehová nem tartó töketlenkedését nézhetjük másfél órán át,

és miközben fogjuk a fejünket, valahogy mégis a szívünkhöz nőnek.

Lucky

Harry Dean Stanton utolsó filmje

csodaszép búcsú,

méltó megkoronázása tartalmas életművének. A Lucky egy, a halállal szembesülő öregember önvizsgálatáról, életének összegzéséről szól. Egyszerre szomorú és felemelő alkotás, Stanton utoljára, 91 évesen is bebizonyítja, hogy zseniális színész, és még David Lynch is játszik a filmben.

Straight Story

Az öregségről szól David Lynch, az életművét tekintve merőben különleges filmje: az igaz történetet feldolgozó alkotás főszereplője a 73 éves Alvin Straight, aki amint meghallja, hogy rég nem látott bátyja halálos beteg, jogosítvány híján fűnyíró traktorával 350 mérföldet zötyög, hogy meglátogassa. Útközben sok-sok emberrel találkozik, és gyönyörű tájakon halad végig. Az öreg cowboy igazi régimódi figura, aki szelid bölcsességgel viszonyul mindenhez, és maga a film is ilyen:

lassú és szemlélődő, árad belőle a nyugalom és a szépség, és némi csendes szomorúság.

Llewyn Davis világa

Ismét a Coen-testvérek, akiknek ez a gyöngyszeme valahogy a kevéssé ismert filmjeik közé tartozik, pedig zseniális darabokat bőven tartalmazó életművük egyik legjobbja. Az akkor még jószerével ismeretlen Oscar Isaac alakítja a tehetséges, szegény zenészt, aki kanapéról kanapéra jár, hogy fedél legyen a feje felett, miközben azon igyekszik, hogy beinduljon a karrierje.

Bitang erős hangulata van

a filmnek, ugyanaz a melankólia lengi be, amit nehéz elengedni. 

Semmi

Listánknak ez a plusz egyedik filmje, méghozzá azért, mert a Kocka rendezőjének, Vincenzo Natailank harmadik alkotása konkrétan a semmiről szól. Illetve arról, hogy mi történik akkor, ha egyszerűen el lehet tüntetni mindent, ami megnehezíti az életet: a befizetetlen számláktól, a személyes problémákon át az utálatos emberekig – egészen addig, míg a szó szoros értelmében nem marad semmi. Azaz

csak a semmi marad. 

A Port.hu zenés sorozata első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.