2016-ban minden eddiginél több filmben volt női főszereplő

  • PORT.hu

Tavaly a top 100 film 29 százalékában volt női főszereplő, ez 7 százalékkal több, mint 2015-ben, és abszolút rekordnak számít.

Egy új tanulmány szerint 2016-ban a 100 legtöbb pénzt hozó film 29 százalékában szerepelt női főszereplő, ami 7 százalékkal több a 2015-ös év eredményeinél, és ezzel rekordot is döntött - adta hírül a Guardian.

Itt kell megemlíteni pl. az Érkezést, a Zsivány Egyest, a Rossz anyákat vagy a Szellemirtókat. A vizsgált filmek 37 százalékában szerepeltek főbb karakterekben nők, ami 5 százalékos növekedést jelent 2015-höz képest.

"Újra és újra és újra láthatjuk, hogy azok a női szerepek, amik jól vannak megírva, a mozipénztáraknál is jól teljesítenek" - nyilatkozta Martha Mauzen, a tanulmány készítője. A női karaktereket előtérbe helyező franchise-ok, mint pl. a Star Wars Az ébredő Erővel, vagy a Zsivány Egyessel, nagy sikereket értek el, és több mint egymilliárd dollárt produkáltak szerte a világon. 

Az elmúlt évben számos meglepetés- filmsiker is született: a Rossz anyák a 20 millió dolláros költségvetéshez képest 179 millió dollárt hozott a konyhára - természetesen már készül a folytatás. Annak ellenére, hogy volt más műfajú női filmre is példa (Érkezés), a női főszereplők még mindig leginkább a vígjátékokra jellemzőek, ezt követi a dráma, a horror, az animációs film és végül a sci-fi. Az akció filmek női főszereplők tekintetében még mindig fehér foltnak számítanak: csupán 3 százalékukban szerepelnek női főszereplők.

„Lehetséges azonban, hogy ez valami olyasmi, ami a jövőben nem fog újra előfordulni. Az is lehet, hogy egy női főszereplő bemutatása valahogy könnyebb, és kevésbé fenyegető, mint amikor egy női rendező vagy forgatókönyvíró dolgozik a filmen” - nyilatkozta Mauzen.

A kutatás pár nappal azután látott napvilágot, hogy az Egyenlő Esélyű Foglalkoztatási Bizottság (Equal Employment Opportunity Commission) büntetést rótt ki a filmstúdiókra, mivel még mindig diszkriminálják a női rendezőket. A színésznők viszont nagyobb valószínűséggel szeretnének női rendező keze alá dolgozni: 57 százalékuk mondta ezt, míg 18 százalék inkább férfi rendezővel dolgozna.

A tanulmány szerint még mindig igaz az, hogy Hollywood jobban szereti a fehér női főszereplőket, mint pl. az ázsiaiakat. Az ázsiai főszereplőnők száma 6 százalékra emelkedett tavaly, a fekete főszereplőnők 14 százalékon állnak, míg a latin-amerikai hölgyek csupán 3 százalékon.



Idén is megmutatkozott már a tendencia pl. A számolás joga című film három afroamerikai nő sorsát meséli el, akik a NASÁ-nál futottak be karriert, és már 165 millió dollárt hozott eddig. 2017-ben talán tovább csökken a különbség a nők és a férfiak foglalkoztatása között, már ami a filmfőszerepeket illeti, ugyanis jön pl. a Wonder Woman, A Szépség és a Szörnyeteg, az Alian: Covenant vagy a Star Wars: Az utolsó Jedi.