Grace Patricia Kelly 1929-ben született Philadelphiában, és mivel apja, John Brendan Kelly háromszoros olimpiai bajnok evező – és nem mellesleg dúsgazdag gyártulajdonos -, anyja pedig úszó, illetve egyetemi testneveléstanár volt, mindenki biztosra vette, hogy majd ő is a sportot választja. Testvére, John B. Kelly Jr. szintén evezett, Grace Kellynek pedig később egyik olimpiai érmét adta nászajándékul.

Szülei legnagyobb megdöbbenésére a középiskola után közölte: színésznő akar lenni.

Színi tanulmányait New Yorkban folytatta, húszévesen már a Broadway színpadán állt, s mivel otthonról pénzt nem kapott, modellként tartotta el magát. 1951-ben szerződött Hollywoodba, ahol pályája üstökösként ívelt felfelé, és ez nem túlzás! A következő évben a négy Oscar-díjjal kitüntetett Délidő (1952) című westernben játszott Gary Cooper partnereként, 1953-ban a Mogambo (1953) című filmért már őt is Oscarra jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriában, s alakításáért begyűjtötte első Golden Globe-díját. A siker nyomán hétéves szerződést kapott a Metro-Goldwyn-Mayer stúdiótól.

Kelly végül A vidéki lány (1954) című filmért nyerte el az Oscar-díjat, állítólag ez volt a „legszűkebben” elért győzelem a díjátadó történetében. Mindössze hat szavazat választotta el Kellyt és Judy Garlandot az előbbi javára. Garlandot a Csillag születikben (1954) nyújtott alakításáért jelölték, ami további viták tárgyát képezte – a Filmakadémia és a gyártó Warner Brothers között épp „háború” folyt, részben a film miatt.

A biztosra vett győzelem után a vereség állítólag olyan szívfájdalom volt, amelyből Garland lelkileg soha nem gyógyult ki.

Alfred Hitchcock kedvenc színésznője lett, a borzongatás nagymestere benne találta meg a tökéletes jeges szőkét, akit mindaddig hiába keresett, s olyan filmjeiben osztott rá főszerepet, mint a Gyilkosság telefonhívásra (1954), a Hátsó ablak (1954) és a Fogjunk tolvajt! (1955). Kelly így emlékezett a Mesterre:

Mr. Hitchcock tanított meg mindenre, amit a filmkészítésről tudok. Neki köszönhetem, hogy megértettem, hogy a gyilkossági jeleneteket szerelmi jelenetként, a szerelmi jeleneteket pedig gyilkossági jelenetként kell leforgatni.

1955-ben találkozott III. Rainier monacói herceggel, amikor az amerikai delegációt vezette a Cannes-i Filmfesztiválon a Fogjunk tolvajt! forgatása után. Azonnal megtalálták a közös hangot, legközelebb pedig év végén találkoztak, amikor a herceg diplomáciai úton járt az Államokban.

Három napot Kellyvel és családjával töltött, majd megkérte a színésznő kezét, aki igent mondott.

Ez volt az évszázad egyik álomházassága, Kellyből pedig ragyogó hercegnő lett, akinek kegyeiért a legtöbb nagy európai divatház versengett - a Hermés Grace Kelly táskái ma is milliókat érnek.

A csodás házasság mögött valójában rendkívül praktikus okok álltak a herceg részéről. Örökösre volt szüksége, különben halála után Monaco „visszaszáll” Franciaországra, és elveszíti függetlenségét, de az elszegényedett hercegségnek szüksége volt publicitásra is, ami odavonzotta a turistákat, és egy amerikai filmcsillag pont ilyen „reklámértékkel” bírt. Sokak szerint Rainier herceg nagyon is tudatosan választotta Kellyt, akiről tudta, hogy családja vagyonos – így volt olyan pofátlan, hogy a monacói hagyományokra hivatkozva még egy 2 millió dolláros hozományra is igényt tartson. A színésznő a család téglagyárának bevételéből állta ezt, de a család is volt olyan praktikus, hogy az összeget előre levonták Grace örökségéből, hogy testvérei ne járjanak rosszul.

Utoljára huszonhat évesen, a Gazdagok és szerelmesek (1956) című filmben Bing Crosby és Frank Sinatra partnereként állt a kamera elé. A forgatás befejeződése után felbontotta szerződését, és Monacóban kezdett új életet a hercegségben, amely "még egy filmstúdiónál is kisebb területen fekszik". 1956. április 18-án tartott esküvője igazi médiaesemény is volt: a menyegzői ruha a legpazarabb és legdrágább volt, amit az MGM stúdió történetében terveztek, a csipkedíszt pedig egy múzeumból kölcsönözték. A hatszáz vendég részvételével zajlott szertartásról, amelyen a legendás zenepedagógus, Nadia Boulanger orgonált, az MGM stúdió világszerte nagy sikerrel vetített dokumentumfilmet készített – még utoljára szerepeltetve a színésznőt. A monacóiak új hercegnőjüknek csak ezt a filmjét láthatták hivatalosan,

mert a többit Rainier uralkodói rendelettel betiltotta a hercegségben.

Hitchcock soha nem adta fel, hogy visszacsábítsa őt a filmiparba: az 1964-es Marnie-ban tervezte Kelly nagy visszatérését, amit a hercegné elsőre el is fogadott. Azonban a monacóiak nem annyira örültek ennek, nem szerették volna, ha hercegnőjük tolvajt játszik és Sean Conneryvel flörtöl, a helyi sajtó szétszedte, és még a köztársasági elnök Charles de Gaulle is közbelépett a közerkölcs védelmében. Kelly végül vissza is lépett.

A Sex Pistols punk rock banda Who Killed Bambi? címmel kezdett el egész estés filmet forgatni,  amit 1978-ban terveztek bemutatni. Russ Meyer volt a rendezője, a filmkritikusként ismert Roger Ebert és a Pistols menedzsere Malcolm McLaren írták a forgatókönyvet, a költségvetés is megvolt, ám Meyer szerint Grace Kelly is „beleütötte az orrát” a dologba. A botrányrendező szerint a hercegnő régóta gyűlölte őt, és mivel még mindig nagy befolyása volt Hollywoodban, elérte, hogy a Fox stúdió minden támogatást megvonjon tőle. A kissé merész történetet a korabeli sajtóhírek is megerősítették.

Érdekesség, hogy Grace Kelly, aki az 1956-os forradalom után sokat tett a magyar menekültekért, ezért az osztrák kormánytól magas kitüntetést kapott, Magyarországon is megfordult.

Egyike volt azon hírességeknek, akik 1972-ben itt ünnepelték a "világ legszebb asszonya", vagyis Liz Taylor születésnapját, az akkor éppen Budapesten forgató Richard Burton meghívására.

40 éve, 1982. szeptember 14-én halt meg, miután vezetés közben stroke-ot kapott és az általa vezetett Rover 3500 lezuhant egy töltésen. Lánya, Stéphanie is az autóban volt, ő kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A monacói katedrálisban lévő sírhelyén a felirat nem hercegnőként említi, hanem az „uxor principis" (a herceg felesége) titulussal – ez a Grimaldi-házban a bevett, de nem túl szimpatikus szokás.