5 dolog, amit nem tudtál a 70 éves Samuel L. Jacksonról

Isten éltesse Hollywood egyik legrokonszenvesebb fickóját!

Sokat segített rajta a motherfucker

Samuel Leroy Jackson 1948. december 21-én született Washingtonban, de a Tennessee állambeli Chattanoogában nőtt fel. Egyke volt és anyja és nagyanyja nevelték - Kansas City-ben élő apjával apjával egész életében mindössze kétszer találkozott, míg az bele nem halt az alkoholizmusába. A kis Samuel dadogott, és egy egészen különös módszerrel segített magán, hogy maga után hagyja beszédhibáját: a motherfucker szót ismételgette, mert azt gördülékenyen ki tudta mondani. Néhanapján, ha rátör a dadogás, most is teszi, olykor csak magának mondja, és menten elmúlik.

 

Polgárjogi aktivista

A Morehousee College-be, az amerikai feketék nagy múltú főiskolájára járt, ahol először tengerbiológiát tanult, csak később kezdett érdeklődni a színészet iránt. Később kirúgták, miután több társával egyetemben erővel kényszerítették az iskola vezetőségét, hogy megreformálják a tanterv és az intézmény irányítását. Valahogy mégis visszakerült, mert 1972-ben színészetből lediplomázott. 1968-ban, Martin Luther King meggyilkolása után segített a temetésen is, majd csatlakozott a Black Power mozgalomhoz, és egy idő után annyira meghatározó figura lett, hogy veszélybe került az élete. Az FBI figyelmeztette is Jackson anyját, hívja haza, különben a fia egy éven belül meghal. 

 

Kétszer is túladagolta magát heroinnal

A 90-es években komoly heroinfüggő volt, majd a második túladagolása után áttért inkább a kokainra. Miután egy túl jól sikerült buli után a felesége és kislánya a padlón fetrengve találta, Jackson bevonult az elvonóra, ahol sikeresen leszoktatták. Miután felépült, egy crackfüggőt játszott Spike Lee 1991-es filmjében, a Dzsungellázban - ezért a szerepért Cannes-ban a Legjobb férfi mellékszereplő díjával jutalmazták.

 

Ponyvaregény

1972-ben, a Together for Days című filmben debütált, és apróbb szerepekben feltűnt többek között az Amerikába jöttemben, a Jurassic Parkban, a Tiszta románcban, a Férfias játékokban, de egészen a Dzsungellázig kellett várnia a sikerig. Az igazi világhírt azonban az 1994-es  Ponyvaregény hozta meg neki, amiért Oscarra is jelölték - Quentin Tarantino kifejezetten neki írta Jules Winnfield szerepét. Jacksont utána el is árasztották olyan forgatókönyvekkel, amelyben elég hasonló karaktereket kínáltak neki.

 

Csendes magánélet

Ő az egyik legkeresettebb és filmjeivel az egyik legjövedelmezőbb sztár Hollywoodban,  és sok kollégájával ellentétben kifejezetten szereti nézni a saját alakításait, sőt, a róla mintázott játékfigurákat is gyűjti. És szintén másokkal ellentétben magánélete kifejezetten csendes és kiegyensúlyozott: feleségével, LaTanya Richardsonnal 1974-ben találkozott, és első látásra egymásba szerettek. Több, mint 40 éve élnek boldog házasságban, egy lányuk van.

(Forrás: The Wrap, Headcramp)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu