Kristen Stewart és Anne Hathaway tudja, milyen az, amikor rájuk zúdul a népharag.
Kívülállóként azt gondolnánk, hogy hollywoodi hírességnek lenni a világ egyik legmenőbb dolga lehet, de ezzel nem mindenki ért egyet. Most megmutatjuk azokat a színészeket, akiknek a hideg futkos a hátukon a népszerűségtől.
Jennifer Lawrence
A színésznő nagyon fiatal volt, amikor először bekerült a köztudatba. 20 évesen már megkapta az első Oscar-jelölését, majd két évvel később valóban hazavihette az arany szobrocskát a Napos oldalban nyújtott alakításáért.
Lawrence azonban anno álmában sem sejtette, hogy az Éhezők viadala-filmek ekkora hírnevet adnak majd neki. Fiatalon mindig azt gondolta, hogy csak alacsony költségvetésű alkotásokban kap majd szerepet. Éppen ezért a sztársággal máig nem tudott megbarátkozni, mert szerinte ő túl normális ahhoz a sok hűhóhoz, ami Hollywood körül van.
Korábban a 34 éves sztár elmondta, hogy a személyisége negatív irányba változott a hírneve miatt:
Sokkal zárkózottabb vagyok, és őszintén szólva valószínűleg gorombább is.
Robert Pattinson
A népszerű brit színész nem tudta, mire vállalkozik, amikor megkapta az Alkonyat-filmek főszerepét. Robert Pattinson az a típusú ember, akinek minden az arcára van írva, így gyakran látványosan unatkozik az olyan nyilvános eseményeken, mint a díjátadók és a filmpremierek.
Korábban a világsztár arról nyilatkozott, hogy a hírnév magányossá és elszigeteltté tette, és bizony ő inkább élne normális életet. Hozzátette, hogy szintén nehéz neki az, hogy sokan rosszul ítélik meg, pedig elmondása szerint a való életben ő csak egy normális srác.
Határozottan úgy érzem, hogy bizonyítanom kell valamit, és nem vagyok teljesen biztos benne, hogy mit. Szóval valószínűleg ez az én nagy bajom”
– mondta Robert Pattinson 2015-ben a munkájával kapcsolatban.
Az Oscar-díjas színésznő gyakran kapott hideget-meleget, mert bizonyos emberek szerint ő nem elég alázatos, nem értékeli azt, hogy a világ egyik legnagyobb hollywoodi sztárja lett, és persze emellett kőgazdag is.
A színésznő azonban többször úgy nyilatkozott, hogy ő maga a sok-sok évtized alatt sem tanulta meg, hogyan kezelhetné a sztárságot. Anne Hathaway rendkívül zárkózott a magánéletében, sosem mutogatja a két gyermekét, valamint a férjével való kapcsolatáról sem beszél.
A színésznőre különösen akkor zúdult a népharag, amikor 2013-ban Oscar díjat nyert, erről pedig nyilatkozott is korábban:
Sokan nem adtak nekem szerepet, mert annyira aggódtak, hogy az online és a médiamegítélésem mennyire „mérgezővé" vált.
Daniel Craig
A James Bond-filmek sztárja is inkább lenne átlagos. Daniel Craig egyik nagy álma vált valóra, amikor a 007-es ügynök bőrébe bújhatott, ám azzal nem számolt, hogy az élete fenekestül felfordul, miután az egész világ megismeri a nevét.
A színész többször kifejtette az évek alatt, hogy túl sok változás érte a hírnévvel, és már sosem lehet olyan hétköznapi, mint előtte. Azt pedig különösen nem szereti, ha a médiában a magánéletével foglalkoznak.
Az 57 éves sztár tavaly komoly kritikát fogalmazott meg a sztársággal kapcsolatban:
A hírnév megöl. Tényleg, ez egy szörnyű, szörnyű dolog, és tényleg küzdeni kell az ellen, amivel ez gyakran járhat, mert nagyon könnyű kísértésbe esni.”
Chris Evans
Szeretek színészkedni, de ez nem olyan dolog, ami nélkül ne tudnék élni”
– nyilatkozta korábban a Marvel-filmek sztárja.
A színész többször beszélt róla, hogy idővel szeretné, ha nem lenne annyit kamera előtt, és inkább rendezéssel foglalkozna. Nos, Chris Evans néhány éve a legnagyobb titokban vette feleségül Alba Baptista portugál színésznőt, és bizony nagyon keveset osztanak meg a magánéletükről.
Kristen Stewart
Az Alkonyat-filmek másik sztárja a reflektorfényben nőtt fel, de máig nem tudta megszokni. Kristen Stewart hírnevén az az ügy ejtett csorbát, amikor kiderült, hogy viszonyt folytat egy házas rendezővel, aki nem más volt, mint Rupert Sanders.
A színésznő többször kifejtette, hogy nem érti azokat az embereket, akik vágynak a sztáréletre, mert szerinte csak negatív része van. Emellett azonban játszani szeret, így továbbra is vállal filmszerepeket, sőt egy-egy komolyabb alkotásban bizonyította a tehetségét az évek alatt.
A világsztár elárulta, hogy ma már nem veszi magára úgy a dolgokat, mint korábban.
Forrás: Screen Rant