7 dolog, amit nem tudtál Joe Pesciről

Gyerekszínészként és énekesként kezdte, majd étteremvezetőként is dolgozott, mielőtt felfedezte volna Robert De Niro. Ezután a Scorsese-filmek káromkodó, agresszív gengsztereként és Reszkessetek betörőkben Maculay Culkin esküdt ellenségeként vonult be a köztudatba.

1. Scorsese gengszterfilmjeinek állandó karaktere egészen korán kezdte a színészkedést, ötévesen színdarabokban játszott New Yorkban, és tízévesen egy tévés varietéműsorban szerepelt rendszeresen. Az édesapja targoncásként dolgozott, és mellette pultozott, hogy fizetni tudja a Pesci-gyerekek magánóráit. Mivel a showbizniszben látta meg a kitörési lehetőséget, a három testvér színészetet tanult, emellett énekórákra, gitárórákra és sztepptáncórákra jártak. “Az apám annyira szeretett, hogy nem akarta, hogy melós legyen belőlem - nyilatkozta erről Joe Pesci. - Ha lett volna választási lehetőségem, akkor inkább mást csinálok, valami nyugodtabbat, ahol nem kell felhasználnom az érzelmeimet.”

2. A középiskolát sosem fejezte be, viszont kiadott egy albumot Little Joe Sure Can Sing, azaz “A Kicsi Joe nem akárhogy tud énekelni” címmel. Emellett a  Peppermint Twist című számáról híres Starliters együttesben gitározott, és a barátjával, Frank Vincenttel egy saját zenés-komikus műsorszámmal léptek fel különféle bárokban. Később együtt szerepeltek a Dühöngő bikában, a Nagymenőkben és a Casinóban is.

 

3. Hollywoodba költözött, de eleinte nem sikerült filmszerepet kapnia, ezért Bronxban kötött ki, ahol éttermet vezetett. Végül Robert De Niro térítette vissza a filmezéshez. Miután látta játszani egy függetlenfilmben, rábeszélte Scorsesét, hogy neki adja Jake La Motta testvérének szerepét. Eredetileg egy fiatalabb színészt kerestek, aki De Niro öccsét játszotta volna, de annyira megtetszett nekik Pesci, hogy inkább átszabták rá a szerepet.

4. Pesci arról is híres, hogy övé minden idők második legrövidebb Oscar-beszéde. Már a Dühöngő bikáért jelölték Oscarra, de aztán tíz évvel később a Nagymenőkért kapta meg a díjat. A színpadra érve csak annyit mondott: “Enyém a megtiszteltetés, köszönöm!”. Ezt utólag azzal magyarázta, hogy meg se fordult a fejében, hogy nyerhet, így beszéddel sem készült. A legrövidebb beszéd Alfred Hitchcocké, aki az életműdíja átvételekor egy “Köszönöm!”-mel tudta le az egészet.

5. Nemcsak a filmes karakterei szeretnek cifrán káromkodni, állítólag a Reszkessetek betörők! forgatásán a rendező azzal próbálta kordában tartani a felnőtt színészeket, hogy pénzt kellett dobniuk egy befőttes üvegbe, ha káromkodtak. Pesci egy nap alatt meg tudta tölteni az egészet. Magában a filmben is rengeteget káromkodik, csak elmorzsolja a szavakat, és így olyan, mint egy mérges Sebaj Tóbiás.



6. Annak ellenére, hogy a gengszterfilmektől a Reszkessetek betörőkön át a Halálos fegyver-filmekig mindenhol gyorsbeszédű és agresszív karaktereket alakít, a való életben egy kedves és szerény figura.

7. 1999-ben, 56 évesen visszavonult a színészettől, de néhanapján azóta is feltűnik egy-egy filmben. Most 75 évesen, hét év szünet után Scorsese kérésére tér vissza újra, hogy Al Pacino és Robert De Niro mellett játsszon a The Irishman című gengszterfilmben. Pesci állítólag ötvenszer mondott nemet a rendezőnek, mire sikerült meggyőzni.