1. Metropolis (1927)

A Metropolis a bemutatója után sajnálatos módon arra a sorsa jutott, amelyre számos korabéli film is: elveszett. Fritz Lang disztópikus sci-fijét ma már azért tudjuk újra megnézni, mert az évtizedek során számtalan önjelölt filmes kincsvadász eredt az eredeti kópiák nyomába. A teljes, 124 perces premierverzió végül 2001-ben került elő Buenos Airesből. Ám ekkor már azt is lehetett tudni, hogy kallódik még valahol nagyjából 25 perc. Végül ez 2010-re lett meg: ekkor készült a teljes, 148 perces változat, amely tovább mélyítette az eposz számos karakterének ábrázolását. Egyértelműen ez az a verzió, amelyet mindenképp meg kell nézni a Metropolisból.

Ha viszont úgynevezett kuriózumokkal kínoznánk magunkat, érdemes még felidézni azt a mindössze 83 perces verziót, amelyet az olasz zenész, Giorgio Moroder pakolt össze 1984-ben. Moroder 200 ezer dollárt fizetett a Metropolis jogaiért (túllicitálva David Bowie-t) és úgy döntött, hogy alaposan szétvagdalt verzióban, saját maga által szerzett zenével mutatja be azt. A dalok feléneklésére pedig olyan hírességeket szerzett meg, mint Freddie Mercury, Bonnie Tyler, Pat Benatar és Adam Ant. Az eredmény egy tipikusan 80-as évekbeli, túltolt katyvasz lett, amihez gyorsan hozzá is vágtak két Arany Málna-díjat.

2. Andrej Rubljov (1966)

Andrej Tarkovszkij szovjet rendező többször is összeakasztotta a bajszát a rezsim cenzoraival. Az Andrej Rubljovnál ez ugyebár azt jelentette, hogy a való élet némileg utánozta a fikciót. Az ikonfestő művész életéről szóló történelmi eposz mélyen, komolyan tárgyalja az egyén és a művész lehetséges viszonyait, alárendeltségét és lázadását a hatalomhoz viszonyítva. Tarkovszkij így berzenkedhetett bőven, hiszen neki ebből a következők jutottak:

• A cenzorok kényszerítették, hogy az eredeti, 205 perces verziót nyesse le 186-ra.
• A szovjet hatóságok szándékosan akadályozták, hogy a film bejusson a fesztiválélet vérkeringésébe. A Cannes-i Filmfesztivál szervezői már 1967-ben is be akarták válogatni a programba a filmet, ekkor azonban a szovjet fejesek ezt nem engedték. Csak második kérésre, 1969-ben hatódtak meg, ám akkor is drákói feltételeket hoztak: a filmet kizárólag versenyen kívül, a fesztivál utolsó napján, hajnali négy órakor engedték bemutatni. Ennek ellenére mindenki imádta, és el is vitte a rangos  FIPRESCI-díjat.
• A megvágott változat szovjet mozibemutatójára pedig csak 1971-ben, korlátozottan kerülhetett sor. Valószínűleg csak azért, mert eddigre már a szovjet filmes élet számtalan szereplője bombázta levelekkel és személyes kérésekkel is a pártot, a film bemutatását követelve. 

Nem a legkönnyebb dolog előásni különböző streaming- vagy egyéb weboldalakról az Andrej Rubljov rendezői változatát. De annyit szenvedett vele szegény Tarkovszkij, hogy már csak tisztességből sem szabad ennél alább adnunk.

3. Apokalipszis most (1979)

Híresen nehéz munka volt elkészíteni az Apokalipszis mostot, ugyanis Francis Ford Coppola munkáját természeti katasztrófák, a stúdióval történő kavarások, illetve az idős Marlon Brando fantasztikusan ergya attitűdje is nehezítette. Muszáj volt azonban az eredeti víziónál sokkal egyszerűbb és befogadhatóbb változatot készítenie a mozis forgalmazásra, ha azt akarta, hogy bárki is megnézze a filmet, és az képes legyen visszahozni legalábbis egy részét a saját pénzének, amit ráköltött.

Végül évtizedekkel később, 2001-ben készítette el Walter Murch vágóval, és Vittorio Storaro operatőrrel közösen a redux-t, amelyben mélyítette a karaktereket, kibővítette a cselekményt, és jelenetek teljes sorát rendezte át. Ez a változat más, teljesebb élményt ad a nézőnek, mint az eredeti, viszont némileg azért nehéz végigülni. Szerencsére azonban Coppola még 2019-ben is visszatért a projekthez, és összerakott egy picit rövidebb, áramvonalasabb, de az eredeti alkotói szándékot tökéletesen átadó végső változatot. Ha csak az egyiket nézzük meg a három közül, mindenképp ez legyen az.

4. Das Boot (1981)

Wolfgang Petersen második világháborúban játszó alkotása minden tengeralattjárós film alfája és omegája. A német rendező sikeresen elérte azt, hogy a nézők meglássák az embert a náci Németország katonáiban. Ehhez kellett az is, hogy a film által bemutatott U-96-os legénysége a játékidő nagy része alatt a külvilágtól elzárva, szűk terekben küzd a túlélésért. A moziváltozatot 1984-ben jelentősen kibővített verzióban, hatszor 50 percben adta le a BBC, így a feszültségépítésre és a bezártság átélésére is több idő jutott. Ami jót is tett a filmnek, amelyből Petersen azért még elkészített egy kompromisszumos, „mindössze” 208 perces rendezői változatot is.

A tévés verzió azzal is hozzátesz az élményhez, hogy szélesvászon helyett ezt szűkített, 4:3-as képaránnyal nézhetjük meg. Így még jobban átérezzük azt a mentálisan pusztító klausztrofóbiát, amelyben a film szereplői küzdenek nap mint nap az életükért. Jó tanács: miután ledaráltuk a Das Bootot minisorozatként, rögtön menjünk el egy jó nagy sétára a természetbe, lehetőleg olyan helyre, ahonnan szép és tágas a kilátás.

5. Szárnyas fejvadász (1982)

Listánk többi filmjénél nem feltétlenül soroltam fel az összes létező verziót, ám a Szárnyas fejvadász esetében muszáj volt. Kuriózumnak számít a filmtörténetben, hogy úgy legyen ennyiféleképpen széjjelvagdalva egy film, hogy közben még csak egy rezsimtől sem érkezik komolyabb nyomás, mint Tarkovszkij esetében. Nem csoda, hogy a Szárnyas fejvadász összefogó, Blu-ray-es gyűjtői kiadása annyi különböző lemezt tartalmazott, hogy egyszerűbb volt egy film ihlette aktatáskában árulni azt.

A Szárnyas fejvadászt bindzsizhette akárhogy Ridley Scott vagy a stúdió, sosem lett tökéletes film, viszont a sci-fi műfajára így is óriási hatást gyakorolt. Emellett értékes leckéket is tanulhatunk a filmkészítés nyűgjeiről, valamint a láthatatlan vágók kulcsfontosságú szerepéről, ha végigráncigáljuk magunkat mind a hét verzión. Ha viszont nem vagyunk őrültek, maradjunk csak nyugodtan a 2007-es végső vágatnál.

6. Aliens (1986)

Az első négy Alien-film mindegyikéből a rendezői, valamint a bővített verziókat érdemes nézni. Az összes változatnak külön sztorija van, mindegyik más és más okból került végül a közönség elé, általánosságban viszont elmondható, hogy a klasszikus űrhorror összes etapjának jót tett az utólagos törődés. Ez pedig egyikre sem igaz annyira, mint a James Cameron-féle második részre. 

A 20th Century Fox amellett kardoskodott a bemutató előtt, hogy a végtermék még két óránál is rövidebb legyen. Cameron erről hallani sem akart, de végül megegyezett egy kompromisszumos megoldásban, így lett a moziváltozat 137 perces. A legendásan csökönyös rendező azonban később sem feledkezett meg arról, mennyire igaza volt, és elkészítette azt a verziót is, amelyet eredetileg megálmodott. Jól tette: a rendezői verzióban olyan fontos jelenetek is szerepelnek, mint amikor Ripley értesül a lánya haláláról, illetve a xenomorphok pusztításának súlyát is jobban érzékelteti azzal, hogy röviden bepillantást nyújt a LV-426-en épült kolónia életébe még a katasztrófa előtt.

7. A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége

Peter Jackson trilógiájának keményvonalas rajongói többségükben a rendezői változatot részesítik előnyben, legyen szó A Gyűrűk Ura bármelyik részéről. Listánkra azért az első rész került fel, mert a másik kettővel ellentétben erről tényleg fenntartások és lábjegyzetek nélkül azt lehet mondani: a több jobb. Talán azért, mert itt még nem feszül annyira a cselekmény, és nem akkorák a tétek, hogy zavarónak érezzük azokat az extra kacskaringókat, amiket a rendezői változat behoz az amúgy sem faék egyszerűségű sztoriba. Ebben a változatban sokkal inkább átérezzük a Megye hangulatát, ezáltal jobban értjük az ittenieket, valamint a Lothlórienben játszódó bővített jelenetek is sokat hozzátesznek világhoz, karakterhez egyaránt.

Összehasonlításként: a két folytatás rendezői változatában sokkal több a vicceskedős epizódjelenet, amely már kilóg az ottani háborús hangulatból, és a a szereplők ábrázolásához se járul hozzá túlságosan. Ezek a verziók gyakran akkor oldják a feszültséget, amikor nem kellene. Ez különösen érezhető A két torony során, ahol Jackson a Helm-szurdok ostromát cseszi el azzal, hogy közben aránytalanul sok időt tölt a Szilszakállal feleselő hobbitokkal. A király visszatérben már nem ilyen vészes a helyzet: ott is akad egy-két felesleges jelenet, de Szarumán halálát, valamint Szauron szájának show-ját bármikor szívesen nézzük újra.