8 dolog, amit nem tudtál a Mamma Mia filmekről

Jön, jön, jön és mindjárt itt van a gigantikus sikerű Mamma Mia folytatása, a kérdés csak az, mi lesz Meryl Streeppel, mit csinál majd Cher, és miért néz ki úgy, mint egy öreg Lady Gaga!

Mamma Mia!

Vajon mi van a címadó szám mögött? Merthogy az 1975-ös Mamma Mia nem csak egy, a sok sikeres ABBA dal közül, hanem ez tette igazán sikeressé a svédeket. Pedig már a harmadik albumukat adták ki, ezúttal magukról elnevezve, ABBA címmel, és a világhír még mindig távolinak tűnt, pedig a Waterlooval megnyerték az Eurovíziós Fesztivált. Hogy megéljenek, más zenekaroknak írtak dalokat, és a Mamma Miát is egy, azóta elfeledett angol bandának, a Brotherhood of Mannek szánták, ám azok visszadobták, így a svédek megtartották, de még kislemezt sem akartak belőle csinálni – ám a dolgok másként alakultak. Ausztráliában ugyanis már ekkor felfedezték őket, és az "I Do, I Do, I Do, I Do, I Do" felkerült a toplisták élére, és ennek kapcsán vetítettek le egy részletet a Mamma Mia klipjéből, és a közönség megőrült érte. Az ausztrál kiadó, az RCA engedélyt kért az ABBÁ-t képviselő Polar Music-tól egy kislemez kiadására, ám azok nemet mondtak, de a kérés eljutott az együtteshez is, akik viszont beleegyeztek, és a szám 10 hétig vezette az ausztrál listákat. Amire aztán mások is felfigyeltek, és elkezdték őket Angliában is népszerűsíteni – a többi már történelem.  

Egy jó kis darab!

A film alapjául szolgáló színházi darabot Angliában 1999. április 6-án mutatták be a londoni Prince Edward színházban, az észak-amerikai premier helyszíne pedig a torontói Royal Alexandra színház volt, dátuma pedig 2000. május 23. volt. Ez utóbbi darab társulata indult aztán turnéra Amerikában, majd a Broadway is felfedezte magának, sőt, átcsábították a kanadai szereplők egy részét is magukhoz. A Broadway darab rendezője aztán az a Phyllida Lloyd volt, aki később a filmet is rendezte, az első nézők között pedig ott volt Meryl Streep és lánya, Louisa, illetve annak barátai, akik mind teljesen odavoltak érte. Streep aztán még gratuláló levelet is írt a darab producereinek, mondván, „egy kis örömöt és vidámságot hoztak el New York City életébe a szeptember 11. támadás után.' Ezek után nem volt nehéz meggyőzni a színésznőt, hogy vállalja el a filmváltozat főszerepét.

Volt verseny is

Bár olyan, mintha Donna szerepét kifejezetten Meryl Streepre írták volna, a producerek – akik között ott volt Tom Hanks és neje, Rita Wilson, illetve az ABBÁ-s Björn Ulvaeus és Benny Andersson – először a musical veterán Olivia Newton-Johnt szerették volna felkérni, de Michelle Pfeiffernek is tettek ajánlatot. Azt nem tudni, a két színésznő nemet mondott-e vagy csak versenyeztették a szerepért a három kolléganőt, de a végén Streep lett a befutó. És most mindenki azt találgatja, hogy a folytatásban, a Mamma Mia! Sose hagyjuk abbában mi lesz Donna sorsa – azt mindenesetre tudjuk, hogy a színésznő jeleneteit alig egy hét alatt vették fel.

Jöttek mások is!

Amikor kiderült, hogy Streep lesz a Mamma Mia! főhősnője, nem volt nehéz partnereket találni mellé. A Sam Carmichaelt játszó Pierce Brosnan például úgy írt alá a produkcióra, hogy azt sem tudta, miről szól, még a forgatókönyvet sem kérte el, neki elég volt annyi, hogy Görögországban forgathat Meryl Streeppel. Brosnan később azt mondta, bármit aláírt volna, amiben Streeppel játszhat együtt, akire mindig is úgy emlékszik, mint „Aza a csodaszép szőke lány, aki annyira tetszett neki a színiiskolában”. Arra viszont biztos nem számított, hogy a filmbeli alakításért megkapja az Arany Málna Díjat a legrosszabb mellékszereplő kategóriában, a kritikusok pedig a hangját szamárbőgéshez, illetve sebzett mosómedve jajgatásához hasonlították.

Kell egy sziget!

A forgatás javarészt Szkopelosz görög szigeten zajlott, illetve a közeli Szkiathosz is feltűnik pár snittre, míg egyes részeket, elsősorban a nagyobb „türelmet” igénylő táncjeleneteket a Pinewood Studios 007-es stúdiójában rögzítették. A film produkciós irodái szintén a legendás Pinewoodban kaptak helyet. Szkopeloszről korábban senki sem hallott, de a film elképesztően népszerűvé tette az Égei-tenger nyugati felében elhelyezkedő szigetet, amely az Északi-Szporádok szigetcsoport középső szigete, és amelynek, hogy megjegyezhető legyen, a legnagyobb települését, egyben közigazgatási központját is Szkopelosznak hívják. A hely azóta afféle filmes Mekka, és persze árulják az „Itt forgatták a Mamma Miát” feliratú pólókat és hűtőmágneseket is.

Dúlt a szerelem!

A filmbeli szerelmes lányt, Sophie-t nem volt nehéz eljátszania Amanda Seyfriednek, aki valóban beleszeretett az ekkor még pályája elején járó Dominic Cooperbe. A pár három évig volt együtt, de a szakítás után sem szűntek meg az érzelmeik. “Mindig szeretni fogom, Dominic fontos része az életemnek. Egykor összetörte a szívemet, ezért nem lehetünk már együtt” – mondta a színésznő két évvel ezelőtt az ELLE magazinnak adott interjúban, és ez nyilván megkönnyítette az újbóli közös munkát. Cooper a jelek szerint szeret együtt dolgozni barátnőivel, hiszen a Preacher című sorozatbeli partnere, Ruth Negga is nyolc évig volt a kedvese.

Benne van a banda

Azt már korábban írtuk, hogy az ABBA két férfi tagja, Benny Andersson és Björn Ulvaeus az első rész producerei voltak – a folytatásban már nem kaptak ilyen titulust -, de fel is bukkantak a filmben. Benny a Dancing Queen jelenet alatt a tengerparton zongorázott, míg Björnt görög istenként láthattuk a stáblista alatt. És még azt a szívességet is megtették, hogy stockholmi premierjén megjelentek a lányokkal „teljes” együttesként, és 1986 óta először mind a négyüket egyszerre tudták lefotózni. Benny és Björn az új részben is visszatér, az előbbi egyetemi tanárként lesz majd látható Donna diplomaosztó ünnepségén, míg Björn Ulvaeus a "When I Kissed the Teacher" című dal alatt tűnik majd fel. Egyébként az első filmben 24 ABBA szám hangzott el, a másodikban „csak” 20.

Cher, Cher, Cher!

A film előzeteséből kiderült, hogy Cher lesz az Amanda Seyfried által játszott karakter nagymamája, vagyis Donna (Merly Streep) édesanyja. Cher, akit legutóbb nyolc éve láthattak a rajongói a mozivásznon, a valóságban csak három évvel idősebb Streepnél. Chernek eredetileg Tanya szerepét ajánlották fel, de mivel koncertturnéja miatt nem tudta elvállalni, az alkotók végül egy másik karakterre szerződtették le. Az énekesnő egyébként szerepelt az ABBA legutolsó videójában, a 2004-es, ABBA: Our Last Video Everben, amit az együttes 30. évfordulójára adtak ki. Micsoda véletlenek vannak – és már azt is tudjuk, hogy az új filmben a Fernando című dalt adja majd elő - és úgy néz ki, mint egy öreg Lady Gaga.