8 dolog, amit nem tudtál a Tűzgyűrű filmekről

Az óceán mélyéből felbukkanó szörnyek és az ellenük harcoló gigászi méretű robotok körül önálló franchise kezd kialakulni, így érdemes kicsit beleásni magunkat az ötletbe és a megvalósításba.

Honnan az ötlet?

A Tűzgyűrű ötlete 2007 elején fogant meg Travis Beacham forgatókönyvíró fejében, amikor a kaliforniai Santa Monicában a tengerparton sétált. Sűrű köd volt, és a parti móló egy pillanatra olyannak tűnt, mint egy, a hullámok közül kiemelkedő gigantikus tengeri szörny. Beacham agya kattogni kezdett, és pillanatok után már ott tartott, hogy lesz a szárazföldet őrző óriási robot lesz a lény ellenfele, akivel élet-halál harcot folytat. Az is rögtön beugrott, hogy a nagy robotot egy benne lévő kicsi ember irányítja. Azt már később találta ki, hogy két ember legyen a gépek belsejében, akik teljesen egymásra vannak hangolódva, és rögtön adta magát a kérdés: mi lesz, ha az egyik meghal. 2010. május 28-án jelentették be, hogy a Legendary Pictures meg vette a film ekkor még csak 25 oldalas szinopszisként létező forgatókönyvét.

Egy másik film lett volna…

Travis Beacham és Guillermo Del Toro neve már elég korán összefonódott, 2006 elején ugyanis bejelentették, hogy Del Toro rendezi majd Beacham forgatókönyvéből a Killing on Carnival Row című fantasy filmet. Ám ebből nem lett semmi, ahogy abból sem, hogy Del Toro H. P. Lovecraft novelláját, Az őrület hegyeit dolgozza fel Tom Cruise főszereplésével. Ekkor már a Legendary Picturesnél voltak a Tűzgyűrű jogai, akik felajánlották neki a rendezői széket. A mexikói rendező azonban ragaszkodott Lovecrafthoz, és csak producerként és társforgatókönyvíróként érdekelte a Tűzgyűrű. 2011 márciusában azonban a Universal stúdió bejelentette, hogy nem csinálják meg Az őrület hegyeit, mert Del Toro ragaszkodott a 150 millió dolláros költségvetéshez és korhatáros besoroláshoz. Del Toro olyan csalódott volt, hogy állítólag átbőgte az egész hétvégét, majd hétfőn aláírta a Tűzgyűrű rendezését.

Na, ki szerepeljen?

Nem a „rendes” szereposztásról van itt szó, az elég hamar összeállt Idris Elbával, Charlie Hunnammal, Ron Pearlmannak és másokkal, hanem a lényekről. A Kaijukról és a Jégerekről, vagyis az óriás tengeri szörnyekről, akiknek a nevét a japán mitológiából kölcsönözték – a Kaiju „különös bestiát” jelent -, és a legyőzésükre tervezett, emberi irányítású robotokról. Mindkettőből vagy száz különböző prototípust terveztek iszonyatos nagy munkával, ám ezeknek csak egy töredéke került be a filmbe. A filmesek minden héten szavazást tartottak, vagy, ahogy ők mondták, tehetségkutató versenyt, hogy végül ki kerüljön be a végleges lények közé.

Méretarányosan

A Kaijuk és Jégerek természetesen csak számítógépen vagy jobbik esetben makettként léteztek, de a torontói Pinewood Studios egyik termében megépítették az egyik Jéger méretarányos belső irányítóközpontját. És ez bazi nagy lett, nagyjából húsz tonnát nyomott, és négy méter magas volt. Egy hatalmas hidraulikus kardáncsuklós felfüggesztés tartotta, ami mozgott, rázkódott, vibrált és pár emeletet zuhanni is képes volt, mintha valaki tényleg a robotot irányította volna. Egy valamivel kisebb felfüggesztést is készítettek, ami más mozgássorokat is képes volt produkálni. A kellékesek aztán ezt az egy díszletet alakították át újra és újra, hogy az a különböző robotok belsejét mutassa.

Jól megvágta!

Del Toro a Tűzgyűrű első verziójából végül majdnem egy órányi anyagot vágott ki. Ezek rendszerint az egyes szereplők háttértörténetét mélyítették el, adtak nekik több színt és egyéniséget, de a rendező úgy érezte végül, hogy nélkülük is működik a történet, vagy ahogy ő fogalmazott: "Nem csinálhatunk úgy, mintha egy Ibsen drámát forgatnánk szörnyekkel és óriási robotokkal. Nem játszhatom el azt, hogy ebben a filmben az emberi lét mibenvalóságának mélyreható tanulmányozására vállalkoztam." A legfontosabb szempont azonban az volt, hogy a játékidő ne haladja meg a két órát – ennél többet a fiatal közönség nem igazán tolerál. A vágásba besegített két régi mexikói haver, Alejandro González Iñárritu és Alfonso Cuarón – a nevüket a stáblistán a „külön köszönet” rész alatt találjuk.

Itt a folytatás!

Guillermo Del Toro már 2012-ben, az első film elkészülte előtt kijelentette, hogy remek ötletei vannak egy folytatáshoz, egy 2014 végén adott interjúban pedig már elmondta a folytatás, a Tűzgyűrű: Lázadás alaphelyzetét: „Több évvel az első rész után játszódik. Nem közvetlen folytatás, hanem egy olyan világban játszódik, ahol az embereknek már nem kell rettegniük a Kaijuktól, és azt nézzük meg, mi történik a Jéger technológiával, amikor a szörnyek már nem jelentenek fenyegetést. Jókorát ugrunk előre." Persze ne tessék izgulni, az új rész is teli van szörnyekkel, sőt, félig szörny, félig robot lényekkel, csak nem számítanak rájuk.

Ki tér vissza?

Idris Elba meghalt az első film végén, Charlie Hunnam nem ért rá, mert az amúgy jókorát bukó Arthur király filmjét forgatta, helyettük jött John Boyega Szatory és Scott Eastwood, de itt lesz Rinko Kikuchi az azóta a Pán-Atlanti Védelmi Erők főtitkáraként tevékenykedő Mako Moriként, és persze itt lesz a két buggyant tudóst alakító Charlie Day és Burn Gorman is, mert hibbant agytrösztök nélkül nincs szörnyfilm, azt már A függetlenség napja óta tudjuk. Ők amúgy is Del Toro kedvenc karakterei voltak, többször nyilatkozta is, hogy az ő szövegeiket szerette a legjobban megírni. Maga Del Toro azonban csak korlátozott szerepben, producerként tér vissza, a rendezést átpasszolta az elsőfilmes Steven S. DeKnightnak, aki a forgatókönyv megírásában is részt vett – ahol pedig íróként Travis Beacham a nagy hiányzó.

Merre tovább?

Ahogy azt a legutolsó jelenet is sugallja, a Tűzgyűrű - Lázadás nem zárja le a szörnyek és az emberiség jövőjét, az ígéret pedig az, hogy mi, emberek ugrunk át az idegen lények dimenziójába, hogy végképp lerendezzük az ügyet a következő részben. Amihez persze az is kell, hogy elég sokan vegyenek jegyet erre a filmre, és elég hasznot hozzon, de ha ez megvan, és már most úgy tűnik, megvan, akkor nem kérdés, hogy lesz folytatás. A rendező, DeKnight már arról beszél: „Már meg is vitattuk a harmadik rész lehetséges történetét, és azt is, hogy annak a filmnek a vége hogyan tágíthatná ki ezt az univerzumot egy Star Wars/Star Trek-stílusú sorozattá, ahol nagyon sok irányba el lehet menni. Készülhetnek folytatások, spin-offok és egyszeri antológia filmek is. Ez a nagy terv.” Ami kissé túl ambiciózus, ha engem kérdeznek.