9 alkotás, amiről nem is gondolnád, hogy Meghan Markle is benne volt

Pedig szerepelt az Egy rém rendes családban, a Förtelmes főnökökben, a Beverly Hills 90210 remake-jében és a Fringe-ben is, ami idehaza A rejtély néven futott.

Nem mondhatni, hogy unalmasan zajlik a brit királyi családdal látványosan szakító Harry sussexi herceg és az amerikai színésznőből lett sussexi hercegné, Meghan Markle élete. A II. Erzsébettől és udvartartásától függetlenedni vágyó Harry és Meghan, miután lemondtak előjogaikról és kivonták magukat a hercegi címmel járó kötelezettségek alól, 2019-ben Kanadába költöztek, hogy a kisfiuknak, Archie Harrison Mountbatten-Windsornak ne az udvar mérgező légkörében kelljen felnőnie (erről a hercegi pár részletesen mesélt Oprah Winfrey-nek abban a nagy vitát kiváltó márciusi interjúban, amiről itt írtunk részletesen). Csakhogy a kanadai közvélemény felháborodott azon, hogy az egykori sussexi hercegi pár védelmi költségeit az államnak kell állnia, ezért Harry és Meghan 2020 nyarán inkább Los Angelesben vásárolt villát (így az a furcsa helyzet állt elő, hogy kislányuk, Lilibet Diana Mountbatten-Windsor lett az első olyan tagja a brit királyi családnak, aki az Egyesült Államokban született, ám a hercegnői címet a szülők látványos kivonulása miatt egyáltalán nem biztos, hogy megkapja majd Károly trónra lépésekor).

A pár terve, miszerint saját lábra állnak a brit királyi udvartól való teljes anyagi függetlenségük érdekében, és a még mindig jól csengő nevüket a szórakoztatóiparban fogják kamatoztatni, egyre inkább konkrétan kezd körvonalazódni. Saját produkciós céget alapítottak Archewell Productions néven, és már mindkettejüknek van egy-egy komoly sorozatterve a Netflixnél (ahol nem mellesleg épp a brit királyi családról szóló, saját gyártású tévésorozat, A korona az egyik legnépszerűbb produkció): Harry herceg a sérült katonák és veteránok számára pont általa alapított sportversenyéről készít Netflix-sorozatot Heart Of Invictus címmel, míg Meghan Markle forgatókönyvíróként és producerként jegyzi a Pearl című animációs sorozatot, amelynek (nem meglepő módon) egy 12 éves, lázadó tinilány a főszereplője, aki a történelem jelentős nőalakjai által inspirálódva maga is nagy tetteket hajt végre, jó példát mutatva másoknak. Utóbbi sorozatot túlzás nélkül tűkön ülve várja a fél világ, hiszen Meghan Markle színésznőként maga is kiváló sorozatokhoz és filmekhez adta a nevét – még ha nem is főszereplőként, csak egy-két jelenetben. Ezekből mutatunk most be mi is egy csokorra valót, a Gossipcop.com nemrég közreadott listája alapján.

Harry és Meghan az elhíresült Oprah Winfrey-interjú idején (forrás: Harpo Productions / Joe Pugliese via Getty Images)

 

1. Egy rém rendes család

Meghan Markle-ről számos cikkben megírták már, hogy az Egy rém rendes család forgatásán nőtt fel - ami egyáltalán nem újságírói túlzás, hiszen valóban így volt. A kis Meghan ugyanis az iskola után majdnem minden nap meglátogatta az apját, Thomas W. Markle-t a munkahelyén, aki 1988 és 1996 között nem kevesebb, mint 198 Egy rém rendes család-epizódnak volt az operatőre (a hercegné és apja viszonya ma már nem ilyen felhőtlen, pár éve nagyon elmérgesedett kettejük kapcsolata). A 14 éves Meghan Markle az első hollywoodi szerepét is az Egy rém rendes családnak köszönhette: 1995-ben az egyik epizódban fekete hajú, fekete ruhás iskoláslányként volt látható:

 

2. General Hospital

Mivel a hercegnét anno nem tüntették fel az Egy rém rendes család stáblistáján, az első „igazi” sorozatszerepe valójában az Amerikai Egyesült Államok egyik legnépszerűbb szappanoperájában, az 1963 óta futó General Hospitalban volt. Egy 2002-es (más források szerint 2001-es) epizódban tűnt fel két alkalommal, mint Jill nővér – egyszer lila, másszor pedig zöld köpenyben.

 

3. Szerelem sokadik látásra

Meghan Markle 2013-ban, amikor már tényleg igazi hollywoodi sztárnak számított a Briliáns elmék tévésorozattal, a Marie Claire-nek adott interjújában arról mesélt, hogy a legelső filmes meghallgatása az volt, amikor a 2005-ös Szerelem sokadik látásra című vígjáték egyik mellékszerepére, egészen pontosan az „1-es számú dögös csaj” (Hot Girl #1) pozíciójára pályázott. A karakter egy repülőúton huppan le a főszereplő Oliver (Ashton Kutcher) mellé, aki jóképű felnőttként még mindig az anyjával él együtt, ám pont egy repülőgépen ülve habarodik bele Emily-be (Amanda Peet). Ám amikor rádöbbennek, hogy közöttük ez már több mint barátság, akkor már mindketten járnak valakivel, és ez nem várt bonyodalmakhoz vezet.

 

4. 90210

2008 és 2013 között futó 90210 a régi, kultikus 1990 és 2000 között sugárzott Beverly Hills 90210 mai időkre áthangszerelt adaptációja volt. A középiskolás fiatalok hétköznapjai mit sem változtak az eltelt évek alatt: csajozások, pasizások, beilleszkedési nehézségek, kínos bonyodalmak okoznak nekik ezúttal is örömet és bánatot. Meghan Markle két 2008-as epizódban alakított egy Wendy nevű lányt, de hogy pontosan mit csinált, azt nem akarjuk elspoilerezni, nézze meg mindenki maga a lenti videóban!

 

5. A rejtély

J.J. Abrams 2008 és 2013 között futó, misztikus krimisorozatában egy Olivia Dunham nevű FBI ügynök (Anna Torv), egy bogaras tudós, Walter Bishop (John Noble), valamint annak fia, Peter Bishop (Joshua Jackson) vettek részt különféle rejtélyes ügyek felderítésében, miközben a háttérben egy olyan világméretű összeesküvés képe rajzolódott ki, amiben kormányügynökségek és magánvállalatok is érintettek voltak, és a szálak a legmagasabb körökig vezettek. Meghan Markle az izgalmas széria két 2009-es epizódjában bukkant fel, mint a fiatal FBI ügynök, Amy Jessup. Ám a színésznő hiába imádta a szereppel járó küzdősport-edzéseket, a karakterét (más Fringe-szereplőkhöz hasonlóan) egyik pillanatról a másikra eltüntették a történetből.

 

6. Emlékezz rám

Ebben a 2010-es romantikus drámában Meghan Markle olyan sztárok mellett tűnt fel kocsmárosként, mint Robert Pattinson és Pierce Brosnan. A film egyébként arról szól, hogy a huszonéves egyetemista főszereplő, Tyler (őt alakítja Pattinson) évek óta képtelen feldolgozni a bátyja öngyilkosságát, amiért ráadásul az apját teszi felelőssé. Egyik este a barátja unszolására elmennek bulizni, ahol belekeverednek egy verekedésbe, és végül a rendőrségen kötnek ki. Tyler kikezd a nyomozó lányával, Ally-val (Emilie de Ravin), ám a kapcsolat egyre komolyabbra fordul, amikor kiderül, hogy Ally élete sem mentes a tragédiától: kilencévesen szemtanúja volt, amikor egy rablótámadás során lelőtték az édesanyját... A film érdekessége, hogy az egyik producere, Trevor Engelson 2011 és 2013 között Meghan Markle férje volt.

 

7. Felhangolva

Igazi városi legenda, hogy vajon Meghan Markle tényleg azt a Tatiana nevű, könnyűvérű nőcskét alakította-e ebben a 2010-es filmben, akit lesmárol a főszereplő rocksztárt alakító Russell Brand, miközben a lemezkiadó cégnél gyakornokoskodó Jonah Hill próbálná elrángatni (lásd a lenti videót). A színésznőn ugyanis olyan erős smink volt, hogy utólag Russell Brand sem emlékezett rá, hogy vele csőrözött. Így hát jól elnevetgélt ezen, amikor szóba került egy showműsorban, hogy akkor Harry és Meghan esküvőjén pont ő lehetne az a tiltakozó, aki a filmekben mindig az utolsó előtti pillanatban szokott felbukkanni a templom ajtajában, hogy egy szerelmi vallomással leállítsa a menyegzőt.

 

8. Förtelmes főnökök

Ebben a 2011-es vígjátékban Megahn Markle egy Jamie nevű FedEx-kézbesítőként tűnik fel. A jelenet érdekessége, hogy Jason Sudeikis karaktere afféle metapoénként elkezdi neki kissé szexista módon mondogatni, hogy ő tuti nem is FedEx-futár, hiszen olyan szép, hogy biztos modell vagy színésznő, és ez itt most egy kandi kamerás felvétel. A film egyébként arról szól, hogy a címbéli förtelmes főnökök (Kevin Spacey, Jennifer Aniston és Colin Farrell) addig sanyargatják a szerencsétlen alkalmazottaikat (Jason Sudeikis, Jason Bateman és Charlie Day), hogy azok felbérelnek egy Jones nevű, rossz életű fickót (Jamie Foxx), aki azt tanácsolja nekik, tegyék el láb alól egymás főnökeit. Az amatőr banda tévésorozatokból vett fogásokkal vág neki a feladatnak...

 

9. Randizók kézikönyve

Ebben a 2016-os, kifejezetten Valentin-napra időzített romantikus Hallmark-vígjátékban Meghan Markle már ugyanúgy főszerepet játszott, ahogyan a 2011 és 2018 között futó Briliáns elmék című tévésorozatban. Ő alakította Casst, a fiatal lányt, aki bár sikeres az üzleti életben, iszonyúan sikertelen a szerelem terén. Nővérei tanácsára egy nap kipróbálja a címbéli Randizók kézikönyvét, és találkozik néhány férfival, hogy tesztelje, működik-e az ott olvasott módszer...