9 dolog, amit nem tudtál a My Little Ponyról!

Előkerül a sátánizmus, sőt, a pornóipar is a kicsi pónik kapcsán, akik először nem is voltak kicsik és cukik, eredetük pedig egészen Japánig nyúlik vissza, és most itt vannak a moziban.

Igazi póni adta az inspirációt

Bonnie Zacherle, a Hasbro játékgyár illusztrátora gyermekkora egy részét Japánban töltötte, ahol édesapja az amerikai hadsereg állatorvosaként dolgozott, és az országba beérkező, karanténban tartott állatokkal foglalkozott. A kis Zacherle ekkor találkozott egy Knicker nevű, pocakos koreai teherhordó pónival, akivel hamar megkedvelték egymást. Sajnos, amikor visszatértek az Egyesült Államokba, Knickert nem vihették magukkal, és amikor a kislány odahaza tényleg kaphatott volna lovat, rájött, ez mekkora felelősség lenne, így sosem lett pónija. Zacherle később ezen élmények hatására tervezte meg az első póni figurát, kezdetben nem sok sikerrel.

Poni

Megszületik a prototípus

Miután elvégezte a grafikusi szakot, Zacherle jó ideig egy képeslapgyártó cégnél dolgozott, miközben szabadúszóként néha a Hasbrónál vállalt munkát, ahol hosszú évekig sikertelenül próbálkozott egy játékló tervével. Először a ’70-es évek végén állt elő ötletével, majd három éven keresztül próbálkozott, azonban mindig visszautasították. Aztán egyszer csak valaki a Hasbro vezetésénél a fejéhez kapott, és azt mondta, milyen jó lenne egy olyan játék, amit ő kínálgat nekik, csak nem ló, hanem póni. Aztán 1981-ben rábólintottak a figura forgalomba hozására, ami akkor még nagyon más volt. Az eredetileg My Pretty Pony néven debütált játék későbbi verzióival ellentétben meglehetősen nagy, több mint 25 cm magas volt, kemény műanyagból készült, egyszerű barna színe volt, mozgatható fülei, farka és szemei voltak.

poni

A végső verzió

A My Pretty Pony sikeres volt, ám a cégnél tudták, hogy több potenciál van a dologban, de a végső szó egy külsősé volt. A marketing igazgató ugyanis hazavitt a játékból egy példányt, és megkérte a feleségét, hogy véleményezze. A hölgy pedig azt javasolta, legyen sokkal kisebb, fésülhető a sörénye, puhább a teste és színesebb, valami olyasmi, amit a kislányok ölelgetni is tudnak. És hallgattak rá, az 1982-ben megtervezett játékot már My Little Pony néven védették le, a bejegyző pedig Zacherle volt, Charles Muenchinger, aki szobrászként megformálta a testet és Steven D. D’Aguanno, aki ekkor a Hasbro kutatási és fejlesztési osztályának vezetője volt. És íme, az első hat póni neve: Snuzzle, Butterscotch, Blue Belle, Minty, Blossom és Cotton Candy - , ja, és mintákat festettek a farukra!

És a generációk

Természetesen a pónik az idők során változtak, ahogy a gyártásuk is több fázisban zajlott. Az 1983 és 1992 között több testtartásban készült játékokat szokás az első generációnak, vagy G1-nek hívni. Ezek között nem csak pónik, hanem unikornisok, tengeri csikók, pegazusok, szőrös és foszforeszkáló pónik is voltak, sőt, olyat is gyártottak, aminek illata vagy titkos rekesze, esetleg igazi pelenkája volt. A második generációt a Hasbro által felvásárolt Kenner gyártotta, ezek divatosan karcsúak voltak, nem is bizonyultak túl népszerűnek, de 1997 és 2003 között sokat gyártottak belőlük. A G3-as, 2003 és 2009 készült széria újra az eredeti designra emlékeztetett, de 2009-ben egy új külalakkal kísérleteztek, ami befuccsolt és csak egy évig futott – ez a G3.5 vonal. A legújabb, ma árult verzió a G4 2010-ben jelent meg, és figuráit az új rajzfilm sorozat, az Én kicsi pónim: Varázslatos barátság karaktereivel összhangban tervezték meg. Az USÁ-ban a négy generáció során összesen 600 féle pónit terveztek és készítettek.

Mennyit érnek?

Az Amerikában készült, boltban kapható játékok mellett egy sor postán rendelhető, másféle játékpóni is kapható volt, és számos országban licensz alapján, de apró változtatásokkal is gyártották a My Little Ponyt – és főleg ezek érnek sokat, hiszen rengetegen gyűjtik őket. A G2-es kollekció nem túl népszerű, de a jó állapotú G1-esekért, különösen, ha valamilyen különleges beállításban vannak, netán a csomagolásuk is megmaradt, akár 800 dollárt is kiadnak. És ezek a gyűjtők meg tudnak őrülni: nemrég valaki talált Venezuelában egy nagy doboznyi bontatlan helyi verziót, ami licitháborúhoz vezetett, de valamiért a görög változat is különösen kelendő, vannak darabjai amiket 750 dollárért adtak el. Szóval, ha van hely és türelem, lehet, hogy érdemes félretenni néhány darabot, megalapozhatjuk vele kislányunk jövőjét!

Póni vagy pornócsillag?

Bár a magyar forgalmazók egy időben próbálkoztak a névmagyarítással, végül feladták, mert a póniknak olyan kacifántos és gyakran túlspilázott nevük van, amin szoktak is gúnyolódni, sőt, annak alapján csinálták meg az egy időben roppant népszerű, Póni vagy pornócsillag? játékot, amit bizony könnyen el lehetett bukni, ha valaki nem volt otthon legalább az egyik témában. Mert, ha azt hinnéd, Lucky Star, Sweetie Pie, Misty Rain, és Storm Chaser, bizonyára aranyos kis pónik, míg Ruby Lips, Love Melody, Cherrie Jubilee, és Chocolate Delight minden valószínűséggel a szexiparban keresik a kenyerüket, nos, mindkét esetben tévedtél.

Hogyan szaporodnak a pónik?

Mikor a Hasbro először előállt a bébi pónik ötletével a rajzfilmsorozatok kapcsán, nem igazán gondolták végig a dolgot. Így például kezdetben a legtöbb póni gyerekét simán ugyanúgy nevezték el, mint azok anyját, csak elé rakták a bébi jelzőt. Ahogy magának a teherbe esés mikéntjének a kérdésére is egy meglehetősen érdekes magyarázattal álltak elő, noha az idők során előkerültek fiú pónik is, bár sok szerepet nem kaptak. Miszerint egyszerűen az anyjuk személyiségének a tükröződéséből jönnek létre. Később ráadásul bekerültek olyan bébik, akiknek sohase tűnt fel az anyjuk, de azt hiszem, a rajongók emiatt sosem panaszkodtak.

Tirek

Ez hardcore!

Egy MLP kaliberű cukormázas, csacsogós szivárványos mesénél, ami mindig a barátságról és a szeretetről oktat, a legkevésbé se gondolná az ember, hogy valami egészen sötét és ördögi rejlik. Valójában azonban már az első sorozat pilot epizódjában is feltűnt az ottani világ helyi sátánja, Tirek, egy kentaur démon, akit egy denevérszárnyú, krokodilképű majomember szolgál. Ám közel se ő volt az egyetlen: ott volt például Arabus, a felhődémon, Lavan a lávadémon és Grogar a nekromanta kecskedémon, ami azért elég durván hangzik, és aki akár egy heavy metal lemezborítón is szerepelhetne. Ami azt illeti, a most bemutatott egész estés My Little Pony - A filmnek is megvannak a maga ijesztő figurái, mint a Viharkirály és annak majomserege.

De ki az a brony?

A Varázslatos barátság sorozat hatalmas siker lett már bemutatásakor, átlagosan epizódonként 325.000 nézőt produkálva a Variety filmes szaklap adatai szerint. Amit természetesen a célközönség, a 6 és 11 év közötti kislányok adtak ki – vagy mégsem? Merthogy egy furcsa jelenség is kísérte a szériát, a bronyk megjelenése, akik a show-ért rajongó felnőtt férfiak, és az elnevezésük a bro, azaz tesó szóból és persze a pony összevonásából született, bár vannak más verziók is az eredetére. Normális, hétköznapi emberek, akik köztünk élnek, csak szeretnek negédes, csillogó sörényű pónikat nézni. Női megfelelőjük a pegasisterek, és tényleg senki sem számított rájuk, de egy idő után a Hasbro megtanulta értékelni őket-  már csak azért is, mert ők is potenciális vevők, és nem csak a játékokra, de mondjuk XL-es méretű pónis pizsamákra is.