9 dolog, amit nem tudtál az X-Men: Sötét Főnixről

Az X-Men széria a jelenlegi formájában itt és most véget ér, és ehhez képest meglepő módon elég keveset tudunk arról, mi vár minket a moziban az utolsó résznél, de azért pár érdekességet mi is összeszedtünk.

Egy régi ismerős

Jean Grey, vagyis a címbéli Sötét Főnix régi ismerősünk, hiszen Famke Janssen játszotta az „eredeti” mutánscsapatban, amit azóta a kor szavára és a célközönség megfiatalításának érdekében lecseréltek egy pelyhesebb gárdára. Janssen az X-Men - A kívülállókban (2000) bújt először Grey bőrébe és bőrruhájába, hogy további két részben, az X-Men 2.-ben (2003) és az X-Men - Az ellenállás végében (2006) legyen Logan és Küklopsz vágyának tárgya, és már ekkor is átalakult a rettentő erejű Főnixszé, amikor feláldozta magát barátaiért, de persze győzött a jobbik énje – ahogy feltehetőleg most is győzni fog a Janssent a szerepben váltó, a Trónok harcából igazolt Sophie Turner jobbik énje.

Sokat halogatták…

A szuperhősfilmnek eredetileg már 2018. november 2-án ki kellett volna jönnie, de elhalasztották a premiert 2019. február 14-re – majd ismét csúsztak egyet, egészen június 7-ig (a magyar mozikban azonban már 6-tól látható lesz), ami elég meglepő volt, de végül McAvoy volt az, aki elsőként elárulta az utolsó késés okát. A Yahoo! Moviesnak nyilatkozó sztár szerint újraforgatásra volt szükség – egészen konkrétan új befejezést kellett írni és forgatni a filmhez. „A Sötét Főnix vége piszok sokat változott. A befejezést meg kellett változtatni” – mondta a színész. „Voltak ugyanis bizonyos átfedések és hasonlóságok egy másik, nemrég bemutatott szuperhősfilmmel” Ez a bizonyos másik szuperhősfilm nem lehet más, mint a március elején kihozott Marvel Kapitány, hiszen mindkét alkotás egy része az űrben játszódik, mindkettőben az 1990-as években járunk, és főszereplőjük egy-egy legyőzhetetlen nő, illetve feltűnik bennük egy idegen faj.

Hol van Logan?

Ha már Logant emlegetjük, az X-Men széria legnagyobb kedvence és legjobban kitalált alakja, a Farkas, vagyis pontosabban a Rozsomák semmilyen formában, sem flashbackként, sem emlékfoszlányként vagy régi felvételek újradigitalizálásávál nem tér vissza. Merthogy Hugh Jackman a nagyszerű Logan – Farkassal végleg letette a lantot, és ezt mindenki igyekszik tiszteletben tartani, kivéve persze Ryan Reynoldsot, aki a Deadpool 2-ben már csak poénból is újrahasznosította az X-Men kezdetek: Farkas (2009) pár képsorát, de ő megteheti, hiszen Jackman országos cimborája.

Jennifer szerencsére maradt

A kezdetben negatív szereplőként megismert Mystique, polgári nevén Raven Darkholme az X-Men széria állandó tagja, még akkor is, ha az eredeti színésznőt, Rebecca Romijnt időközben lecserélték Jennifer Lawrence-re. Csakhogy Lawrence időközben egyre kevesebb fantáziát látott a gyakorlatilag „fontos mellékszereplő” munkakörben, és megfogadta, hogy az X-Men - Apokalipszis (2016) lesz az utolsó munkája a franchise-ban. Aztán furcsa helyzetbe került, mivel abban a filmben nem zárták le a sorsát, nem tűnt el, nem halt meg, semmi olyasmi nem történt vele, ami indokolta volna a távolmaradását a Sötét Főnixből. Így egyszerűen ciki lett volna elmennie, a rajongók megutálták volna, és azért azt se felejtsük el, hogy nem két hamburgerért dolgozik, hiszen ő ma Hollywood egyik legjobban fizetett színésznője.  

Mi az a Genosha, és hol van?

A képregények rajongói tudják, mások aligha: Genosha egy kitalált mesterséges sziget, amit Magneto valahol az óceán közepén az általa odavonzott fémdarabokra épített fel, és csak most, az utolsó részben kap igazi szerepet. Genoshát Magneto az üldözött mutánsok menedékének szánta, Simon Kinberg már jóval korábban fel szerette volna használni a helyszínt, de ezt eddig a történetek nem tették szükségessé, és ő így mesélt arról, miért is olyan fontos ez neki: „Genosha olyan hely, amiről mindig is fantáziáltam. Olyan, mint Óz birodalma, csak mutánsoknak. Zsidóként a hely Izraelre emlékeztet, és az Ígéret földjének gondolata már kisgyerek koromban is izgatott, és mivel Magneto megjárta a koncentrációs táborok poklát, logikus volt számomra, hogy valami ilyesmiről álmodozzon."

Kit játszik Jessica?

Amikor kiderült, hogy Jessica Chastain csatlakozik a Sötét Főnix stábjához, azt is tudni lehetett, hogy a film főgonosza lesz, és mind a filmes újságírók, mind a rajongók kapásból azt feltételezték, hogy ő lesz Lilandra. Aki egy idegen faj, a Shi'ar Birodalom hercegnője, majd később uralkodója, és akinek rendkívül fontos szerepe volt a Főnix képregényes eredettörténetében. Csakhogy a hírt maga Chastain cáfolta meg egy Instagram posztban, így a következő tipp Emma Frost, avagy a Fehér Királynő volt, az összeesküvő Hellfire Club egyik oszlopos tagja, ám a karakter már megjelent korábban és January Jones játszotta, így a klub másik tagja, a The Mastermind került elő, aki képes bárkit manipulálni, például Jean Greyt arra, hogy rossz célra használja az erejét. Ez már értelmes tippnek tűnt, ám Jessica újra megszólalt, és kikotyogta, hogy egy idegen, alakváltó lényt alakít, és ez alapján rögtön a Marvel Kapitányban megismert Skrullok ugranak be, de még most sem tudunk biztosat, főleg, hogy a színésznő csak „Smith” néven szerepel a stáblistán.

Zimmer is back

Íme, egy újabb filmes, aki fogadkozott, hogy többet ilyet nem csinál, aztán mégis. Hans Zimmer konkrét fogadalmat tett a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala (2016) után, hogy több szuperhős filmet az életben nem vállal, de aztán a sokáig forgatókönyvíróként és producerként tevékenykedő, most első rendezését bevállaló Simon Kinberg meglátogatta, és rábeszélte még egy utolsó hősködésre. Aztán még valaki meglátogathatta a mestert, mert hamarosan bejelentette, hogy az X-Men: Sötét Főnix után még  a Wonder Woman 1984-et bevállalja, a kettő között pedig megkomponálta a részben élőszereplős vagy legalábbis annak látszó Az oroszlánkirály zenéjét is.

A negyedik meg a harmadik

Ez immár a negyedik film, amely kedvéért James McAvoy kopaszra borotválja a fejét. Az első három  Charles Xavier professzor kedvéért volt az X-Men: Apokalipzisban (2016), majd jött a Széttörve (2017) és annak folytatása, az Üveg (2019). És ez a harmadik alkalom, hogy a színész és Jessica Chastain együtt játszanak, hiszen közösen szerepeltek a Egy szerelem története: őkben (2014) – ami egyébként két verzióban is elkészült -, illetve már leforgatták közösen az egyelőre hivatalos magyar cím nélkül futó It: Chapter 2-t, vagyis az Az folytatását.

Eljött a búcsú

Az X-Men: Sötét Főnix lesz az X-Men széria utolsó darabja ebben a formában, és ez már végleges – ami nem jelenti azt, hogy ne térnének valamikor vissza megújult formában, de erről majd a Disneynél és a Marvelnél döntenek. Merthogy a Fox felvásárlása után minden jog a Mickey egeres gigacégre szállt, ahol valószínűleg még azt sem tudják, mit kaptak és mit akarnak csinálni. Eltart majd egy darabig, amíg mindent katalogizálnak, kialakítanak egy  koncepciót, de az látszik, hogy egyelőre nem akarják a mutánsokat a Bosszúállókkal és barátaikkal versenyeztetni. Így lett ez a film is egy picit mostohagyerek, de a filmesek méltó búcsút ígérnek, amihez hozzátartozik majd legalább egy nagyon fontos karakter tragikus, nyilván önfeláldozó halála is. Mások mást mondanak, a szakértők a franchise legrosszabb bevételét produkáló darabjáról beszélnek, pedig még be sem mutatták.