9 imádott filmsztár, akinek elgurult a gyógyszere

Nicolas Cage Supermannek anyakönyveztette a fiát, Anne Heche bekábszerezve csörtetett be egy vadidegenhez, hogy tévézhessen, Christopher Walken pedig Hollywood első számú macskabolondja.

Nemrég váratlan sikert aratott itt a PORT.hu hasábjain az a cikkünk, amelyben arról írunk, hogy Charlie Sheen vatikáni bérgyilkos varázslónak hiszi magát, Tilda Swinton meg akarta ölni a kisöccsét, Kiefer Sutherland pedig részegen beleugrott egy szálloda karácsonyfájába. A nagy népszerűségre való tekintettel most 9 másik olyan közönségkedvenc sztárt mutatunk be (a Complex összeállítása alapján), akiknek szintén voltak furcsa kattanásaik, és olykor-olykor bizony elgurult a gyógyszerük.

1. Nicolas Cage

A Las Vegas, végállomás főszerepéért Oscar-díjjal jutalmazott sztárral eleve lehet valami súlyos gond, mert egyszerűen minden filmszerepre igent mond, amivel megkeresik. És ezt nem azért csinálja, mert elvesztett volna a 2000-es években egy komoly tétben megkötött fogadást, hanem mert 13 millió dolláros adótartozást halmozott fel 2002 és 2008 között, ami miatt már a kedvenc dinoszauruszkoponyáját (!!!) is el kellett adnia, amit annak idején 276 ezer dollárért vásárolt meg az otthoni ereklyegyűjteményébe.

Nemrég mezítláb, bozontos szakállal, leopárdmintás nadrágban, sakálrészegen randalírozott egy elegáns étteremben, ahol a szemtanúk szerint nemcsak a személyzet tagjaival, de a vendégekkel is összetűzésbe keveredett, akik ráadásul először azt gondolták, hogy egy részeg hajléktalannal van dolguk, annyira kifordult önmagából az egykor jobb napokat látott sztár. Ha pedig valakinek egy végső érvre van szüksége annak eldöntéséhez, hogy Nicolas Cage őrült-e vagy sem, eláruljuk: a fiát Superman után nevezte el Kal-El Cage-nek.

Forrás: imgur.com

 

2. Anne Heche

A színésznő 2000 nyarán igen szürreális kalamajkába keveredett: extasy tablettákkal a szervezetében úgy gondolta, vicces lesz Los Angelesből egy Toyota SUV-val elkocsikázni a kaliforniai Fresnóba, és onnan még 2,4 kilométert gyalogolni a sivatagban, majd egy szál melltartóban és rövidnadrágban becsörtetni egy vadidegen férfi farmjára. Szerencsére az illető, bizonyos Araceli Campiz azonnal felismerte a színésznőt a Hat nap, hét éjszakából,

és amikor Heche le akart zuhanyozni nála, még tiszta törülközőt is adott neki.

Csakhogy amikor a színésznő nem nagyon akart távozni, sőt, annyira otthon érezte magát, hogy filmet akart nézni Campizzal, a farmer inkább jobbnak látta felhívni a seriff irodáját. Amikor a hatóság kiért a házhoz, Anne Heche azt mondta nekik, hogy ő Isten, és azért van itt, hogy mindenkit visszavigyen a mennyországba az űrhajójával. Sajnos később kiderült, hogy a sztár furcsa viselkedését a drogok mellett egy fiatalkori trauma felszínre bukkanása okozta: kislányként olyan sokszor bántalmazta az apja, hogy kitalált magának egy képzeletbeli világot, „Celestia Negyedik Dimenzióját”, ahol ő nem más, mint Jézus húga, aki barátságos űrlényekkel társalog, és biztonságban van az apja kegyetlenkedéseitől...

Heche Harrison Forddal a Hat nap, hét éjszakában. Forrás: InterCom

 

3. Lily Tomlin

A Multik haza! című 2004-es vígjáték forgatása a fennmaradt werkvideók alapján egyáltalán nem volt mókás. A magándetektívet alakító Lily Tomlinban, az Amerika-szerte óriási népszerűségnek örvendő, hat Emmy-, két Tony- és egy Grammy-díjjal jutalmazott komikusban ugyanis látványosan eltört valami, és egy autózós jelenet felvételekor megszeppent kollégái füle hallatára zúdított válogatott szitkokat filmbéli partnerére, a szintén magánnyomozót alakító Dustin Hoffmanra, valamint a kamera mögött álló rendezőre, David O. Russellre. No persze Russell sem volt ártatlan bárányka a film forgatásán: egy másik werkvideóban ugyanis tisztán hallható, hogy ő is ordibált cifraságokat a színésznőnek, majd egy irattartót felrúgva, tajtékozva kivonult a díszletből.

 

4. Faye Dunaway

Bár a veterán színésznő mindig is híres volt arról, hogy nyilvánosan megalázza azokat a szolgáltatóipari dolgozókat a hotelportástól a légiutas-kísérőig, akik nem a legjobbnál is jobb színvonalon sürgölődnek körülötte, igazán őrült cselekedetet nemigen jegyeztek fel róla. Az biztos, hogy egyszer

visszataszító és gúnyos hangüzenetet hagyott az életrajzírója hangpostáján, amiért szerencsétlen fickó túl sok kérdést mert feltenni Dunaway Anyu a sztár című, Joan Crawfordról szóló portréfilmjével kapcsolatban,

ami annak ellenére bukott hatalmasat, hogy az alapjául szolgáló botránykönyv, amit Crawford nevelt lánya írt, korábban bestseller lett.

A másik hírhedt eset az volt, amikor Faye Dunaway igen paprikás hangulatban forgatta le Roman Polanskival az 1974-es Kínai negyedet: a visszaemlékezések szerint egy autós jelenet felvételekor a színésznő már könyörgött, hogy tartsanak pisiszünetet, ám a rendező hajthatatlan volt, és még egyszer megismételtette a képsort. Ám amikor Polanski a letekert kocsiablakhoz hajolt, hogy instruálja az újabb felvétel előtt, Dunaway arcon löttyintette egy kávéspohárnyi folyadékkal – és utána már nem ragaszkodott a pisiszünethez...

Faye Dunaway és Jack Nicholson a Kínai negyedben. Forrás: Örökmozgó

 

5. Sean Young

A Szárnyas fejvadász és a Dűne egykori sztárja, Sean Young mostanra teljesen kikopott Hollywood élvonalából – a rossz nyelvek szerint nem véletlenül. A visszaemlékezések alapján ugyanis már az 1987-es Tőzsdecápák forgatásán is pokoli volt vele dolgozni, mert betegesen féltékeny volt Daryl Hannah-ra, aki a főszereplő Charlie Sheen barátnőjét alakította a filmben, Young pedig „csak” az ördögi üzletember, Gordon Gekko feleségét. A forgatás végén Sean Young állítólag afféle kárpótlásként ellopta a teljes filmbéli ruhatárát.

Ezt persze még akár sztárallűrnek is el lehet könyvelni, pár évvel később viszont a színésznő már egy

házi készítésű Macskanő-jelmezben kezdett grasszálni

a Warner stúdió környékén, és ugyanebben a ruhában ment el haknizni Joan Rivers showműsorába is, így könyörögve az 1991-es Batman visszatér főszerepéért (érdekesség, hogy az 1989-es Batmanben eredetileg ő lett volna Vicki Vale, és nem Kim Basinger, csak egy súlyos lovasbaleset miatt nem tudott részt venni a forgatáson). Azt, hogy szegény Sean Youngnak nincs ki mind a négy kereke, James Woods is megerősítette, akit a '80-as évek végi szakításuk után a színésznő paparazzóként kukkolt...

Fotó: CineMax

 

6. Joaquin Phoenix

Vajon Joaquin Phoenix tényleg elvesztette az eszét 2009-ben, amikor bejelentette, hogy örökre visszavonul a színjátszástól, hogy ezentúl hiphopkarrierjére koncentrálhasson? Tetézve mindezt azzal, hogy David Letterman Late Show-jában (ahol eleve olyan fizimiskával jelent meg, mint egy zakóba öltöztetett hajléktalan) össze-vissza hadovált, és amikor rászóltak, hogy ne csámcsogjon már, a showman asztalára ragasztotta a rágóját, mint valami csínytevő diák. A sztár utólag bevallotta, hogy az egész csak szemfényvesztés volt: az I’m Still Here című áldokumentumfilm része, amit sógora, Casey Affleck rendezett. No de most jön az igazi csavar: Phoenix húzása igazából nem lepett meg senkit, mert bizarr method acting módszerei és harcias környezetvédő üzenetei mellett simán elfér az is, hogy egy nap úgy döntsön: véget vet filmes karrierjének, csak hogy rappelhessen.

 

7. Wesley Snipes

Wesley Snipes a '90-es és a 2000-es évek egyik legmenőbb akciósztárja volt. Azóta adócsalás miatt a börtönt is megjárta, egyik színészkollégája, Patton Oswalt pedig igen durva dolgokat állított róla egy 2012-es A.V. Club-interjúban. Például azt, hogy a Penge 3. kanadai forgatásán Snipes fojtogatta David S. Goyer rendezőt, aki az eset után kénytelen volt testőrséget verbuválni magának Vancouver legkeményebb motoros bandájának tagjaiból. A színésszel Oswalt visszaemlékezése szerint amúgy is nehezen ment a kommunikáció, mert naphosszat csak a lakókocsijában füvezett, Goyerrel pedig csak post-iteken keresztül volt hajlandó kommunikálni, amiket mindig úgy írt alá, hogy „a Penge”. Tavaly novemberben egyébként Snipes az összes vádat cáfolta egy interjúban.

Snipes a Penge: Szentháromságban. Forrás: InterCom

 

8. Dennis Hopper

A Szelíd motorosok, a Kék bársony, a Waterworld és számos más kultfilm ünnepelt sztárja igazi hippi fenegyerek volt a '60-as, a '70-es és a '80-as években.

Nem vetette meg sem az italt, sem a drogokat, őrült balhéit pedig napestig lehetne sorolni:

kést rántott egy Szelíd motorosokkal kapcsolatos, vitába torkolló szakmai megbeszélésen, az Apokalipszis most forgatásán pedig annyi kábítószert fogyasztott, hogy egyetlen betűt sem tudott megjegyezni a forgatókönyvből, így aztán jórészt végig rögtönzött.

Dennis Hopper a Waterworldben. Forrás: UIP-Duna Film

 

9. Christopher Walken

A lassan 80 éves Christopher Walken egész hollywoodi karrierjét arra építette, hogy mivel eleve úgy néz ki, mint egy őrült tudós, sorra kapta a jobbnál jobb kattant szerepeket, így mostanra kétségkívül korunk egyik legjobb karakterszínészévé vált. No de vajon nem azért mennek neki ennyire jól a zakkant figurák, mert igazából ő sem teljesen százas a való életben? Nos, az egészen biztos, hogy

Walkennél nagyobb macskabolond biztosan nincs Hollywoodban,

és ezt ő büszkén vállalja is.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu