A 10 legrosszabb film 2018-ból!

  • Vízer Balázs

Néha rossz filmet is megéri csinálni, néha nagy bukás lesz belőle. Volt itt idén minden, félresikerült fantasy, elbaltázott reboot, felesleges folytatás, művészkedő művészfilmek, és persze francia vígjátékok!

A szabadság ötven árnyalata

Értem én, hogy a könyvek annyira sikeresek voltak, hogy muszáj volt filmet csinálni belőlük, és értem én, hogy kell egy kis művészi szoftpornó a minden napokba, de a harmadik részt még az előzők minőségét sem érte utol, sőt. Ennek speciel az okát is tudjuk: az írónő, E.L. James rendkívül kedvező feltételeket és persze rengeteg pénzt harcolt ki magának, cserébe a megfilmesítési jogokért. Bármibe beleszólhatott a szereplőválogatástól a ruhaválasztásig, és mindenbe bele is szólt, sokak munkáját téve pokollá. Kirúgatta például az első rész rendezőnőjét és benyomta a férjét forgatókönyvírónak – a stúdiónál azóta is vakarhatják a fejüket, hogyan hagyták, hogy ennyire a fejükre nőjön.

Téli fivérek

Sok művészfilmet választhattunk volna, de ezt választottuk, főleg azért, mert dán, és a dán filmek mindig is a kedvenceink közé tartoztak, és ez különösen nagy csalódás volt. Hőse két testvér valami bányában, talán Ukrajnában, talán a képzelet világában, az egyik normális, a másik igazi bajkeverő, aki a munkahelyéről lopott vegyszerekből kotyvasztott piát árul a bányászoknak, amibe konkrétan bele lehet halni. És ez a srác annyira idegesítő és ostoba, a film pedig annyira depresszióra hangol, és annyira nem vezet sehová, hogy az ember majd felrobban. Vagy, ahogy egy kommentelőnk írta: „Lehangoló, öncélú, nyomasztó film. Semmilyen értékes elemet nem találtam benne, pedig nagyon szeretem a skandináv filmeket. Ezt a filmet senkinek nem ajánlom!”

Taxi5

Igen, szerettük a régi Taxi filmeket, viccesek és vagányak voltak, különösen Samy Naceri taxisofőrje, és ne feledjük, ezek a filmek adták nekünk Marion Cotillard-t, de azt hittük, hogy ennyi folytatás és egy tök felesleges amerikai remake pont elég. Nem volt elég a producer Luc Bessonnak, aki most oly divatos módon rebootolta a projektet, csak minek. Merthogy nem talált hozzá jó arcokat, nem írt vagy íratott hozzá jó sztorit, és újrázta a régieket és megint elsütötte vagy ezerszer, milyen ostobák a francia zsaruk, akik között most már törpe is van. Ez legfeljebb egy túlméretezett Peugeot reklámként értelmezhető, de annak egy kicsit hosszú és drága.

Gotti

Ó, emlékszem, itt még arról beszéltek a felvezető reklámkampányban, hogy John Travolta, ha másért nem, hát ezért a szerepért biztosan Oscart fog kapni, az borítékolható. Hát nem fog, az is borítékolható, a film hatalmas lebőgés lett, mert maffiasztorit csinálni egy külön szakma, amiről Martin Scorsese tudna hosszan mesélni. Mert hiába volt valóban kalandos élete a különben ritka nagy szemétláda New York-i maffiafőnöknek, a Gambino család fejének, aki a szervezet íratlan törvényeit is megszegte, amikor belső embereket ölt meg, ha a film képtelen hangulatot teremteni, és ilyenkor a hangulat az minden, Az pedig hab a tortán, hogy a Gotti minden áron pozitív tulajdonságokkal akarja hősét felruházni, Travolta szegény pedig egyszerűen pocsék.  

Vissza a gyökerekhez

Az a szép, hogy rossz vagy gyenge francia vígjátékból könnyedén összerakhattunk volna egy külön 10-es toplistát, és a baleset hatására (újra) vidéki suttyóvá visszavedlő sikeres építész története csak annyiban lóg ki a sorból, hogy az átlagnál is taplóbb. Hogy az amúgy nem teljesen tehetségtelen író-rendező-főszereplő Danny Boon hogyan engedhetett meg magának ennyi tömény bunkóságot, az hatalmas kérdés, de a legnagyobb bűne az, hogy szegény, szebb napokat látott Pierre Richardból is majmot csinál.

Szupercella 2: Hades

Állítólag valaki megmérte, és Sylvester Stallone összesen 12 percig látható a filmben, pedig az ő nevével hirdetik a különben jól megírt, látványos és fordulatos első rész gyanúsan hamar megszületett folytatását. A játékidő többi részét kevésbé ismert és kevésbé tehetséges – vagy karizmatikus – színészek kapták meg, és mivel a költségvetés döntő részét kínai stúdió állta, közülük szokatlanul sok az ázsiai arc. És igen, van valami sztori és van valami titkos börtön, ahol ráadásként halálos viadalokat tartanak a rabok között – mégsem fogy a létszám! -, de az egésznek igazából semmi értelme, és bár láttam a filmet, szinte semmire nem emlékszem belőle, azt leszámítva, hogy milyen bosszantóan egyszerű volt kitalálni, hogy ki a gonoszok beépített embere.

Sötét elmék

Ez egy olyan világ, ahol senki sem tiltakozik, ha elviszik a gyerekét, ahol egy másodperc alatt elrepül hat év, hogy szereplőink serdülők lehessenek, ahol szuperokos gyerekeket munkatáborba zárnak, de nem a rák ellenszerét kerestetik meg velük, hanem bakancsot pucoltatnak. Ahol, ha valaki szőke, biztosan gonosz, és ahol teljesen esetleges, hogy valaki használja-e gondolatolvasó és –befolyásoló képességét. És folytathatnám még jó sokáig, de itt nem csak a logikátlanságokkal van gond, hanem tempóval, feszültségkeltéssel és úgy általában a történet felépítésével.

Peppermint: A bosszú angyala

Jennifer Garner nem egy Liam Neeson – ezt Pierre Morelnek is tudnia kéne, merthogy ő rendezte az első Elrabolva filmet, másrészt ő Garner férje. És mégis, bevállalta, hogy megcsinálja a sokadik Elrabolva folytatást, csak Neeson, eredetiség és mindenféle tét nélkül. Merthogy átlagos hősnők családját már a legelején kiírtja a drogmaffia, ő pedig évek múltán már gyilkológépként tér vissza – azt nem tudjuk, hogy lett az, de az lett, és bőrszerkót hord, hogy tudjuk, milyen kemény. Ebből még lehetne persze jó sötét bosszúmese, csak nem lesz az, mert nem hagyja a végtelenül bugyuta sztori, amiben nincs egy igazi ellenfél sem, és akkor még nem beszéltünk a hihetetlenül amatőr módon megírt párbeszédekről – pedig a stáblistáról az derül ki, hogy a filmet profik rakták össze. Csak nem profin. Egyáltalán nem.   

Robin Hood

Az a furcsa, hogy a viszonylag jó sorozatokat jegyző rendezőnek, Otto Bathurstnek (Birmingham bandái, Fekete tükör) egy percig sem volt furcsa, hogy a nagy Guy Ritchie alig egy éve pontosan ugyanilyen projektbe bukott bele csúfosan az Arthur legenda modernizálása. El is követte ugyanazokat a hibákat, csak az ő munkája még olcsónak is látszik – és butának. Mert nem elégedett meg azzal, hogy az ő Robin Hoodja egy urbánus gangszta és street artist egyszerre, egy saját képi világot és stílust is létre akart hozni, amihez aztán végképp nincs meg a tehetsége, lopni pedig nem tud stílusosan, pedig igyekezett bőven. A legmeredekebb az, amikor a katolikus összeesküvést szövögető gaz seriff emberei a zuhogó esőben a Gyűrűk ura orkjait idézik meg, de lenne még pár példám.  

Ragadozó városok

Amikor a legelső teasert trailerben megjelent a lánctalpakon dübörgő gigászi London, hogy kisebb városokat szigonyozzon meg és kebelezzen be, még azt mondtuk, hűha, pláne tudván azt, hogy mindez Peter Jackson bábáskodása mellett születik meg. Aztán jöttek a hírek, hogy a film nagyon rossz és a Universal Stúdió akár 100 millió dollárt is bukhat rajta, mi meg azt mondtuk: hát nem lett olyan jó, na bumm, de mi akkor is élvezni fogjuk a látványorgiát. Hát minimális mértékben élveztük, elvonta ugyanis a figyelmünket a sztori elképesztően sok logikátlansága és butasága, valamint a tény, hogy itt szinte mindent más filmekből loptak – párdon, ollóztak! – össze. Pedig lett volna fantázia a dologban…

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás