Penélope Cruz 4+8 legjobb filmje

Az április 28-án ünneplő spanyol istennőt eddig nem kevesebb mint 85 alkotásban láthattuk, s habár a legtöbb filmben vagy sorozatban közelíti a tökéletest, azért kiválogattuk azt a tizenkét művet, amit mindenképpen érdemes bepótolni tőle, ha esetleg még nem láttuk.

Sonka, sonka (1992)

Silvia, a bájos fiatal lány édesanyjával és öccsével egy autópálya melletti spanyol kisvárosban él, ahol az anya a helyi bordélyház vezetéséből próbálja eltartani a családot. A város kulcsfontosságú ipari központja a fehérneműgyár, amely Conchita és a férje tulajdona. A házaspár kamaszkorú fia, José ki akar szabadulni anyja zsarnoki hatalma alól. A fiú Silviával randizik, együtt tervezgetik közös jövőjüket, amikor a lány váratlanul teherbe esik. José anyja ellenzi a kapcsolatot, így mindenáron szét akarja választani a fiatalokat, ezért felbéreli a macsó Raúlt, hogy csábítsa el a lányt. A feladat azonban nem lesz egyszerű.

Bigas Luna dramedyjében Cruz mindössze 18 évesen játszotta el Silvia szerepét. A felszabadult, érzéki karakter megformálása a fiatal színésznőt

egy csapásra szexszimbólummá avatta

– köszönhetően nagyrészt annak, hogy a filmben meztelenül is látható. A Sonka, sonka pedig nemcsak azért jelentős a sztár életében, mert ez a mű indította be európai karrierjét, hanem mert itt találkozott először Javier Bardemmel, akivel azonban nem ekkor, hanem csaknem húsz évvel később lettek férj és feleség, majd két gyermek, Leo és Luna apja és anyja.


Volver (2006)

Raimunda fiatal, keményen dolgozó és igen vonzó édesanya, aki munkanélküli férjével neveli serdülőkorban lévő lányukat. Nővére, Sole – aki egy illegális fodrászszalonban keresi a kenyerét – igen félénk, és mióta a férje faképnél hagyta és lelépett az egyik ügyfelével, egyedül él. Egy tavaszi vasárnap Sole felhívja Raimundát, hogy tájékoztassa Paula nénikéjük haláláról. Raimunda nagyon szerette a nénikéjét, mégsem tud ott lenni a temetésen. Sole egyedül tér vissza szülővárosába, ahol a szomszédok közlik: édesanyja visszatért a túlvilágról, hogy gondját viselje Paula nénikéjének betegsége éveiben.

Az Eleven húst és a Mindent anyámrólt követően a Volver volt Penélope Cruz és a spanyol rendezőlegenda, Pedro Almodóvar harmadik együttműködése – és talán ez sikerült a legemlékezetesebbre. A tragédiát és a komédiát szokás szerint bővérűen vegyítő Almodóvar koncepciója ezúttal az volt, hogy a színésznőnek ne csak a megjelenése, de a játéka is a fiatal Sophia Lorenét idézze. S miközben a főhajtás tökéletesen sikerült,

Cruz egyáltalán nem másolt: átlényegülése önmagában is érvényes lett – amit mi sem bizonyít jobban, mint az utóbb (a film összes női szereplőjével együtt) Cannes-ban nyert színésznői díj.


Vicky Cristina Barcelona (2008)

A két amerikai barátnő, Vicky és Cristina Barcelonába érkezik egy hosszú vakációra. A józan és jegyben járó Vicky a katalán kultúrát tanulmányozza, és nem akar kalandokba bonyolódni. A szertelen Cristina viszont a boldogságot és az élet értelmét szeretné megtalálni a maga keresetlen módján, miután első rövidfilmje a szerelemről nem hozta el számára a vágyott sikert. Mindkettejük életét felkavarja, amikor megismerkednek Juan Antonióval, a sármos festővel és annak lökött, szuicid és közveszélyes exnejével, Maria Elenával.

Woody Allen egyik utolsó jól sikerült filmjében a szenvedélytől fűtött, lobbanékony volt feleség szerepében – ismét későbbi férje, Javier Bardem oldalán – Penélope Cruz

olyan kirobbanóan emlékezeteset alakított, hogy nemcsak ellopta a show-t a két címszerepet hozó Rebecca Hall és Scarlett Johansson elől, de Oscar-díjat is érdemelt

a legjobb női mellékszereplő kategóriában: amivel történelmet írt, hiszen ő lett az első spanyol színésznő, akinek mindez sikerült.


Nyisd ki a szemed (1997)

Bebörtönzött férfi meséli el különös történetét egy pszichiáternek. Arcát maszk takarja. César a neve, egykor gazdag örökséghez jutott árva fiú. Nagy nőcsábász hírében állt, gátlástalanul költötte a pénzét. Partijain rendszeresen mutatkoztak a város aranyifjai és barátnőik. Legjobb barátja egyszer elvitte hozzá legújabb barátnőjét, akibe César rögtön beleszeretett – és érzelmei viszonzásra is találtak. Hősünk féltékeny barátnője őrjöngve ment érte aznap hajnalban. Autójával közös öngyilkosságot akart elkövetni, César azonban túlélte a balesetet. Iszonyú módon eltorzult arcát ezután egy maszkkal takarta. Utolsó szerelme egy nap jó hírrel érkezik: egy forradalmi sebészi technika segítségével visszanyerhetné a vonásait. A férfi sejti, hogy újjászületik – de nem tudja, hogy egy rémálomban…

Alejandro Amenábar spanyol rendező álom és valóság között egyensúlyozó remekművében a színésznő

a vágy titokzatos tárgyát és a megoldást egyszerre jelentő

új szerelmet, Sofíát alakítja. Érdekesség, hogy Cruz pár évvel később a film amerikai remake-jében, a Vanília égboltban is ugyanezt a karaktert formálta meg.


Mindent anyámról (1999)

Egy végzetes estén egy autó halálra gázolja Manuela kamasz fiát, Estebant. A nő fia hátrahagyott naplójában az alábbiakat olvassa: „Tegnap anyám egy fényképet mutatott nekem. A fele hiányzott. Úgy érzem, az életemből is hiányzik ez a rész.” Manuela nem véletlenül nem beszélt soha az apáról a fiának: nehéz lett volna megmagyarázni, hogy a férfinak nagyobb mellei vannak, mint neki, és hogy Lolának hívják. A hallgatás azonban most mint egy szörnyű bűn, úgy nehezedik a vállaira – így elhatározza, hogy megkeresi Lolát, hogy elmondja neki, hogy volt egy fiuk.

Almodóvar már említett, magával ragadó filmjében Penélope Cruz csak egy mellékszerepet játszik – ám azt akkora tehetséggel, hogy a 2000-ben a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat elnyert Mindent anyámrólban az egész világ felfigyelt rá, és innen datálható világsztárrá válása. SPOILER! A Lola által teherbe ejtett és AIDS-cel megfertőzött fiatal apáca szerepében

a színésznő egyszerre mutatja meg a nőalak elesett és erős oldalát, azaz minden nő csodálatra méltó voltát.


Vanília égbolt (2001)

Úgy tűnik, David Aames varázslatos életet él. A jóképű, gazdag, karizmatikus ifjú egy New York-i kiadó vezetője, gondtalan és felelőtlen életvitele elbűvölő, mégis, mintha hiányozna belőle valami. Akár egy impresszionista tájkép: ha közelebbről megvizsgáljuk, ez az élet egész más színben tűnik fel. Egy éjszaka David megismerkedik álmai asszonyával, aztán egy apró hiba következtében el is veszíti. A fiú váratlanul a románc, a gyanakvás, a szerelem és a szex szédítő forgatagába zuhan, és azon veszi észre magát, hogy kétségbeesetten keresi saját lelkét, és felfedezi az igaz szerelem értékes és mulandó természetét.

Minden bizonnyal a Mindent anyámról sikerének volt köszönhető, hogy két évvel később Cruz – ahogy arra fentebb már utaltunk – eljátszhatta Sofia szerepét a Nyisd ki a szemed remake-jében, a Cameron Crowe által rendezett, Tom Cruise nevével fémjelzett Vanília égboltban is, amivel ez lett az első nagy amerikai blockbuster, amiben szerepelt. Habár a film vegyes kritikákat kapott, és közel sem sikerült olyan maradandóra, mint az eredeti mű, arra tökéletesen megfelelt, hogy beindítsa a színésznő hollywoodi karrierjét. A Vanília égbolt után a sztár olyan filmekben szerepelt, mint a Gothika, a Szahara, a Las Bandidas, A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken vagy a Gyilkosság az Orient expresszen.


Kilenc (2009)

A 8 és 1/2 című Fellini-remekmű Rob Marshall által rendezett musicalverziójában egy világhírű filmrendező (Daniel Day-Lewis) vergődését követhetjük. Guido Contini élete válságba jut szakmai és magánéleti problémái súlya alatt. Egyensúlyt kell teremtenie az életében résztvevő fontos nők: felesége, szeretője, múzsája, jelmeztervező bizalmasa, egy amerikai divatújságíró, ifjúkori szexbálványa és anyja között.

A szerető, az isteni alakú, tüzes, csábító pillantású Carla szerepében Cruz

– olyan további nagyszerű színésznők oldalán, mint Marion Cotillard (a feleség), Nicole Kidman (a múzsa), Judi Dench (a bizalmas) vagy Sophia Loren (az anya) – az érzékiséget és a mindent elsöprő vágyat képviselte a filmben: olyan meggyőzően, hogy kiérdemelte harmadik Oscar-jelölését.


Megtört ölelések (2009)

Egy férfi, aki teljes sötétségben ír, él és szeret, tizennégy évvel ezelőtt egy brutális autóbaleset áldozata lett Lanzarote szigetén. A balesetben nemcsak a szeme világát veszítette el, hanem élete szerelmét, Lenát is. Ez a férfi két nevet használ: irodalmi álneve Harry Caine, azaz Hurrikán – így írja alá irodalmi műveit és forgatókönyveit. Valódi neve pedig Mateo Blanco. Ezen a néven éli az életét és rendez filmeket. Ha épp nem rendez, csak azzal a gondolattal tud túlélni, hogy Mateo Blanco meghalt a szigeten imádott Lenájával együtt. A múlt azonban váratlanul kísérteni kezdi.

A Megtört öleléseket Penélope Cruz ismét az ő Pedrójával, azaz Pedro Almodóvarral forgatta. Az erős film noiros jegyeket mutató műben ezúttal a színésznőnek a drámai oldala kibontakoztatására volt lehetősége. S habár az alkotást a rendező kevésbé sikerült munkái közé szokás sorolni, azt senki sem vitatja, hogy

Cruz egyszerűen lélegzetelállító benne.


Fájdalom és dicsőség (2019)

Salvador Mallo filmrendező élete alkonyán visszatekint a maga mögött hagyott évekre. Gyermekkora a hatvanas években, családja kivándorlása egy jobb élet reményében és a letelepedés egy spanyol faluban, az első vágyakozások és az első már felnőttkori szerelem a pezsgő Madridban a nyolcvanas években, a szakítás fájdalma, miközben továbbra is szétfeszítik a heves érzelmek, ahogy az írást kezdi el alkalmazni terápiaként, hogy felejtsen, ahogy felfedezi a mozi varázsát, és az üresség, az a végtelen üresség, amely meggátolja, hogy továbbra is filmeket készítsen.

A Fájdalom és dicsőség Almodóvar eddigi legszemélyesebb darabja, ami az alkotásról szól, hogy milyen nehéz is elválasztani azt a magánélettől, s a szenvedélyről, amely értelmet és reményt ad az életnek. Ebben a sötét, befelé forduló alkotásban a rendező saját életével és az őt ért veszteségekkel néz szembe, amihez nem túl meglepő módon a már szinte állandó munkatársának számító Penélope Cruzt és egy másik kedvenc színészét, Antonio Banderast hívta segítségül. A végeredmény egyszerre lett szemkápráztató, szívbe markoló, megrázó és keserű, miközben érzelemgazdag zenéje is lenyűgöz.


Elégia (2008)

David Kepesh professzor a szexuális forradalomról vallott nézeteivel vált közismertté. A már nem éppen fiatal férfi a gyakorlatban is eszerint él: rendre ágyba viszi a rajta rajongással csüngő fiatal tanítványait, anélkül, hogy bármelyiket is közel engedné magához. Más a helyzet Consuelával. A csinos, kubai származású nő, aki a lánya lehetne, az első pillanattól kezdve megbabonázza. A gyönyörű Consuela rabul ejti a szívét, megszállottan vonzódik hozzá. Szenvedélyes szerelmüket azonban beárnyékolja Kepesh féltékenysége, ami végül a szakításukhoz vezet. Két évvel később találkoznak újra…

A spanyol Isabel Coixet (Az élet nélkülem, A szavak titkos élete) amerikai filmje Philip Roth világhírű író A haldokló állat című regénye alapján készült, a kiváló Ben Kingsley-vel a főszerepben. Kingsley-nek pedig abszolút egyenrangú partnere a műben a Consuelát alakító Penélope Cruz,

aki a figura több szempontból is megjelenő sebezhetőségét egyszerűen szívszorítóan jeleníti meg játékával.


Párhuzamos anyák (2021)

Két egyedülálló nő ugyanazon a napon ad életet gyermekének. Közös kórterembe kerülnek, ahol kiderül, hogy egyikük terhessége sem volt tervezett. A középkorú Janis repes az örömtől, míg a kamaszkorú Ana traumaként éli meg, hogy anya lett. A kórház folyosóján Janis vigasztalni próbálja Anát, és pár mondat elegendő ahhoz, hogy szoros kötelék alakuljon ki a két nő között – ami még annál is szorosabbá válik, mint bármelyikük képzelte volna. A Párhuzamos anyák, ha jól számoljuk, már a hetedik közös munkája az Almodóvar–Cruz-párosnak. Kritikusunk szerint a film

„pont annyira almodóvaros, amennyire megszoktuk és szeretjük”

(lásd azt a melodrámai fordulatot, amiből az alkotó elképesztően izgalmas szituációkat bont ki), vizualitását illetően ugyanakkor nem olyan erős, mint Almodóvar korábbi, hasonló témákat boncolgató munkái – ez azonban „még inkább ráirányítja a figyelmet a lényegre, a minden szempontból hiteles színészi játékra”, amivel Penélope Cruz immár negyedik Oscar-jelölését érdemelte ki.


Út a díjesőig (2021)

A milliárdos vállalkozónak zseniális ötlete támad, hogy neve az örökkévalóságig fennmaradjon. Elhatározza, hogy egy korszakalkotó filmet készít, és ehhez a legjobbakra van szüksége. Az elismert filmest, Lola Cuevast (Penélope Cruz) bízza meg a nagyratörő terv kivitelezésével. A világsztár csapat két hatalmas tehetségű, de még annál is nagyobb egójú színésszel egészül ki: a hollywoodi szívtipróval, Félix Riveróval (Antonio Banderas), valamint a megrögzött színpadi színésszel, Iván Torresszel (Oscar Martínez). Mindketten legendás művészek, de nem épp a legjobb barátok. Lola egy sor egyre bizarrabb próbának veti alá őket, melyek során Félix és Iván nemcsak egymással kerülnek szembe, de mindazzal, amit eddigi pályafutásuk alatt értékesnek véltek. Vajon melyikük marad talpon a forgatás kezdetéig?

Ez a méltatlanul mellőzött kiváló spanyol vígjáték az év egyik meglepetésfilmje volt. A PORT.hu kritikusa szerint „nem egy klasszikus, térdcsapkodós komédia, mert ugyan vannak benne mulatságos és groteszk helyzetek bőven,

a tömegfogyasztásra szánt filmeknél kifinomultabb humorral operál.

Úgy figurázza ki a küldetéstudatos, modoros rendezőzsenit, illetve törékeny egójú művészeit, hogy közben mégsem csúszik át blőd paródiába.” Mindehhez pedig a három említett színész, köztük Penélope Cruz mesterkurzusba illő alakítást nyújt, amit szinte végig premier plánban csodálhatunk.


(via Vogue)