A 80-as évek sztárjai, akik mára teljesen eltűntek

Mit csinál Meg Ryan? És Andrew McCarthy, a fickó a Hóbortos hétvégéből? Mi lett velük? Kicsit átnyúltunk a 90-es évek elejére is, amikor összeszedtünk egy csokornyi színészt és színésznőt, hogy megnézzük, hogy megy mostanában a soruk.

Phoebe Cates

 

Mi, magyar nézők elsősorban a Szörnyecskékből ismerhetjük, de főleg azoknak az amerikaiaknak, akik a 80-as évek elején kamaszodtak, valószínűleg egy életre meghatározó élmény volt a Változó világ nevezetes úszómedencés jelenete. A színésznő 1989-ben hozzáment Kevin Kline-hoz, majd öt évre rá visszavonult a színészmesterségtől, és egészen a mai napig egy menő butikot vezet Manhattanben. 2002-ben jó barátnője, Jennifer Jason Leigh kedvéért ismét kamerák elé állt a Jóban-rosszban című filmben, de ez csak egyszeri alkalom volt, azóta is boldogan él, távol Hollywoodtól.

Fotó: Jenny Anderson/Getty Images; Phoebe Cates és Kevin Kline, 2017

 

Daphne Zuniga

 

Az Űrgolyhók Vespa hercegnőjét a 90-es években a Melrose  Place egyik főszereplőjeként láthattuk, és jórészt később is maradt a tévénél. A Tuti gimiből emlékezhetünk rá utoljára, mert a későbbiekben már csak kisebb szerepeket kapott olyan filmekben és sorozatokban, amiket nálunk talán be sem mutattak. Jó néhány éve tevékeny környezetvédelmi aktivista, az Earth Communications Office-nek alapító tagja.

Fotó: Jason LaVeris/FilmMagic; Daphne Zuniga, 2016

Andrew McCarthy

 

A Próbababa és a Hóbortos hétvége egykori főszereplője sem szakított a színészettel, de a Lars von Trier Birodalom című kultsorozatából Stephen King bábáskodásával készült Kingdom Hospital - A félelem kórházán kívül azóta csupán kisebb szerepekben láthattuk. A kétezres évektől kezdve útikönyveket ír, és sajnos a rehabot is megjárta, mert rendre visszaeső alkoholista.

Fotó: Johnny Louis/FilmMagic/gettyimages

 

Bridget Fonda

 

Aki a Fonda családba születik bele, annak elég nehéz elkerülni a kamerát - Peter Fonda lányaként már ötévesen feltűnt a Szelid motorosokban. A 80-as évek végén kezdett filmezni, majd az áttörést a Keresztapa 3. hozta, és a 90-es évek elején sorra kapta a főszerepeket olyan filmekben, mint a Facérok, a Sorsjegyesek, az Egyedülálló nő megosztaná vagy a Nikita amerikai remake-je, a Bérgyilkosnő. Későbbi filmjei közül a Jackie Brownból és a Talpig majomból emlékezhetünk rá, de már az ezredforduló előtt egyre rosszabb szerepeket kapott - Hollywood mindig is kegyetlenül bánt a nőkkel, hiszen harminc fölött sokuk már nem dúskál a lehetőségekben. 2003-ban súlyos autóbalesetet szenvedett, és még abban az évben hozzáment Tim Burton állandó alkotótársához, Danny Elfmanhez. Azóta is kerüli a nyilvánosságot, a vörös szőnyeges rendezvényekre is gyakran közös fiuk, Oliver kíséri el az apját.

Fotó: Barry King/FilmMagic/gettyimages; Danny Elfman és Bridget Fonda 2009-ben, a Becstelen Brigantyk premierjén Los Angelesben

 

Corey Feldman

 

A 80-as évek egyik legismertebb gyereksztárja játszott a Szörnyecskékben, a Kincsvadászokban, az Állj mellémben, Az elveszett fiúkban és a Péntek 13. két részében is - ám a 90-es években már jobbára elkerülték a sikerek. Ahogy az egy csomó gyerekszínésszel lenni szokott, egyre vacakabb lehetőségeket kapott, és legutóbb már csak olyan filmekben láthattuk, mint Az elveszett fiúk direkt DVD-re szánt sokadik, gagyi folytatásai. Az elmúlt években kezdte megszellőztetni, hogy gyerekkorában rendszeresen molesztálták, mi több, állítása szerint Hollywoodban egy jól szervezett pedofilhálózat működik. Talán ezzel függ össze, hogy idén márciusban megkéselték, de szerencsére túlélte a támadást.

Fotó: Brett Carlsen/Getty Images

 

Meg Ryan

Némi túlzással állíthatjuk, hogy a 80-as évek végén, a 90-es évek elején nem volt romantikus film Meg Ryan nélkül. Néha még látni itt-ott, de a színésznő sajnos nem tudta méltósággal viselni az öregedést, és a sok botoxtól meg plasztikai beavatkozástól már távolról sem hasonlít arra az angyali szépségű nőre, aki egykor volt.

Némi túlzással állíthatjuk, hogy a 80-as évek végén, a 90-es évek elején nem volt romantikus film Meg Ryan nélkül. Néha még látni itt-ott, de a színésznő sajnos nem tudta méltósággal viselni az öregedést, és a sok botoxtól meg plasztikai beavatkozástól már távolról sem hasonlít arra az angyali szépségű nőre, aki egykor volt.

Fotó: Jason LaVeris/FilmMagic/gettyimages