A 90 éves Clint Eastwood élete képekben

Nincs ma nagyobb élő legenda nála Hollywoodban. Elképesztő belegondolni, hogy első filmszerepét még 1955-ben kapta, azóta is egyre dolgozik, sőt, hihetetlenül sikeres rendező is lett belőle. Isten éltesse!

Elképesztő életmű áll a ma 90 éves Clint Eastwood mögött: színészként 71 film áll a neve mellett, rendezőként 41, de produceri és zeneszerzői feladatokat is vállalt. És még mindig dolgozik ez az élő legenda, akinek életéről a legszívesebben több száz képet tettünk volna ide, de annyit azért mégsem lehet.

Forrás: FPG/Archive Photos/Getty Images
Clint Eastwood edzésben van - valamikor 1960 körül. Kiskorában Sámson volt a beceneve, mivel 5.2 kilóval született. Mielőtt színésznek állt volna, volt katona, dolgozott tűzoltóként és úszómesterként is. Forrás: FPG/Archive Photos/Getty Images

 

Forrás: Earl Leaf/Michael Ochs Archives/Getty Images
Los Angeles, 1956. június 1, a fiatal Clint Eastwood az otthona előtti fizetős telefont használja - a fényképész kedvéért. Még az 50-es évek közepén fedezték fel, de éveken át csak mellékszerepeket kapott, még nem tudott játszani, sokan kifogásolták, hogy mindig zárt szájjal beszél - ez lett később a védjegye. Forrás: Earl Leaf/Michael Ochs Archives/Getty Images

 

Eastwood  a Universal tehetséggondozó workshopjának napi kötelező testedzésén Jane Howard, Myrna Hansen és Dani Crayne színésznőkkel. Forrás: Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images

 

Forrás: CBS Photo Archive/Getty Images
Clint Eastwood és felesége, Maggie Johnson a pár Sherman Oaks-beli házának hátsó kertjében, 1960 augusztusában. egy vakrandin találkoztak 1953-ban, és még abban az  évben összeházasodtak és kilenc évig voltak együtt - a színésznek közben számos kalandja volt -, közös gyerekük Kyle és Alison. Forrás: CBS Photo Archive/Getty Images

 

Watched by his three-year-old son Kyle, American actor Clint Eastwood eats a crab in a Fisherman's Wharf restuarant, San Francisco, California, 1971. Forrás: Bob Peterson/The LIFE Images Collection via Getty Images/Getty Images
1971, Clint Eastwood és kisfia, a hároméves Kyle a San Franciscó-i Fisherman's Wharf étteremben esznek rákot. Bár Kyle is megpróbálkozott a színészettel, később sikeres jazz zenész lett. Forrás: Bob Peterson/The LIFE Images Collection via Getty Images/Getty Images

 

American actor Clint Eastwood on location for 'Rawhide' stock cattle drive footage, May 24, 1963. The director and cinematographer sit on a crane behind him. Forrás: CBS Photo Archive/Getty Images
Eastwood az 1959 és 1965 között futott westernsorozat, a Rawhide forgatásán. A darun a széria egyik rendezője és operatőre ül. A színész megtartotta az itt használt fegyverét és csizmáit, és vitte őket magával az Egy maréknyi dollárért, a Pár dollárral többért, illetve a A Jó, a Rossz és a Csúf forgatására Olaszországba. Forrás: CBS Photo Archive/Getty Images

 

Forrás: Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images
Clint Eastwood a Mindenáron vesztes (1978) forgatásán a film másik főszereplője, Clyde, az idomított orángután oldalán. Forrás: Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images

 

Clint Eastwood and Sondra Locke 1978. Forrás: The LIFE Picture Collection via Getty Images
Clint Eastwood és Sondra Locke színésznő. A házas Eastwood és a szintén házas Locke viharos kapcsolata évtizedeken át tartott, miután összejöttek a A törvényenkívüli Josey Wales (1976) forgatásán. Forrás: The LIFE Picture Collection via Getty Images

 

Dustin Hoffman, Producer Clint Eastwood and Presenter Barbara Streisand pose with the award for Best Movie for "Million Dollar Baby" backstage during the 77th Annual Academy Awards on February 27, 2005 at the Kodak Theater in Hollywood,  Forrás: Frank Micelotta/Getty Images
Dustin Hoffman, Clint Eastwood és Barbara Streisand pózol a fotósoknak 2005-ben a 77. Oscar-díjátadón. Eastwood rendezőként és producerként is díjat kapott a  Millió dolláros bébiért, ezért szorongat két szobrot. Rendezései összesen 41 Oscar-jelölést hoztak minden kategóriát ideszámítva, és ebből 13-at váltott díjra, ezek közül ő maga négyet kapott. Forrás: Frank Micelotta/Getty Images

 

Actor Robert De Niro (L) and actor/director Clint Eastwood attend Spike TV's 10th Annual Guys Choice Awards at Sony Pictures Studios on June 4, 2016 in Culver City.  Forrás: Mike Windle/Getty Images for Spike TV
Két legenda: Robert De Niro és Clint Eastwood a Spike TV díjátadóján a Sony Pictures stúdiójában, Culver City-ben, 2016-ban. Eastwood sört iszik, De Niro valami erősebbet. Forrás: Mike Windle/Getty Images for Spike TV