A bárányok hallgatnak után újabb Oscar néz ki Anthony Hopkinsnak

A veterán színész egy Alzheimer-kórral küzdő idős férfit játszik a The Father című színdarab-adaptációban.

A francia Florian Zeller Az apa című drámáját a magyar nézők is ismerhetik, hiszen 2015-ben Apa címmel az Orlai Produkciós Iroda színpadra állította a Belvárosi Színházban, októbertől pedig a Pesti Színházban játsszák, Kern András főszereplésével. A mű egy 80 körüli férfiról, Andréról szól, aki az Alzheimer-kór miatt kezdi elveszíteni az emlékein kívül a valósággal való kapcsolatát is.

A darabból most maga a szerző rendezett nagyjátékfilmes feldolgozást, nem kisebb névvel, mint Anthony Hopkinsszal a címszerepben. A The Fathert januárban láthatta a Sundance fesztivál közönsége, a napokban pedig a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatták, így jó pár kritikus megnézte már – és le vannak nyűgözve, magától a filmtől is, de elsősorban Hopkins alakításától.

A színész annak idején A bárányok hallgatnak című thrillerben való mindössze 16 perces megjelenéséért már kapott egy legjobb színészi Oscart, és a Variety szakújságírója szerint a The Fatherrel újabb díjra lehet esélyes a kategóriában – ezzel pedig beléphet a „két főszereplői Oscarosok” elit klubjába, olyan nagyságok közé, mint Marlon Brando, Gary Cooper, Jack Nicholson vagy Spencer Tracy.

A Variety elemzése Hopkins alakítása mellett kiemeli a filmben az idős férfi lányát megformáló Olivia Colmant is – úgy tippelik, a beteg apját nagy nehézségek árán ápolni próbáló nő szerepével a színésznő, két évvel A kedvenc című kosztümös filmért kapott legjobb női főszereplői Oscarja után, ezúttal a legjobb mellékszereplőnő kategóriában lehet esélyes. A brit-francia gyártásban készült The Fathert december 18-án mutatják be az amerikai, 2021. január 8-án pedig a brit mozik. Magyarországi premierről egyelőre nincs hír.


(via Variety)