A Bohém rapszódia sztárja nem hajlandó arab terroristát játszani

Rami Malek elárult pár részletet a most forgó Bond 25-beli karakteréről. Vajon milyen főgonosz lesz a sokoldalú színész?

Ahogy arról már többször írtunk, különböző helyszíneken már március vége óta zajlik a még mindig cím nélküli, sorrendben a huszonötödik hivatalos Bond film forgatása. Azt is régóta tudni lehet, hogy a kémfilmfolytatás főgonoszát a Mr. Robotban megismert, a Bohém rapszódiával világhírűvé (és Oscar-díjassá) vált Rami Malek alakítja. Eddig semmi közelebbit nem lehetett tudni a figuráról, most azonban a színész a Mirrornak nyilatkozva elárult pár részletet.

Rami Malek az Oscarjával. Forrás: Jeff Kravitz / FilmMagic / Getty Images

 

„Nagyszerű a karakter, szóval nagyon izgatott vagyok. Egy dolgot azonban már az elején leszögeztem Cary Fukunaga rendezőnek.

»Nem leszek olyan terrorista, aki valamilyen ideológia vagy vallás nevében cselekszik. Ez olyasmi, amiben nem szeretnék részt venni, szóval ha csak emiatt gondoltatok rám, akkor felejtsük el.«

De szerencsére az ő víziója sem ez volt. Szóval a figurám egy egészen másfajta gonosztevő lesz” – mondta az egyiptomi származású Malek, aki azért nem akart arab terroristát játszani, mert az etnikai hátterét inkább pozitív reprezentációra akarja fordítani.

„Ebből az anyagból gyártottak. Egyiptomi vagyok, úgy nőttem fel, hogy egyiptomi zenét hallgattam. Rajongtam Omar Sharifért. Ők az én népem. Úgy érzem, még mindig szorosan és valami csodálatos módon kapcsolódom az itteni kultúrához és az itt élő emberekhez” – tárta fel származása titkait az Oscar-díjas sztár.

Rami Malek beszélt arról is, milyen nagy kihívás elé néz a Bond 25 miatt, és persze a filmet is dicsérte egy sort. „Ez egy újabb elképesztően okos forgatókönyv, amit olyan emberek írtak, akik pontosan tudják, mit akarnak a nézők látni ezekben a mozikban.

De hatalmas a nyomás rajtam. Úgy értem, mindannyian Bond filmeken nőttünk fel, magasak az elvárások”

– magyarázta a színész, akinek azért is nyomja különösen nagy súly a vállát, mivel a sztori szerint ő indítja be az eseményeket: ő az, aki miatt az épp Jamaicán pihengető szuperkémnek meg kell szakítania a pihenőjét, mivel CIA-s haverja a segítségét kéri egy elrabolt tudós kiszabadításában. És hát mind tudjuk, ki rabolta el a szóban forgó tudóst. A pontos részletek azonban sajnos csak 2020 áprilisában derülnek ki.


(via Independent, Collider)