A Dűne új előzetesétől akkor is égnek áll a hajad, ha nincs!

Messze van még október, addig kell várnunk, hogy végre megnézhessük Denis Villeneuve várva várt filmjét.

Befutott Denis Villeneuve Dűnéjének második előzetese, és még mindig keressük a szavakat. Ugyan az egész történetet elmeséli, de oda se neki, Frank Herbert klasszikusa alapvetés, a kérdés az, hogy a Sicario, az Érkezés, a Szárnyas fejvadász 2049 és a Fogságban Oscar-jelölt rendezője képes lesz-e vászonra álmodni a megfilmesíthetetlennek tartott regényt.

Alejandro Jodorowsky lázálma el sem jutott a forgatásig, David Lynch impozáns filmjét tönkretették a vágóasztalon, így kudarc lett, noha hangulatban még csonkán is nagyon erős, a minisorozatok esetében az akkori tévés költségvetés és a technika korlátozta a Dűne kiteljesedését: mind azt bizonyítják, amit már a kezdetektől állítottak, hogy a regény egyszerűen megfilmesíthetetlen.  És nem csupán a látvány, hanem sűrű filozófiai és vallási tartalma miatt is, amit szórakoztató filmben csak jócskán lebutítva lehetne bemutatni. 

A látvánnyal nem lesz gond, ezt már az első előzetesben is láthattuk, a második pedig sokkal-sokkal többet megmutat – nagyjából mindent, amire a regény rajongója csak vágyhat. Arrakis végtelen sivatagai, a fremenek, Shai-Hulud, a hatalmas sardaukar sereg, és még a velejéig romlott Harkonnen bárót is láthatjuk a maga teljességében.

A színészgárda egyszerűen tökéletes: Timothée Chalamet mint Paul Atreides, Oscar Isaac Leto Atreides, Rebecca Fergusson Lady Jessica, Zendaya Chani, Jason Momoa Duncan Idaho, Josh Brolin Gurney Halleck, David Bautista Vadállat Rabban,  Javier Bardem Stilgar, David Dastmalchian Peter de Vries, Stellan Skarsgård Vladimir Harakonnen báró, Charlotte Rampling Gaius Helen Mohiam Tisztelendő Anya, Stephen McKinley Henderson Thufir Hawat, Chen Chang Dr. Yueh és Sharon Duncan-Brewster Liet Kynes.

A Dűnét már tavaly bemutatták volna, de a járvány miatt eltolták 2021-re, és még így is október 14-ig kell várnunk. Csak bírjuk ki odáig.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu